Országos szinten behúzták a féket az albérletárak
Erőteljes lassulás következett be az albérletek piacán az átlagos bérleti díjak emelkedését tekintve – derül ki a KSH-ingatlan.com legfrissebb lakbérindexét és a szeptemberi albérletpiaci árakat bemutató elemzésből. Az országos albérletárak csökkenése mellett a fővárosban stagnálás mutatkozik.
Már a kiadó lakások augusztus végi bérleti díjaiból látható volt, amit most a KSH-ingatlan.com lakbérindex adatai is megerősítettek. Azaz lelassult a drágulás az albérletpiacon. Az országos lakbérek augusztusban az egy hónappal korábbihoz képest mindössze 0,8 százalékkal nőttek, szemben a júniusi és júliusi 2,1, illetve 1,9 százalékos drágulással. Budapesten még markánsabban látható a folyamat, hiszen 0,3 százalékra lassult a havi drágulás üteme a korábbi hónapokra jellemző 2,5 és 1,9 százalékos szintről. A friss adatok arra utalnak, hogy a bérlők már nehezen tolerálnak további számottevő drágulást a piacon
– mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
Éves szinten azonban két számjegyű emelkedést tükröznek a számok. Országosan 12,4, Budapesten 12,5 százalékos bérletidíj-emelkedés következett be.
Fontos a szakember szerint az is, hogy az inflációs hatással együtt számolt, úgynevezett reállakbérek országosan 7,5 százalékkal, Budapesten pedig 10,1 százalékkal maradtak el a járvány előtti szintektől. Budapesten az átlagos lakbér 235 ezer forintot tett ki, ami csökkenést jelent a július végi 240 ezer forinthoz képest.
A II., a VI., VII., a IX. és a XIII. kerületben havi összevetésben 2-14 százalékkal 230-300 ezer forintra mérséklődtek az átlagos bérleti díjak.
A vármegyeszékhelyeken azonban minimális emelkedést tapasztaltak az elemzők.
Az összesített átlagos lakbér 135 ezerről 140 ezer forintra emelkedett.
Veszprémben, ami az egyik legdrágábbnak számít, két hónap alatt 12 százalékkal 150 ezer forintra esett az átlagos bérleti díj. Míg Debrecenben drágulás történt, ennek eredményeként ez a vármegyeszékhely az első, ahol az átlagos bérleti díj elérte a 200 ezres szintet. Balogh László szerint erről a környékén jelentkező munkahelyteremtő beruházások miatti kereseletnövekedés tehet.