Európa egyik legdrágább rendszerét hozzák el Magyarországra

Többéves huzavona után végül idén nyáron életbe lépett az új, koncessziós hulladékgazdálkodási rendszer, amely a Felelős Élelmiszergyártók Szövetsége (FÉSZ) szerint

A hivatalos indoklás szerint az évről évre gyengébben teljesítő szelektív hulladékgyűjtési és -hasznosítási rendszert az állam a koncesszióba adás eszközén keresztül hatékonyabban oldja majd meg. A koncesszió keretében egy szereplő, a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. fogja össze a lakossági és intézményi hulladékok szelektív gyűjtését, szállítását, előkezelését, válogatását egészen a hasznosításra átadásig. 

Aggályos a rendszer 

A szövetség nehezményezi, hogy a monopolhelyzetbe hozott koncessziós társaság működése tulajdonképpen megismerhetetlen a rendszert finanszírozó gyártók és forgalmazók számára. Mindössze annyit látnak az élelmiszergyártók, hogy az eddigi termékdíjtételekhez képest jelentősen magasabb díjakkal dolgozik majd a társaság. A FÉSZ úgy véli, hogy „azáltal, hogy egyszereplős lett a tevékenységek koordinálása, a piaci verseny számos pozitív hatása nem fog érvényesülni. A többszereplős rendszerek előnye ugyanis, hogy az árakat – jelen esetben a díjakat – a lehető legalacsonyabb szinten tartja. A szereplők egymással versenyeznének a díjaikkal is.”

Sajnos ez a félelmünk a vártnál is jobban beigazolódott, egyrészt a díjak mértéke rendkívüli emelkedést mutat az eddigi hasonló jellegű díjakhoz képest, másrészt az új díjak Európa egyik legdrágább kiterjesztett gyártói felelősségi rendszerét hozzák el Magyarországra. 

Továbbá azt is kifogásolják, hogy valós költségek és tapasztalatok hiányában, becslések és ajánlatok alapján álltak össze a tervezett költségek, amikből a 2023 II. fél évére fizetendő díjakat meghatározták. Sem a koncessziós társaság, sem a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal nem mutatta be a tervezett költségeket részletesen a gyártók számára, így nem értik, hogy a korábbi termékdíjösszegekhez képest pontosan mi kerül 5-10-szer többe. 

Ezt mutatja az uniós összehasonlítás

Mint ahogy fentebb is jeleztük, az uniós tagállamok díjait nem könnyű közvetlenül összehasonlítani, mivel az uniós irányelv csak a kereteket adja, azon belül minden tagállam eltérően érheti el a közös szabályozási célokat. 

A környező országok átlagos EPR-díjainak összehasonlítása 
(forrás: EU kiterjesztett gyártói felelősségi rendszerek összehasonlítása – forint/tonna)

	műanyag	papír	üveg	fém	fa	társított
Magyarország termékdíj	57	19	19	19	19	57
Magyarország EPR-díj	219	173	77	186	19	168
Ausztria*	182,5	26,65	34,2	76	7,6	180,5
Bulgária	34,1	31,2	36,1	15,4	19,1	37,8
Csehország	238,5	99,8	29,7	38,2	159,4	313,7
Horvátország	75,9	19	7,6	11,4	7,6	20,8
Románia	26,7	26,7	32,4	25,9	25,2
Szlovákia	102,6	30,4	32,3	37,62	14,82	9,8
Szlovénia	106,4	3,8	3,8	106,4	13,3	106,4

* lakossági és ipari/kereskedelmi átlaga

A műanyagok esetében a svéd és a cseh rendszer drágább csak a hazainál. A többi, FÉSZ által ismert európai országban mindenhol alacsonyabb a műanyagok díja. Tovább súlyosbítja a hazai magas díjtétel megítélését az is, hogy jellemzően a műanyagokon belül több kategóriába sorolják az anyagokat attól függően, hogy milyen műanyagról (PP, PET, PE stb.) beszélünk, ami eltérő költségeket jelent a hasznosításban. 

A szövetség úgy látja, hogy a műanyag csomagolások díjainak emelése azért is különösen fájó, mert az élelmiszerek számára a különböző műanyagok adta lehetőségek jelentik a legtöbb esetben a jó megoldásokat az élelmiszer-biztonság, az eltarthatóság, valamint a praktikusság szempontjából. Ráadásul még könnyű is, ami további előnyt jelent. Álláspontjuk szerint a műanyagok esetében ezért valójában a fejlesztésekkel arra kéne koncentrálni, hogy miként lehet az anyagokat minél tovább élelmiszer-csomagolásra alkalmas minőségben körforgásban tartani. Ehelyett az látható, hogy rendkívül magas díjat vetnek ki, és nincs megkülönböztetés a műanyagok díjaiban: újrahasznosított vagy újrahasznosítható stb.  

A magas díjak jobban sújtják a hazai előállítású termékeket

Beszámoltak arról is, hogy a piacra helyezett élelmiszerek csomagolása után minden szereplő – akár itthoni gyártó, akár importterméket forgalmazó – ugyanakkora díjat fizet. A gyártás során a termelésben használt csomagolások után azonban minden szereplő a gyártás helyén érvényes díjakat fizeti.

A termékek csomagolásai után azonban abban az országban kerül megfizetésre a helyi díj, ahol a termék csomagolása hulladékká válik. Ezáltal ha egy másik országban alacsonyabbak a díjak, az onnan importált termék előállításához használt termelési csomagolások fajlagosan kevesebb költséget jelentenek egységnyi termékre. Nyilvánvaló, hogy akinek fajlagosan kevesebb a termelésben a csomagolóanyagokkal kapcsolatos költsége, az ebből a szempontból előnybe tud kerülni a versenyben. A FÉSZ szerint a versenyhátrány több módon megjelenhet majd: 

• Egyrészt rövid távon az importtermék olcsóbb tud lenni, mert a termelése során keletkező hulladékgazdálkodási költségek összessége alacsonyabb, ami alapján kevesebb költséget kell szétosztani egységnyi termékre.
• Másrészt hosszabb távon a hazai termelés után fizetett magasabb díjak pénzt vonnak el a csomagolóanyagok és a csomagolási technológiák fejlesztéseitől. A hazai cégek emiatt majd kevésbé vagy egyáltalán nem tudják növelni az újrahasznosítható csomagolóanyagok arányát, nem tudnak olyan modern berendezéseket vásárolni, amelyek lehetővé teszik a kevesebb csomagolóanyag használatát, nem tudják átvállalni a fogyasztóktól az innovatív csomagolóanyagok használati többletköltségeinek egy részét, és nem tudják támogatni az ezzel kapcsolatos kutatás-fejlesztést sem. 

Jelentős lemaradásban az ország

A FÉSZ adatai szerint az egyes anyagáramok díjait nézve a fém, valamint a papír és karton esetében nincs nálunk drágább tagállam. Ebből a papír és a karton különösen érdekes, mert ezen anyagáramok tekintetében már eddig is jól teljesítettünk országos szinten. Az EU-s célértékek itt nem jelentenek kihívást – ellentétben más anyagáramokkal, ezért szerintük nem érthető, hogy a magas díjtétel mögött mi állhat.

Kitértek arra is, hogy a hazai hulladékgazdálkodási rendszer teljesítménye évről évre csökken, a FÉSZ szerint az ország nem közeledik az uniós gyűjtési és újrahasznosítási célokhoz. Ez a lemaradás, illetve ennek a lemaradásnak a leküzdése komoly fejlesztéseket, drága beruházásokat indokol, amelyeket most majd a koncessziós társaságnak kell végrehajtania. Úgy vélik, hogy ez ugyan részben magyarázhatja, hogy miért ekkorák a díjtételek, azonban a részletek ismerete nélkül nem tudható, hogy a szükséges beruházások és fejlesztések finanszírozása mekkora részét teszi ki a díjaknak. 

A FÉSZ arra is rávilágít, hogy a korábbi évek során befizetett termékdíjak közel sem 100 százaléka került a szelektív hulladékgyűjtő és -hasznosító rendszer fejlesztésére, amit most a koncessziós társaság kell hogy pótoljon.

Biztosra vehetjük tehát, hogy a magas díjakban ezeknek az eddig állami termékdíjrendszerben elmaradt fejlesztéseknek a költségei is megjelennek.

Az aktuális gazdasági helyzetre tekintettel kifejezetten rossz időpillanatban fogja az állam a cégekkel közvetetten most még egyszer megfinanszíroztatni azt, amire már egyszer beszedett termékdíj címén pénzeket, de nem a fejlesztésekre költötte – hívták fel a figyelmet. 

Beleszólnak a vállalkozások magánügyébe 

Rámutattak arra is, hogy a hulladékgazdálkodási változások most nemcsak a lakossági szemétszállítás, a szelektív gyűjtés hátterét érintik, de a vállalkozások eddigi magánügyébe is beleszólnak. Eddig egy élelmiszergyártó tetszőleges hulladékgazdálkodóval szerződhetett a termelésében keletkező hulladékok elszállítására. Ezek a hulladékok jellemzően hasznos anyagok, karton, papír, műanyag fóliák, olyan csomagolások, amelyek például a bejövő és feldolgozásra kerülő alapanyagokat védték.

Mostantól ez is változik, ugyanis a koncessziós társaság alvállalkozója szállítja majd el az ilyen termelési hulladékokat. Leegyszerűsítve a folyamatot: csak olyan és annyi ellenértéket kap majd a gyártó, amit a koncessziós társaság meghatároz. Az intézményi hulladékok gyűjtésével és kezelésével, akár hasznosításával foglalkozó cégek pedig ezután csak a koncessziós társaság alvállalkozójaként dolgozhatnak, egy szintén nem túl jó alkupozícióból meghatározott szerződéssel. Megint csak a monopolhelyzet hátránya mutatkozik meg abban, hogy minden árat, díjat a koncessziós jogokkal rendelkező társaság határoz meg, tehát a szabad verseny egyik legnagyobb előnyét, az árak alacsonyan tartását iktatták ki a rendszerből. 

A jelenlegi gazdasági piaci helyzetben, ahol uniós szinten még mindig a legmagasabb infláció ellen küzdünk, miközben a fogyasztási adatok hónapról hónapra rosszabbak, a hazai élelmiszergyártók nem igazán tudnak olyan lépéseket tenni, amik csak egy kicsit is azzal a veszéllyel járnak, hogy az árak tovább emelkedjenek 

– közölte érdeklődésünkre a szövetség, amely szerint az államnak most különösen olyan megoldásra kellene törekednie, amelyben óvatosan haladva viszi tovább a környezet védelmének ügyét úgy, hogy közben a hazai cégek versenyképességét is figyelembe veszi. Ehhez lenne szükséges első lépésben a gyártókat is érdemben bevonni a díjak meghatározásának folyamatába, amelynek módszertana jelen pillanatban ismeretlen a gyártók előtt.

(Borítókép: Balint Porneczi / Bloomberg / Getty Images)