Lesújtó adatokat közölt a KSH
További Gazdaság cikkek
- A nagy ingatlanpiaci dilemma: megzabolázhatók-e az elszabadult árak?
- Havi egymillió forintos fizetéssel csábítanának dolgozókat a budapesti karácsonyi vásárra
- Nyitott a munkahelyváltásra a fehérgalléros dolgozók többsége
- Visszavonta a Mol minősítését a Moody’s
- Felolvasták Nagy Mártonnak, melyek most a legnagyobb problémák a vállalkozók szerint
A közlemény szerint novemberben 6780 gyermek született, 6,9 százalékkal, 502 újszülöttel kevesebb, mint egy évvel korábban. 10 351 fő vesztette életét, 5,6 százalékkal, 609 fővel kevesebb, mint 2022 novemberében. A természetes fogyás a 2022. novemberi 3678-cal szemben 3571 fő volt.
Közölték azt is, hogy 3107 pár kötött házasságot, ez 2,2 százalékkal, 69-cel kevesebb a 2022. novemberinél.
Január és november között 78 579 gyermek jött világra, 3,1 százalékkal, 2480-nal kevesebb, mint 2022. január–novemberben. Ezen belül január-márciusban 7,7 százalékkal több, míg áprilisban 2,1, május–júniusban 9,3, július–novemberben 6,1 százalékkal kevesebb volt az élve születések száma 2022 azonos hónapjaihoz képest – írták, hozzátéve, hogy a teljes termékenységi arányszám 1 nőre becsült értéke 1,51, ami egy évvel korábban 1,53 volt.
Január és november között 114 950-en haltak meg, 7,2 százalékkal, 8865-tel kevesebben, mint egy évvel korábban. Január–februárban 11, március–júniusban 4,2, július–novemberben pedig 7,7 százalékkal kevesebben hunytak el, mint az előző év azonos időszakában – közölte a KSH.
Megjegyezték, hogy a halálozások száma a születésekénél nagyobb mértékben csökkent. Ennek következtében a természetes fogyás 36 371 fő volt, ami 15 százalékkal alacsonyabb a 2022. január–novemberi 42 756 fős értéknél.
Ebben az időszakban 47 480 pár kötött házasságot, 22 százalékkal, 13 701-gyel kevesebb az egy évvel korábbinál. Január–februárban 45, március–áprilisban 31, május–augusztusban 23, szeptember–novemberben 8,1 százalékkal kevesebb frigyet regisztráltak, mint 2022 azonos hónapjaiban – tették hozzá.
A KSH szerint ezer lakosra 8,9 élve születés és 13,1 halálozás jutott. Az élveszületési arányszám 0,2, a halálozási arányszám pedig 0,9 ezrelékponttal alacsonyabb volt a 2022. január–novemberinél, ennek következtében a természetes fogyás 0,7 ezrelékponttal, 4,1 ezrelékre mérséklődött. 2023. január-novemberben ezer élve születésre 3,0 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,5 ezrelékponttal kevesebb az előző év azonos időszakának értékénél.
A házasságkötési arányszám 5,4 ezrelék volt, 1,5 ezrelékponttal kisebb, mint egy évvel korábban.
Az adatok szerint 2022. december és 2023. november között 86 011 gyermek született, 2380-nal, 2,7 százalékkal kevesebb a megelőző 12 havinál. 127 581-en haltak meg, 12 716-tal, 9,1 százalékkal kevesebben a megelőző 12 havinál.
Hozzátették: 50 266 pár kötött házasságot, 15 273-mal, ez 23 százalékkal kevesebb a megelőző 12 havinál.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.