Szijjártó Péter: Szoros nukleáris ipari együttműködésről született magyar–japán megállapodás
További Gazdaság cikkek
-
Orbán Viktor most kiterjesztheti Magyarország határait
- Elvitték az ötös lottó főnyereményét, több mint négymilliárd forint talált gazdára
- Egy német kutatóintézet szerint nem tesz jót a nők pénztárcájának a házasság
- Orbán Viktor: Jó oka volt, hogy vétózzak Ukrajna ügyében
- Nagy Márton: 2028-ra jön a 400 ezer forintos minimálbér
A tárcavezető a japán gazdasági, mezőgazdasági és külügyminiszterrel folytatott tárgyalásait követően rámutatott, hogy Magyarországhoz hasonlóan a kelet-ázsiai ország is nagyban támaszkodik a nukleáris energia békés célú felhasználására.
Egy szoros nukleáris ipari együttműködésben állapodtunk meg, amelynek célja az, hogy ezt az olcsó, biztonságos, környezetkímélő energia-előállítási formát továbbra is hangsúlyosan vehessük figyelembe a saját nemzeti energiastratégiáinkban
– jelentette be.
„És biztosítani tudjuk azt, hogy a nukleáris energiával kapcsolatban csak racionális, józan észre alapuló nemzetközi viták lehessenek, és végre szűnjenek meg az ideológiai vagy érzelmi támadások a nukleáris iparral szemben” – tette hozzá.
Szijjártó Péter arról is beszámolt, hogy szóba került a geopolitikai helyzet is, mivel bár regionális háború zajlik Ukrajnában, az súlyos globális kihatásokkal is bír, következményei még Japánban is érezhetők.
Itt is elmondtam a tárgyalópartnereinknek, hogy Magyarország érdekeivel ellentétes lenne, hogyha a világ újra blokkokba szerveződne
– tudatta.
Majd hangsúlyozta, hogy hazánk ezért is támogatja például a NATO együttműködését a csendes-óceáni térség országaival, ezért pártolja, hogy a NATO–Japán-kapcsolat koordináltabbá, szorosabbá váljon, és a kormány ezért dolgozik a minél eredményesebb magyar–japán együttműködés megteremtésén.
Fontos gazdasági partner Japán
A miniszter közölte, hogy több vállalat és a Japán Üzleti Szövetség (Keidanren) vezetőivel is találkozott. Ennek kapcsán emlékeztetett, hogy a japán cégek a hetedik legnagyobb beruházói közösséget alkotják Magyarországon, nélkülözhetetlenek voltak az utóbbi években a gazdasági növekedés fenntartásában.
Üdvözölte, hogy tavaly elérte a 940 millió dollárt, és ezzel megdőlt a Japánba irányuló magyar kivitel rekordja, ráadásul idén további 30 százalékos növekedést regisztráltak. Kiemelte, hogy a kelet-ázsiai ország fontos célpontja a magyar élelmiszeripari exportnak, fontos ellátók a hazai cégek például a borsót, a napraforgót, a kacsahúst és a libamájat illetően is.
Fontos eredménynek nevezte, hogy sikerült korábban megegyezni arról, hogy az állatok körében kitört vírusok esetében csak az érintett térségekből tiltják meg az exportot, így sokkal rugalmasabbá válhat a baromfi- és a sertéshús kivitele a következő időszakban.
Szijjártó Péter kijelentette, hogy nincsen vitás kérdés Budapest és Tokió között, ami segíti a gazdasági kapcsolatok folyamatos fejlődését, sőt hamarosan konzuli képviseletet nyit Magyarország Oszakában.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Újabb megerősítés a dohányipar átalakulásában
A hevített dohánytermékekkel kapcsolatban született új tanulmány.
március 4., 13:13
- Gazdaság
Átvilágítások jönnek a vállalkozásoknál, lesújtott az Omnibusz
Mutatjuk a konkrét hatásokat.
március 4., 13:51
- Gazdaság
Orbán Viktor: Ide csak olyan szakember való, aki éles helyzetben is szagolt már puskaport
A kormányfő szerint kiváló elnök lesz Varga Mihályból.
március 3., 17:58
- Mindeközben
The Last of Us készítője választ adott rá, miért nem lesz kigyúrva Abby karaktere a sorozatban
tegnap, 21:23
- Gazdaság
Bezuhant az amerikai tőzsde Donald Trump vámjainak hatására
Egyelőre inkább a bizonytalanság dominálta a részvénypiacokat.
március 4., 09:36
- Gazdaság
Békével érkezhet a gazdasági fordulat, így hatna a magyar pénztárcákra a háború vége
Az MBH Bank megmutatta, mit írt a kockás füzetébe.
március 3., 17:58
- Gazdaság
Bekopogott Varga Mihály, öt hónapos csúcson a forint
A volt pénzügyminiszter megcáfolta a pletykákat.
március 4., 11:51
- Gazdaság
Rendkívüli lépésre szánta el magát a kormány: feltőkésítenék a kkv-kat
A Demján Sándor Tőkeprogram egyedi lehetőséget kínál a kis- és középvállalkozások feltőkésítésére.
március 4., 16:23
- Címlapon
Óriási bravúr: magyar aranyérem született a fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon
Molnár Attila a küldöttség első érmét szerezte Apeldoornban.
tegnap, 21:23
- Gazdaság
Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete
Megjöttek a végleges adatok, így került ki az ország a recesszióból.
március 4., 09:16
- Címlapon
Orbán Viktor az egészpályás letámadással visszavette a kezdeményezést?
Zajlik a harc a politikai napirend uralásáért.
tegnap, 19:02
- Mindeközben
Jennifer Lopez teljesen kiborult Ben Affleck és Jennifer Garner közös fotóin
tegnap, 16:55
- Gazdaság
Örülhetnek a magyar autósok, a hazai benzinkutakat is elérte a Trump-tornádó
Lélektani árszint alá csökkenhet a benzin és a gázolaj ára Magyarországon.
március 4., 18:31
- Gazdaság
Háziasszonyok rémálma: a zsugorinfláció elérte a mosószereket és az öblítőket is
A csokitól a ruhák, a zsugorinflációtól a mosószerek mennek össze.
március 2., 12:14
- Gazdaság
Tiborcz István elárulta, szerinte mi az elmúlt harminc év legnagyobb hibája a városfejlesztésben
Úgy véli, hosszú távon kezdeni kell valamit a belvárosi ingatlanárakkal.
március 3., 15:51
- Mindeközben
Felbukkant Till Attila lánya a Kincsvadászokban, és megfejtett egy korábbi rejtélyt is
tegnap, 15:21
- Címlapon
Német hírszerzés vezetője: Ha a háború 2030 előtt véget ér, Oroszország nagyobb veszélyt jelent majd Európára
tegnap, 06:10
- Címlapon
Elvitték az ötös lottó főnyereményét, több mint négymilliárd forint talált gazdára
A jövő heti várható főnyeremény 200 millió forint.
tegnap, 20:37
- Címlapon
Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk
2035-re a harmadik világháború kitörése is valószínűsíthető.
tegnap, 11:28
- Gazdaság
Leváltották a Gazdaságkutató Intézet vezérigazgatóját
Az igazgatósági ülésen a mesterséges intelligencia mindennapi használata is szóba került.
március 3., 17:00
- Gazdaság
Elindult a visszaszámlálás, ultimátumot kaptak a kormánytól a boltok
Legkésőbb egy héten belül, jövő hét elejére kell a válasz a minisztériumnak.
március 5., 10:27
- Gazdaság
Tarolt egy napelemes cég, összesen hét magyar vállalat hódítja meg Európát
Kijött a legfrissebb lista.
március 4., 20:28
- Gazdaság
Luxusterepjáró helyett inkább szerényebb autókat bérelne az Integritás Hatóság
Új közbeszerzést írtak ki.
március 3., 15:20
- Mindeközben
Elkapták az ékszertolvajt, mire az lenyelte a több száz milliót érő gyémántfülbevalókat
tegnap, 12:40
- Gazdaság
Jó hír az autósoknak, a benzin és a gázolaj ára is csökken
Újabb üzemanyagár-csökkenést hoz a március.
március 3., 13:24
- Gazdaság
Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas
Orbán Viktor reaktiválta korábbi miniszterét, aki immár kormánybiztosként adott nagyinterjút lapunknak.
március 3., 08:27
- Gazdaság
Szárnyakat adott a kriptovaluták árfolyamának Donald Trump bejelentése
Több mint 300 milliárd dollár mozdult meg az amerikai elnök szavainak hatására.
március 3., 10:02
- Gazdaság
Mérföldkőhöz érkezett a magyar főszereplésű űrmisszió: megvan a kilövés időpontja
Forradalmi előrelépés lehet az űrkutatásban.
március 2., 17:22
- Gazdaság
Társadalmi egyeztetésen a hátborzongató javaslat: megmondanák az önkormányzatoknak, hol kell tartaniuk a pénzüket
Első körben 49 település csatlakozik az új rendszerhez.
március 3., 11:53
- Címlapon
Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet
Az ügyben az adatvédelmi hatósághoz fordul a polgármester és hivatala.
tegnap, 17:25
- Címlapon
Célba ért Rakonczay Gábor, kenuval szelte át az Atlanti-óceánt
Az extrém sportoló a Kanári-szigetekről indult 2024. december 23-án.
tegnap, 22:21
- Gazdaság
Megfenyegette a bankokat Nagy Márton, beavatkozhatnak a számladíjakba
A miniszter szerint nem indokolt az emelés.
március 3., 11:01
- Címlapon
Haláleset miatt el kellett halasztani a Barcelona szombat esti bajnokiját
Az Osasuna elleni mérkőzés pótlásáról később határoznak.
tegnap, 21:19
- Gazdaság
A rekordbevétel után újabb történelmi lépésre készül a 4iG
A hazai és a régiós terjeszkedés mozdonyán sincs fék.
március 3., 12:08