Nagy bravúrt hajtottak végre a mikulások, az édességek legfontosabb időszaka következik
![GettyImages-887519344](https://kep.index.hu/1/0/5239/52393/523932/52393213_4245d7ba3d407f4a12157bfe0b607935_wm.jpg)
További Gazdaság cikkek
-
Donald Trump vámjai miatt használhat több műanyagot a Coca-Cola
- Egymillió forint felett a panelek négyzetméterára Budapesten
- Rossz hír a munkavállalóknak, egy kutatás szerint alig akarnak bért emelni a cégek
- Nyilvános: akár több milliárd forintos szolidaritási hozzájárulást is fizethetnek a települések
- Milliárd dolláros lehetőség kapujában áll Magyarország
A várt éves általános inflációt meghaladó mértékben, közel 24 százalékkal emelkedtek az édességek árai 2023-ban – közölte az Index megkeresésére a Magyar Édességgyártók Szövetsége a gyártóktól és kereskedőktől kapott visszajelzések, illetve a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján. (A Magyar Nemzeti Bank 17,6–18,1 százalékos éves általános inflációval számol.)
„Az áremelkedésben az általános infláció mellett oroszlánrészt vállalt a két, talán legfontosabb édesség-alapanyag, a cukor, valamint a kakaó világpiaci árának 50–60, valamint 60–75 százalékos emelkedése” – mondta lapunknak Intődy Gábor. A szövetség főtitkára szerint ebből (is) következik, hogy legnagyobb mértékben a magas kakaótartalmú termékek drágultak, mint például a tiszta kakaópor, vagy az étcsokoládé. Hozzátette: a korábbi nagyon magas és hektikusan mozgó energiaárak stabilizálódni látszanak, „és úgy tűnik, észszerű keretek között lehet szerződést kötni az energiaszolgáltatókkal, ezen a területen, tehát van előrelépés és további okunk a reménykedésre”.
Már szinte most is luxusnak számít az édesség, de lesz még drágább
Szomorú a szakma, kevesebb édesség fogy.
Minden édességgyártó álma egy jó szakember
Ahogy több más iparág, úgy az édességipar területén sem szívesen látott vendég a munkaerőhiány, amely főként a gyártási és karbantartói-műszerészi szakmák esetében tetten érhető.
Amíg a gyártásban automatizációval, kölcsönzött munkaerővel enyhíthető a probléma, a műszaki szakemberek hiánya sokszor már a folyamatos gyártást veszélyezteti. Egy szakavatott, tapasztalt gépész, műszerész minden édességgyártó álma, de attól tartunk, hogy más iparágakban is hasonló szakemberekről álmodoznak
– mutatott rá a probléma súlyosságára Intődy Gábor.
A szállítás a kulcs
Azonban sem a munkaerőhiány, sem más probléma mögé nem bújhat az édességipar (sem), amikor a fenntarthatósági követelményekről (ESG-követelmények) van szó. Az Európai Unió zászlajára tűzte, hogy a tagországok 2050-re károsanyagkibocsátás-mentesen működjenek, amiben kulcsszerepük van a különböző iparágak nettó zéró kibocsátásának (is). Ebből kifolyólag adódik a kérdés, hogy az édességipar milyen lépéseket tesz ennek elérése érdekében? A főtitkár szerint a kulcs a szállítási lánc karboncsökkentése. „Elsősorban a beszállítói lánc kibocsátását kell csökkenteni. Az import alapanyagok nagy része európai (például belga, francia, német) szállítóktól érkezik. Ezek általában fenntarthatósági és etikai szempontból is certifikált, vagyis megfelelő tanúsítvánnyal rendelkező beszerzések” – mondta.
Mikulás-bravúr
Az árnövekedés, illetve az ezzel párhuzamosan elapadó lakossági kasszák az értékesítési volumenben is nyomot hagytak, az ünnepek azonban ebben a szegmensben is külön kategóriát jelentenek a kereslet területén. „A karácsonyi időszak alkalmával főként a szaloncukor, mikulás, adventi naptár a nyerő trió. A mikulások arra a bravúrra is képesek voltak, hogy miközben szinte minden édességkategória értékesítési volumene csökken, csokimikulásból várhatóan 12 százalékkal több fogy idén. Eddig közel 9,5-10 millió darabot értékesítettek, tehát átlagosan minden magyarra egy csokimikulás jut.”
Nagy csokimikulás-kóstolót tartott az Index
18 darab mikulást vettünk a szánkba, illetve vettünk számba.
A karácsonyi időszak a bevételi adatoknál is külön tételsort érdemel. Az édességgyártók éves eladásaik 20–30 százalékát – termékcsoporttól függetlenül – decemberben realizálják. „A húsvéti mellett ez az egyik legfontosabb időszakunk” – hangsúlyozta Intődy Gábor.
Még sörös szaloncukrot is díjaztak
Ahogy minden más édességnél, úgy a karácsonyi időszak csúcstermékénél, a szaloncukornál is emelkedtek az árak. A főtitkár szerint a drágulás az általános infláció mértékével korrelál. „Viszonylag stabil az 1 kilogramm/háztartás értékesítési volumen, ebben a tekintetben idén sem várunk nagy változást” – mondta.
Külön pikantériát ad az ünnepekre nézve, hogy az adott évben vajon melyik szaloncukor lesz a sláger. Tavaly az Index szubjektív szaloncukorteszttel segítette az eligazodást, idén pedig – többek között az édességgyártó szövetség közreműködésével – számos kategóriában kiosztották az Év Szaloncukra Díjat.
Szaloncukor-kóstolót tartottunk, nem is hinné, mi vitte a prímet
Tényleg a zselés a legjobb?
A szakmai kategória győztese a Stühmer szicíliai pisztáciás szaloncukra lett, második helyen végzett a soltvadkerti Szent Korona Cukrászda fehér csokoládés, málnás-pisztáciás, málnapálinkás szaloncukra, a harmadik pedig a Gyulai Kézműves Cukrászda mézkaramell-szaloncukra lett.
Az „ízek versenyében” a marcipán-, mogyoró- és pisztáciaízek mellett idén új ízkategóriaként jelent meg a mandula és a fehér csokoládé, de visszatért a zselé is. A legjobb marcipános szaloncukor a Szamos feketeribizli-krémmel töltött marcipánterméke, a legjobb mogyorós szaloncukor a Stühmer piemonti mogyorós szaloncukra, a pisztácia kategóriában a Stühmer szicíliai pisztácia készítménye lett. A legjobb mandulás szaloncukor kategóriában a kiskunlacházi Demeter Chocolate mandula-kókusz szaloncukra lett, a fehér csokoládé kategóriában a soltvadkerti Szent Korona Cukrászda fehér csokoládés, pisztáciakrémes terméke győzött, és a zselés szaloncukrok legjobbja a Szamos málnazselés lett.
A gyerekek kedvence a Sulyán Cukrászda robbanócukros, rágógumiízű, fehér csokoládés trüffelszaloncukor kék spirulinával, az Év Új íze a soltvadkerti Szent Korona Cukrászda Belga trappista sörös szaloncukra lett, amit az idén először megjelenő új termékek közül választottak ki.
(Borítókép: Krisztian Bocsi / Bloomberg / Getty Images)
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Donald Trump vámjai miatt használhat több műanyagot a Coca-Cola
Így is a világ legnagyobb műanyagszennyezője a cég.
tegnap, 17:31
- Gazdaság
A kormány bejelentette, hogy mikor érkezik a 13. havi nyugdíj
Vitályos Eszter további adatokat is közölt.
február 9., 14:17
- Gazdaság
Ezek a számok több mint hárommilliárd forintot értek
Tizennégy milliomosa lett Magyarországnak.
február 8., 21:02
- Mindeközben
Vásáry André: Nem akarok mindenáron szerepelni, ezt inkább meghagynám azoknak, akiknek ilyen a személyisége
tegnap, 21:35
- Gazdaság
A kis benzinkutak még mindig nem találtak vissza a 2021 előtti fejlődési pályára
Tavaly 6,5 milliárd literre csökkent a magyarországi üzemanyag-forgalom.
február 8., 21:10
- Gazdaság
Visszahívja közel húszéves sikertermékét az OTP – mutatjuk, mit kell tudni
100 milliárd forintot tartottak benne a kötvényesek.
február 8., 19:01
- Gazdaság
Kiemelt támogatáshoz jutnak a halgazdaságok
Az Agrárminisztérium által kiírt pályázat keretösszege 3,19 milliárd forint.
február 8., 15:38
- Gazdaság
Ezek a számok több mint 250 millió forintot értek
Kihúzták a hatos lottó nyerőszámait.
február 9., 16:47
- Gazdaság
Sztrájkkészültséget rendeltek el az Audi győri beszállítójánál
A szakszervezet alapbérfejlesztést és egy egyösszegű kifizetést követel.
február 9., 08:01
- Gazdaság
Az örök ingatlanpiaci kérdés: hogy alakulnak a négyzetméterárak?
A lakhatási válság továbbra is jelentős mértékben nehezíti a magyarok mindennapjait. Helyzetjelentés az Indexen.
február 9., 06:16
- Címlapon
A balti államok már minden hidat felégettek az oroszok előtt
De mi a helyzet máshol?
tegnap, 20:33
- Gazdaság
Jól kezdett, de délutánra visszaesett a forint
Az euró árfolyama 405,5 forint fölé erősödött.
február 7., 19:00
- Gazdaság
A turisztikai ügynökség vezetője szerint indulhat a Budapest–New York járat
Guller Zoltán: Jön egy új pénzintézet Magyarországon.
február 10., 08:36
- Gazdaság
Szankciót vezethetnek be a Temu és a Shein ellen
Az egyik cég ellen vizsgálat is indult.
február 6., 06:59
- Címlapon
Április elsejétől bírságot szabhatnak ki a visszaváltható palackok miatt
Ez nem április elsejei tréfa.
tegnap, 17:09
- Címlapon
Beismerte bűnösségét a volt fideszes politikus, aki ittasan bántalmazott egy nőt
Decemberben még megtagadta a vallomástételt.
tegnap, 20:51
- Gazdaság
Reagált a kereskedelmi szövetség Nagy Márton árstopos bejelentésére
Azt is elárulták, mik a legfőbb célok az üzletpolitika kialakításakor.
február 10., 12:42
- Mindeközben
Courteney Cox nosztalgikus fotóval és megható szavakkal köszöntötte Jennifer Anistont szülinapján
tegnap, 17:35
- Mindeközben
Marsi Anikó olyan ajándékot kapott a születésnapjára, ami nem adatik meg mindenkinek
tegnap, 16:23
- Gazdaság
Hamarosan belenyúlhat a kormány a bolti árakba
Ha kell, jöhetnek az árstopok.
február 10., 09:16
- Gazdaság
A kormány döntése miatt ömlik az emberek pénze az államhoz
Megérkezett a minisztérium gyorsjelentése.
február 10., 11:33
- Gazdaság
Megtaláltuk Orbán Viktor középosztályát, így néz ki
A miniszterelnök szerint izmos a középosztályunk, de mit mutatnak a számok?
február 6., 06:03
- Címlapon
Jégpáncéllá válhatnak az utak, figyelmeztetést adott ki a Magyar Közút
Több vármegyében is narancssárga veszélyjelzés van érvényben.
tegnap, 20:09
- Címlapon
Donald Trump telefonon beszélt Putyinnal, megkezdődhet a béketárgyalás Ukrajnával
tegnap, 06:11
- Gazdaság
Balogh Petya: A legtöbb magyar nagyvállalat olyan kényszerben van, amit fel sem fog
A technológiai forradalom vesztesei között van Magyarország.
február 6., 13:57
- Címlapon
Karácsony Gergely: Hova tegyük az állam szemetét?
A főpolgármester szerint a rákosrendezői terület kitakarítása nem lesz kis feladat.
tegnap, 20:13
- Címlapon
Milák Kristóf volt edzője kiborult a médiában megjelent cikkek miatt
Virth Balázs alaposan felhúzta magát.
tegnap, 14:40
- Mindeközben
Mellimplantátuma miatt került életveszélyes helyzetbe Szabó Franciska: „Ha nem műtenek meg azonnal, akár végzetes következménye is lehetett volna"
tegnap, 15:10
- Címlapon
Donald Trump telefonon beszélt Vlagyimir Putyinnal
Az amerikai elnök szerint azonnali béketárgyalások kezdődhetnek.
tegnap, 18:35
- Gazdaság
Ebben rejtőzhet Magyarország legnagyobb üzleti potenciálja, de a zombikkal le kell számolni
Könnyen félrecsúszhat a kormány terve, ha nem figyelnek.
február 7., 07:19
- Gazdaság
A Ford kritikával illette az importvámok megemelését
Donald Trump nemrég kiegészítő vámokat vetett ki a Mexikóból és Kanadából származó árukra.
február 6., 10:19
- Gazdaság
Bajnokok Ligája: beleáll a GVH, versenyfelügyeleti eljárás vár az RTL-re
Ez nem jelenti annak a kimondását, hogy a médiavállalat jogsértést követett el.
február 7., 10:04
- Címlapon
Két darab szendvicset kapnak a Budapestre rendelt mentősök a 16 órás szolgálatra
A MOMSZ a lakosság segítségét kéri, hogy bajtársaik napi egyszeri melegélelmezését megoldják.
tegnap, 21:19