Friss adat érkezett a magyar földgáztárolók töltöttségéről

2023.10.13. 15:34
Magyarország energiaellátása biztonságban van, a földgáztárolók töltöttsége mára az éves fogyasztás 62 százalékát fedezni tudja, és az oroszországi szállítók elkötelezettek amellett, hogy továbbra is eleget tegyenek szerződéses kötelezettségeiknek. A kormány fenntartja észszerű politikáját, a nemzeti érdek érvényesítése az egyetlen szempont – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken.

Szijjártó Péter pénteken látogatott Oroszország fővárosába, hogy „a nemzeti érdek érvényesítése mellett együttműködést folytasson” az országgal. A tárcavezető itt jelentette be többek között azt is, hogy megérkezett Ciprusra az a hajó, amely 65 magyar állampolgárt szállított biztonságba Izraelből.

A tárcavezető természetesnek nevezte, hogy részt vesz az Orosz Energiahét nevű konferencián, illetve tárgyalásokat folytat az energetikai együttműködés jövőjéről, ugyanis hazánk ellátása továbbra is fizikailag lehetetlen orosz források nélkül.

Hangsúlyozta, hogy az energiaellátás nem politikai kérdés; csakis az számít, hogy hol van energiaforrás és szállítási útvonal.

Egyértelmű, hogy Magyarországot az oroszországi energiahordozók nélkül nem lehet fizikailag ellátni elég kőolajjal vagy elég földgázzal, és a nukleáris iparunk működőképességéhez is szükség van az orosz technológiára és fűtőanyagra

– szögezte le.

Tisztázta, hogy Oroszország és minden orosz vállalat teljesíti szerződéses kötelezettségeit. „Az idei esztendőben az összes eddig leszerződött földgázmennyiséget, kőolajmennyiséget és nukleáris fűtőanyagot megkaptuk” – jelentette ki.

Szijjártó Péter ezután kiemelte, hogy zavartalan a kőolaj- és földgázszállítás Ukrajnán keresztül.

„És hogy az energiaellátás biztonsága érdekében hozott magyar intézkedések mennyire eredményesek, azt mutatja a tény, hogy kis híján 100 százalékos, nagyjából 96 százalékos a magyarországi tárolók töltöttsége, ami azt jelenti, hogy a magyarországi éves földgázfogyasztás 62 százaléka, tehát kis híján kétharmada be van tárolva” – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter, majd hozzátette, hogy ezzel szemben az Európai Unióban ennek átlagos szintje mindössze 29 százalék.