- Gazdaság
- autó
- autópiac
- jármű
- járműpiac
- import autó
- használt autó
- carvertical
- járműtörténet
- bmw
- skoda
- baleset
- rejtett hiba
Csapdában a magyarok: életveszélyes is lehet a spórolás, de kevesen tudnak drágábbat venni
További Gazdaság cikkek
- A nagy ingatlanpiaci dilemma: megzabolázhatók-e az elszabadult árak?
- Havi egymillió forintos fizetéssel csábítanának dolgozókat a budapesti karácsonyi vásárra
- Nyitott a munkahelyváltásra a fehérgalléros dolgozók többsége
- Visszavonta a Mol minősítését a Moody’s
- Felolvasták Nagy Mártonnak, melyek most a legnagyobb problémák a vállalkozók szerint
Ahogy arról az Index korábban több alkalommal is beszámolt, a használtautó-vásárlás fokozott körültekintést igényel. Minél kevesebbet kérnek egy használt járműért, annál valószínűbb, hogy lesznek rajta korábbi sérülések.
Korábban szintén az Index írt arról, hogy egyes használt autók értéke épp ellenkező utat jár be, mint amit megszokhattunk, vagyis használat közben növeli értékét, és akár haszonnal is eladható – néhány konkrét példával is szolgáltunk.
A leggyakoribb forgatókönyv azonban még az, hogy a megvásárolt használt autó folyamatosan veszít értékéből. A magyarok vékony pénztárcákkal válogatnak Nyugat-Európa lerakatában, vagyis az olcsó használt járműveket részesítik előnyben, igaz, nem önszántukból, egyszerűen eddig ér az a bizonyos takaró.
Ebből kifolyólag nem meglepetés, hogy a magyarországi utakon egyre öregebb autók róják a köröket, amik ráadásul – korukból kiindulva – balesetveszélyesek, továbbá az egészségre is károsak.
Az olcsóbb autók többször sérültek
Azok, akik spórolás céljából választanak olcsóbb autót Magyarországon, nagyobb eséllyel vesznek sérült járművet – közölte lapunkkal a carVertical. A járműtörténeti elemzőcég adatbázisa szerint 2023-ban
- az 1000 eurónál kevesebbet érő autók 36,4 százaléka sérült már meg korábban.
- Az 1000 és 3000 euró között kapható autókat pedig még nagyobb arányban – 40 százalékban – érte valamilyen kár.
Bár nem minden sérülés okoz gondot, az olcsóbb autók gyakran igényelnek komolyabb és drágább javítást, hiszen a tisztességtelen eladók sok esetben elfedik és elhallgatják a problémákat a vevők elől.
A drágább járművek rendszerint kevesebb sérülést szenvednek.
- Az 5–10 ezer eurós árkategóriában az autók 7,9 százaléka sérült.
- A legkevesebb kár a 10 ezer euró feletti autókban esett – ezeknek a járműveknek mindössze 6,5 százaléka volt érintett közúti balesetben.
„Bár a megrongálódott, drága használt autók aránya nem jelentős, ez nem jelenti azt, hogy esetükben nem kell óvatosnak lenni. Ha egy jármű súlyos balesetet szenvedett, több rejtett hibája is lehet. Ezek a hibák talán csak később mutatkoznak meg, a javításuk pedig tetemes összegbe kerülhet” – hívta fel a figyelmet Matas Buzelis, a carVertical autóipari szakértője.
Rájár a rúd a német autókra
Egyes autómárkák jobban ki vannak téve a sérüléseknek, mint mások. Fontos szerepet játszik ugyanakkor a motor teljesítménye is: az erősebb járművek gyakrabban szenvednek közúti balesetet, mint a kisebb autók.
Ha az egyes márkákat nézzük, kiderül, hogy a magyar használtautó-piacon a legtöbbet sérült autók közül messze kiemelkedik a BMW. A vállalat által ellenőrzött BMW-k 56,9 százaléka rongálódott már meg korábban.
A BMW-t a Skoda (56,4 százalék), a Mercedes-Benz (49,9 százalék), az Audi (49,5 százalék) és a Ford (47,6 százalék) követi. Ehhez képest az Alfa Romeo, mely a legritkábban sérült autómárka Magyarországon, 34,2 százalékos aránnyal zárja a listát.
„A BMW gépjárművek erősek, ráadásul sok közülük hátsókerék-meghajtású, ami a kevésbé tapasztalt vezetőknek időnként kihívást jelenthet” – mutatott rá Buzelis.
Ebből is látszik, hogy bár Németország a használt autók beszerzési helyének Mekkája lett az elmúlt években, nem minden fénylik, ami német.
A motor teljesítménye is számít
Egyértelmű összefüggés van a jármű ereje és annak az esélye között, hogy megsérül.
Minél erősebb motor pörög benne, annál valószínűbb, hogy egy autó balesetet fog szenvedni.
Az 50 kW-os motorral felszerelt autók 24,2 százaléka sérült már meg. Ez azt jelenti, hogy az olyan, kis ferde hátúak, mint a Ford Fiesta vagy a Renault Clio, jellemzően kevesebb kárt szenvednek életük során. Az erősebb járművekkel azonban teljesen más a helyzet.
A 200 kW-os motorral futó sérült autók aránya eléri a 44, százalékot, ami arra utal, hogy a sportosabb, erősebb modellekkel csaknem kétszer olyan gyakran történik baleset, mint a városi közlekedésben preferált típusokkal. A carVertical adatai szerint az erős autók átlagos kárértéke is jóval magasabb – 7417 euró, szemben a 4285 euróval, amivel az 50 kW-os motorral felszerelt autók esetében lehet számolni.
Minden használt autónak van előélete, ami az új tulajdonosnak néha kellemetlen meglepetéseket okozhat, sőt akár jókora szervizköltséget is jelenthet. Ezért is fontos a körültekintő autóvásárlás, valamint a járművek történetének és állapotának ellenőrzése – hívta fel a figyelmet a vállalat.
(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.