A karácsony előtti utolsó napokban is csökkenti az árakat az online árfigyelő

2023.12.20. 17:00
Az online árfigyelőben található 62 termékkategória több mint 80 százalékában csökkentek árak, és hamarosan újabb termékekkel bővül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által működtetett rendszer – közölte a versenyhatóság szerdán az MTI-vel.

A GVH közleménye szerint kevesebb mint hatodára törték le az élelmiszer-inflációt a célzott kormányzati intézkedések, illetve a versenyhivatal által július elseje óta működtetett online árfigyelő rendszer.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az élelmiszerek árának emelkedése idén novemberben 7,1 százalék volt, ami gazdaságtörténeti szempontból is rendkívül dinamikus csökkenést jelez a 2022 decemberében mért 44,8 százalékos adathoz képest – írták.

A versenyhivatal felhívta a figyelmet, hogy

az online árfigyelőt a karácsonyi nagybevásárlás előtt is érdemes használni.

Tudatos tervezéssel – például a bevásárlólista és a térképes boltszűrő funkciók használatával – több ezer forintot, és sok időt lehet megspórolni a karácsonyi nagybevásárlások során.

A közleményben kiemelték azt is, hogy hamarosan újabb termékkategóriákkal bővül az online árfigyelő. Bekerülnek a rendszerbe az ételallergiások által leggyakrabban fogyasztott laktóz- és gluténmentes termékek, ami azért fontos, mert Magyarországon több mint 3 millióan élnek valamilyen élelmiszerintoleranciával. Az árfigyelő így nekik célzottan is segít majd – írták.

A kormány döntésének köszönhetően a www.arfigyelo.gvh.hu címen elérhető online árfigyelő 2024-ben is elérhető lesz a magyar vásárlók, a magyar családok számára, így a GVH által működtetett rendszer továbbra is biztosítja az árak összehasonlíthatóságát és hozzájárul az árak folyamatos csökkentéséhez - hangsúlyozta a versenyhatóság.