Környezetvédelmi engedélyt kapott a Déli Körvasút
A perben az állam képviselője többek között arra hivatkozott, hogy a több száz fa kivágása nem jelent visszafordíthatatlan környezetvédelmi kárt. A bíróság egy beadvány nyomán még januárban azonnali hatállyal minden munkálatot felfüggesztett – írja a Szabad Európa.
Augusztusban azonban, ahogy azt korábban már az Index is megírta, a kormány az
Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra, illetve humanitárius katasztrófára tekintettel egy rendeletben »honvédelmi létfontosságú rendszerelemmé« nyilvánította a Déli Körvasutat, amelynek »az ország fegyveres védelmi terve szempontjából ténylegesen vagy potenciálisan kiemelt jelentősége van«.
A Déli Körvasút kivitelezője a Mészáros Lőrinc tulajdonában álló V-Híd Zrt., amely egy kormányhatározattal 101 milliárd forint előleget kapott a beruházásra.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Újabb változás jön az üzemanyagárakban
Drágul a benzin, a gázolaj azonban olcsóbb lesz.
március 19., 13:04
- Gazdaság
Bánhegyi Zsófia az év európai marketingvezetője címért versenyez – így látja a szakma jövőjét
A Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója adott interjút.
március 19., 12:05
- Gazdaság
A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország
Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy a magyar kormány sértett-e uniós jogokat.
március 20., 07:29
- Mindeközben
Benk Dénes „szétplasztikáztatott fejűnek” nevezte Tuvic Aleksandrát, ám a szőkeség visszavágott: „Egy nőgyűlölő sz*r”
24 perce
- Mindeközben
Nagyot megy a TikTokon a Szoboszlai Dominik és Arda Güler balhéját kifigurázó videó, ezt kár lenne kihagyni
2 órája
- Gazdaság
Varga Mihály köszöntötte az új államháztartásért felelős államtitkárt
Kisgergely Kornél veszi át a terheket.
március 19., 12:40
- Gazdaság
A multik ellen szerveződnek a helyi alkuszcégek
A digitalizáció a biztosítások terén is fontos, de az ügyfelek még igénylik a személyes tanácsadást.
március 19., 20:31
- Címlapon
Egyre durvábban eladósodnak a magyarok, meglepő okok állnak a háttérben
A személyi kölcsönöknél is érezni az inflációt.
2 órája
- Címlapon
Itt van Varga Mihály első elsöprő döntése, pillanatokon belül megszólal az új jegybankelnök
Ez a hét legfontosabb hazai gazdasági történése.
51 perce
- Gazdaság
Újabb élelmiszerlánc jelezte: megüti őket az árrésstop, drasztikus változások jönnek
Veszteségekről tájékoztatta dolgozóit a SPAR.
március 19., 14:47
- Gazdaság
Ledobta a bombát a kormány, itt az újabb fordulat Orbán Viktor csatájában
Zuhannak az árak.
március 20., 08:51
- Mindeközben
Aureliót egy hajszál választotta el attól, hogy nekimenjen Fekete Pákónak a Farm VIP-ban: „Tudjad már, kivel beszélsz, te hajléktalan!”
4 órája
- Gazdaság
Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen
A szegedi gyár építkezésével kapcsolatban keres szabálytalanságokat.
március 20., 16:01
- Gazdaság
Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata
Nagy csata jöhet a bankokkal.
március 20., 09:05
- Címlapon
Megérkezett a fideszes válasz Magyar Péter bejelentésére: „Alig várom, hogy nyíltan beszéljünk a régi ügyeidről”
A Tisza Párt Hegyvidéken mérettetné meg magát 2026-ban.
19 perce
- Gazdaság
Csilingelt a kassza az Audi Hungariánál, bónuszt fizetnek a munkavállalóknak
Továbbra is kérdéses az autóipari jövője, de az Audi Hungaria minden igényt rugalmasan kezel.
március 19., 11:48
- Gazdaság
Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály
Újabb front nyílhat az infláció elleni küzdelemben.
március 20., 12:20
- Címlapon
Hepatitis A-járvány van Magyarországon, ezek a vármegyék érintettek leginkább
Figyelmeztetést adtak ki.
3 órája
- Címlapon
Direkt36: Magyar Péter be akart kerülni az Orbán-kormányba és el akart indulni Karácsony Gergely ellen
A Tisza vezetője megkérdezte Gulyás Gergelytől, miért nem belőle lett miniszter a felesége helyett.
2 órája
- Gazdaság
Nagy Márton az árréskorlátozásról: Ha kell, akkor árstop is lesz
Válaszolt az Indexnek a nemzetgazdasági miniszter.
március 18., 10:16
- Gazdaság
Stratégiai együttműködés kezdődik Magyarország és Vietnám között a nukleáris iparban
Százával fognak érkezni Magyarországra a jövőbeli nukleáris szakemberek.
március 19., 10:31
- Gazdaság
Továbbra is 400 forint alatt van az euró
Az euró és a dollár jegyzése is emelkedett.
március 18., 08:07
- Mindeközben
Peller Anna: Egyik stúdióból rohanok a másikba, majd a színházba, így nem sok napfényt látok
6 órája
- Mindeközben
„Hagyni kell őket élni a saját életüket” – Gundel Takács Gábor gyerekei kirepültek a családi fészekből
8 órája
- Címlapon
Moszkva hajlandó belemenni Washington feltételeibe, ha utasítják Volodimir Zelenszkijt
9 órája
- Gazdaság
Szívhatják a fogukat a németek, nem fest rózsásan a jövőjük
Nagyot csalódhattak, akik gyökeres fordulatban reménykedtek.
március 19., 06:10
- Gazdaság
Az egymillióhoz közelít a felújítandó lakások négyzetméterára a fővárosban
Tizenkét százalékkal drágultak az ingatlanok.
március 18., 15:26
- Gazdaság
Bejelentést tett a Mol-csoport, kőolajmezőt találtak Magyarországon
A területen található kút napi 1200 hordó termelésre képes.
március 18., 11:32
- Címlapon
A szülők szerint szándékosan tenné tönkre az iskolát a tankerület
Új hely, új név, új szabályok lennének szeptembertől.
1 órája
- Mindeközben
Ilyenre sincs gyakran példa: magyar rapperek dolgozhatták fel A Fehér Lótusz főcímdalát
tegnap, 20:36
- Címlapon
Így gyalázták az európai vezetőket Donald Trump emberei a kiszivárgott üzenetekben
Kezdetben csak a húszik elleni támadás volt a téma.
5 órája