A júliusi kánikula tömegeket vonzott a Balatonra

2023.07.27. 12:09
A Balatonnál a főszezonban eddig több mint 700 ezer vendég volt, nekik köszönhetően június 1. és július közepe között 2,4 millió éjszakát regisztráltak a szálláshelyek, elérve ezzel a 2019-es év forgalmának 98,6 százalékát. A júliusi forgalom pedig már most több mint 3 százalékkal a „bezzegév” felett alakult. Jó főszezoni hajrát ígér a foglalások alakulása is, a nyár hátralévő részére további 1,3 millió éjszakát regisztráltak már a szálláshelyek – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) csütörtökön az MTI-vel.

A júliusi kánikula napjaiban tömegek kerestek enyhülést a vízpartokon, ami kedvezett a Balaton forgalmának is. Az MTÜ szerint „az idei nyáron is joggal mondhatjuk, hogy a Balaton a magyarok tengerpartja, hiszen a térségben a forgalom döntő többségét, 73 százalékát honfitársaink adták”.

Hozzátették, az országos trendeknek megfelelően nőtt a külföldi vendégéjszakák száma is, a Balaton külföldi vendégforgalma eddig 14 százalékkal múlta felül a tavalyit.

Július közepéig a balatoni szálláshelyi bevételek csaknem 8 százalékkal haladták meg a tavaly ilyenkor mért értéket, megközelítve a 22 milliárd forintot.

Ennek 11 százalékát SZÉP-kártyával fizették. 

A tavalyi főszezonhoz képest Tihany több mint háromszor akkora szálláshelyi vendégforgalmat realizált, és Tapolca is csaknem megtriplázta vendégéjszakáinak számát.  A harmadik legnagyobb forgalomnövekedést pedig az idei Európa Kulturális Fővárosa cím birtoklója, Veszprém könyvelhette el, ahol másfélszeresére nőtt a vendégforgalom az előző évhez képest.

A Magyar Turisztikai Ügynökség szerint látványos volt az egynapos látogatók számának növekedése is a Balaton térségében. Számuk július közepéig minden vármegyéből bővülést mutatott a mobilcellaadatok alapján, és 34 százalékkal emelkedett 2022 azonos időszakához képest.

A meleg felforrósította a foglalási kedvet is, a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központban

július hátralévő napjaira és augusztusra már mintegy 1,3 millió vendégéjszaka-foglalás érkezett eddig a Balaton térség szálláshelyeire, 70 százaléka magyaroktól.

A legtöbb foglalást Siófok, Balatonfüred, Hévíz, Zalakaros és Zamárdi szálláshelyein regisztrálták a nyár végéig – olvasható az MTÜ közleményében.