Szijjártó Péter szerint az EU globalizálta a háború negatív hatásait

2023.09.14. 13:30

Az Európai Unió válaszlépései az ukrajnai háború izolálása helyett globalizálták annak negatív hatásait, és csak remélni lehet, hogy maga a fegyveres konfliktus nem fog globálissá válni – közölte az MTI a tárca tájékoztatását.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy az EU az elmúlt évtizedek legsúlyosabb gazdasági és biztonsági kihívásaival néz szembe, a közösség ugyanis rendkívül elhibázott válaszokat adott az ukrajnai háború kitörésére.

Aláhúzta, hogy ezek a téves döntések igen sokat ártottak a Kelet és Nyugat közötti együttműködésnek, a szankciók ráadásul teljes kudarcnak bizonyultak, amelyek eredményeként az EU versenyképessége is jelentősen meggyengült. Az európai–orosz kötelékek egyenként történő elvágása után számos politikus beszél ma már az európai és a kínai gazdaság szétválasztásáról, ami viszont óriási hiba lenne.

A türk országoknak is fontos szerepük van a magyar energiaellátásban 

Fontos platformnak nevezte a TÁSZ-t a „hídépítés” szempontjából, és rámutatott, hogy a hagyományos ellátási vonalak egy része mára ellehetetlenült, a szervezet tagállamai pedig fontosak lehetnek a kelet–nyugati fizikai összeköttetések biztosításában a következő években.

A miniszter közölte, hogy a türk országok együttes bruttó hazai terméke (GDP) a 14. legnagyobb lenne a globális rangsorban, és eközben a világ harmadik legnagyobb földgázkészletével rendelkeznek, fontos szerepet játszhatnak így az energiabiztonság javításában.

A magyar energiaellátás biztonsága nem lenne lehetséges a türk államok nélkül.

A szankciós fenyegetések ellenére is megépített Török Áramlat vezeték nélkül, ahogy a diverzifikáció sem lehetne sikeres.

Szijjártó Péter üdvözölte a közös beruházási alap létrehozását, amelyhez a kormány kész hozzájárulni 100 millió dollárral.

Illetve méltatta a türk különleges gazdasági övezet létrehozását célzó erőfeszítéseket is, s tudatta, hogy beruházásokra ösztönzik a magyar cégeket. Végezetül pedig aláhúzta, hogy a Magyarország és a TÁSZ-országok közti kereskedelmi forgalom tavaly átlépte a négymilliárd dollárt, és 2023 első felében meghaladta a 2,8 milliárd dollárt, ami 28 százalékos növekedést jelent.