Felhőkarcolós mini-Dubajt építhet Budapesten a Burdzs Kalifa tulajdonosa
Egy oknyomozó portál szerint magas rangú magyar kormányzati tisztviselők már egy ideje tárgyalnak Mohamed Alabbar emirátusi üzletemberrel az üzletről. Egy, a folyamatra rálátó, kormányközeli forrás elárulta, hogy Alabbar cége, az Emaar Properties hivatalosan is licitál a Rákosrendező néven ismert területre – olvasható a Vsquare oknyomozó portál hírlevelében a hvg.hu szerint.
A forrás azt is állította, hogy egy mini-Dubaj épülhet így a XIV. kerületben. Ez úgy nézhetne ki, hogy tele lenne nagyon magas házakkal, irodaházakkal, valamint luxuslakásokkal.
Emellett egy 220-240 méter magas felhőkarcolót is építenének, miközben jelenleg Budapest legmagasabb épülete a 143 méter magas Mol Campus.
Az Emaar [Properties] lényegében maga az Egyesült Arab Emírségek
– mondta az Orbán-kormányhoz közeli forrás a Vsquare-nek.
Állítólag a magyar és az emírségi tisztviselők az utóbbi időben gyakran találkoztak. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. jelenleg értékeli az ajánlatot, amelyet néhány hete az Orbán-kormány kabinetülésén is áttekintettek. A budapesti főpolgármesteri hivatal azt állította, hogy nem tudnak a projektről, de más nem válaszolt a lapnak.