Mesefilmmel érkezik az új magyar gyerekital
November közepétől kerül a boltokba Sunnywood Farms néven az új, elsősorban gyerekeknek készülő termékcsalád – írja közleményében a Hell Energy. A cég kiemeli, hogy Magyarországon most először kerülnek végtelenszer újrahasznosítható alumíniumdobozos kiszerelésbe magas tejtartalommal rendelkező italok, amelyek csokoládé-, vanília- és eperízben lesznek elérhetőek.
A kizárólag magyar tejből készülő italok tartósítószertől és mesterséges színezéktől mentesek, és a kampányban egy mesés fantáziavilágot is megismertetnek a gyerekekkel. Az italcsalád bevezetésére ugyanis animációs kisfilmekkel készül a márka: a mesék Bruno, a bika és társai kalandjait mutatják be.
A közlemény emlékeztet rá, hogy a tej és a tejtermékek a legalapvetőbb élelmiszerek közé tartoznak. A hazai táplálkozási ajánlás, az Okostányér szerint a 6–17 éveseknek naponta három adag tej vagy ennek megfelelő tejtermék elfogyasztása javasolt, de a korábbi, általános táplálkozási útmutatásokban is napi 0,5 liter tej – vagy ennek megfelelő mennyiségű kalciumtartalmú tejtermék – fogyasztása ajánlott.
A Sunnywood Farms italai 250 ml-es aludobozos csomagolásban kerülnek a boltok polcaira, melyek belső bevonata teljesen BPA-mentes.
A magas tejtartalmú italok szegmensében már bizonyítottunk, hiszen négyéves HELL Ice Coffee márkánk kiváló minőséggel, széles termékportfólióval rendelkezik, és immáron számos országban piacvezető
– mondta el az öt év tervezés után megvalósuló bevezetéséről Szekeres Dóra senior brand manager. „Úgy gondoltuk, a jegeskávégyártásban szerzett tapasztalatainkat egy új kategóriában is kamatoztatjuk, hogy tovább bővülhessen az a fogyasztói kör, amely Szikszón, Európa egyik legmodernebb töltőüzemében készülő, kiváló minőségű, magas tejtartalmú termékeinket élvezni tudja” – tette hozzá.