Nagy nap az Audi életében, átlagos kedd Szijjártó Péternek

2023.09.12. 12:05
Képzési támogatásról szóló megállapodást jelentett be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és az Audi Hungaria. A 1,5 milliárd forintos beruházás fele mögött állami támogatás állhat.

Beindult az őszi szezon, Szijjártó Péter is alaposan felpörgött. A külgazdasági és külügyminiszter meglehetősen erősen kezdte a hetet: beszédet mondott hétfőn Prágában, a Közép- és Kelet-Európai Atomenergia-ipari Kongresszuson, majd Budapesten fogadta az azeri gazdasági minisztert. Aznapra belefért még a tárcavezető idejébe két vállalati beruházás bejelentése is: a Bosch 18 milliárd forintból fejleszt, és 170 új munkahelyet teremt, a kínai hátterű Pex Automotive pedig 5,1 milliárdot fektet be Szigetszentmiklóson.

Nem elég gépet vásárolni

Ezt a tempót nehéz lesz tartani, mindenesetre Szijjártó Péter a kedd reggelt az Audival indította: képzési támogatásról szóló megállapodást jelentett be a német autóipari konszern elöljáróival. A vállalatot Dirk Grosse-Loheide, a Volkswagen-márkacsoport beszerzésért felelős igazgatósági tagja, illetve Patrick Heinecke, az Audi Hungaria pénzügyi, IT, beszerzés és compliance-ért felelős igazgatósági tagja képviselte.

A tárcavezető az Audi Ahead kompetenciafejlesztési projektjének ismertetésén arról számolt be, hogy a Volkswagen AG leányvállalatai számára regionális szolgáltató központként működő vállalat mintegy 500 dolgozó számára biztosít képzést, ezzel segítve a felkészülést az autóipar elektromos átállására.

A 1,5 milliárd forint értékű beruházáshoz a kormány 750 millió forint támogatást nyújt.

A külgazdasági külügyminiszter elmondta, az új autóipari korszakra nem csupán fizikailag kell felkészülni, nemcsak az ahhoz szükséges gépeket kell megvásárolni, hanem a szükséges technológiai tudást is meg kell szerezni mindazoknak, akikre majd az új autóipari korszak épül.

Ezzel biztosítható az, hogy a vállalatcsoport Győrre az autóipari átállás során is kulcsfontosságú helyszínként tekintsen. Egy olyan német cégről van szó, amely saját globális működése szempontjából is meghatározó jelentőségű területen szavazott bizalmat hazánknak.

A tárcavezető hangsúlyozta, Magyarország nagyon sokat profitál abból, hogy a német ipar egyik fő európai beruházási célpontja vagyunk, és a német ipar is nagyon sokat profitál abból, hogy itt, Magyarországon Európa egyik legversenyképesebb beruházási környezetét tudjuk számukra biztosítani.

Túl a 10 ezermilliárdos mérföldkőn

A Győrben legyártott 1,6 millió motor és rekordszámú, 171 ezer autó nagyban hozzájárult ahhoz is, hogy tavaly az autóipar termelési értéke 31 százalékos növekedéssel áttörte a 10 ezermilliárd forintos üvegplafont. Ráadásul a cég hazai üzemének tetején található Európa legnagyobb hasonló naperőműve, s ez segít abban, hogy Magyarország ma a világ azon húsz állama közé tartozhat, amelyek a károsanyag-kibocsátásuk csökkentésével párhuzamosan tudják növelni a gazdasági teljesítményüket.

Dirk Grosse-Loheide kijelentette:

a Volkswagen konszern a világ egyik vezető autógyártója, amelynek célja, hogy a járműipar új korszakában is vezető szerepet töltsön be szoftvervezérelt mobilitási szolgáltatóként.

Hozzátette: a jövőben még tovább szeretnék erősíteni a győri szolgáltatási portfóliót, amelyhez a most bejelentett képzési megállapodás is nagy mértékben hozzájárul.

Szijjártó, Szolnok, Stadler

A bevezetőben említett miniszteri lendület tovább tart: nincs fék a beruházás-bejelentő vonaton. Szijjártó Péter kedden Szolnok felé vette az irányt, ahol bejelentette: 

a Stadler svájci vasúti járműgyártó 17 milliárd forintos beruházással több mint 170 új munkahelyet hoz létre a Tisza partját.

A tárcavezető a Magyarországon az ötezredik kocsitestet legyártó Stadler Szolnok Kft. projektbejelentő sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy a beruházás nyomán csaknem 20 százalékkal bővül a vállalat termelési kapacitása, így már évente 750 kocsitestet lesz képes előállítani.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Békével érkezhet a gazdasági fordulat, így hatna a magyar pénztárcákra a háború vége

Békével érkezhet a gazdasági fordulat, így hatna a magyar pénztárcákra a háború vége

Az MBH Bank megmutatta, mit írt a kockás füzetébe.

március 3., 17:58

  • Gazdaság
Újabb megerősítés a dohányipar átalakulásában

Újabb megerősítés a dohányipar átalakulásában

A hevített dohánytermékekkel kapcsolatban született új tanulmány.

március 4., 13:13

  • Gazdaság
Rendkívüli lépésre szánta el magát a kormány: feltőkésítenék a kkv-kat

Rendkívüli lépésre szánta el magát a kormány: feltőkésítenék a kkv-kat

A Demján Sándor Tőkeprogram egyedi lehetőséget kínál a kis- és középvállalkozások feltőkésítésére.

március 4., 16:23

  • Címlapon
Donald Trump miatt az Európai Unió keleten keres szövetséget, ami Kínának is üzenet

Donald Trump miatt az Európai Unió keleten keres szövetséget, ami Kínának is üzenet

Jelentős világpolitikai következményekre lehet számítani, teljesen átalakulhat a globális kereskedelem.

4 órája

  • Címlapon
Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék

Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék

Öles lépteket tesz első számú kereskedelmi partnerünk.

8 órája

  • Gazdaság
Nagy Márton nyilvánosságra hozta azokat az adatokat, amiket egy ország találgat

Nagy Márton nyilvánosságra hozta azokat az adatokat, amiket egy ország találgat

A miniszter szerint családok százezreinek zsebében maradhat több.

március 4., 17:19

  • Gazdaság
Bekopogott Varga Mihály, öt hónapos csúcson a forint

Bekopogott Varga Mihály, öt hónapos csúcson a forint

A volt pénzügyminiszter megcáfolta a pletykákat.

március 4., 11:51

  • Gazdaság
Drasztikus lépésre kényszerült a Nébih, tömeges égetéssel védekeznek a ragályos betegség ellen

Drasztikus lépésre kényszerült a Nébih, tömeges égetéssel védekeznek a ragályos betegség ellen

Egy hatalmas gödörben semmisítik meg a tetemeket Bábolna mellett.

7 órája

  • Gazdaság
Orbán Viktor: Ide csak olyan szakember való, aki éles helyzetben is szagolt már puskaport

Orbán Viktor: Ide csak olyan szakember való, aki éles helyzetben is szagolt már puskaport

A kormányfő szerint kiváló elnök lesz Varga Mihályból.

március 3., 17:58

  • Gazdaság
Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete

Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete

Megjöttek a végleges adatok, így került ki az ország a recesszióból.

március 4., 09:16

  • Gazdaság
Óriási bajban a Bosch, jelentős leépítéshullám jöhet a vállalatnál

Óriási bajban a Bosch, jelentős leépítéshullám jöhet a vállalatnál

12 ezer munkahely kerülhetett veszélybe.

március 2., 16:27

  • Gazdaság
Örülhetnek a magyar autósok, a hazai benzinkutakat is elérte a Trump-tornádó

Örülhetnek a magyar autósok, a hazai benzinkutakat is elérte a Trump-tornádó

Lélektani árszint alá csökkenhet a benzin és a gázolaj ára Magyarországon.

március 4., 18:31

  • Címlapon
Újabb milliomosa lett Magyarországnak, az ötös után a hatos lottó főnyereményét is elvitték

Újabb milliomosa lett Magyarországnak, az ötös után a hatos lottó főnyereményét is elvitték

A nyertes mintegy 130 millió forintnak örülhet.

2 órája

  • Gazdaság
Leváltották a Gazdaságkutató Intézet vezérigazgatóját

Leváltották a Gazdaságkutató Intézet vezérigazgatóját

Az igazgatósági ülésen a mesterséges intelligencia mindennapi használata is szóba került.

március 3., 17:00

  • Gazdaság
Háziasszonyok rémálma: a zsugorinfláció elérte a mosószereket és az öblítőket is

Háziasszonyok rémálma: a zsugorinfláció elérte a mosószereket és az öblítőket is

A csokitól a ruhák, a zsugorinflációtól a mosószerek mennek össze.

március 2., 12:14

  • Címlapon
Donald Trump alelnöke kiakadt, Ukrajna-párti tüntetők követték őt és a kislányát

Donald Trump alelnöke kiakadt, Ukrajna-párti tüntetők követték őt és a kislányát

J. D. Vance kemény üzenetet küldött válaszul.

2 órája

  • Gazdaság
Elindult a visszaszámlálás, ultimátumot kaptak a kormánytól a boltok

Elindult a visszaszámlálás, ultimátumot kaptak a kormánytól a boltok

Legkésőbb egy héten belül, jövő hét elejére kell a válasz a minisztériumnak.

március 5., 10:27

  • Gazdaság
Megtört az átok, tartósan 400 alatt a forint

Megtört az átok, tartósan 400 alatt a forint

Folyamatos az erősödés.

március 5., 07:01

  • Gazdaság
Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak

Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak

Minden más után megfizetik a személyi jövedelemadót.

március 3., 05:53

  • Gazdaság
Szárnyakat adott a kriptovaluták árfolyamának Donald Trump bejelentése

Szárnyakat adott a kriptovaluták árfolyamának Donald Trump bejelentése

Több mint 300 milliárd dollár mozdult meg az amerikai elnök szavainak hatására.

március 3., 10:02

  • Gazdaság
Friss felmérés mutatja, mennyi befektetésük van a fiataloknak

Friss felmérés mutatja, mennyi befektetésük van a fiataloknak

A diákok 11 százaléka szerint veszteség esetén azonnal ki kell venni a pénzt.

március 3., 09:46

  • Gazdaság
Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas

Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas

Orbán Viktor reaktiválta korábbi miniszterét, aki immár kormánybiztosként adott nagyinterjút lapunknak.

március 3., 08:27

  • Gazdaság
Jó hír az autósoknak, a benzin és a gázolaj ára is csökken

Jó hír az autósoknak, a benzin és a gázolaj ára is csökken

Újabb üzemanyagár-csökkenést hoz a március.

március 3., 13:24

  • Gazdaság
Megfenyegette a bankokat Nagy Márton, beavatkozhatnak a számladíjakba

Megfenyegette a bankokat Nagy Márton, beavatkozhatnak a számladíjakba

A miniszter szerint nem indokolt az emelés.

március 3., 11:01

  • Gazdaság
A rekordbevétel után újabb történelmi lépésre készül a 4iG

A rekordbevétel után újabb történelmi lépésre készül a 4iG

A hazai és a régiós terjeszkedés mozdonyán sincs fék.

március 3., 12:08

  • Címlapon
Bezár a Vidámpark Kávézó, mindenki kedvenc helye

Bezár a Vidámpark Kávézó, mindenki kedvenc helye

Az utolsó napon jártunk ott.

1 órája

Neked ajánlott