További Gazdaság cikkek
- A nagy ingatlanpiaci dilemma: megzabolázhatók-e az elszabadult árak?
- Havi egymillió forintos fizetéssel csábítanának dolgozókat a budapesti karácsonyi vásárra
- Nyitott a munkahelyváltásra a fehérgalléros dolgozók többsége
- Visszavonta a Mol minősítését a Moody's
- Felolvasták Nagy Mártonnak, melyek most a legnagyobb problémák a vállalkozók szerint
Leginkább a kettős adóztatástól tart a megkérdezettek döntő többsége (84 százaléka) a nemzetközi adózásban bevezetett reformok következtében. Az infláció a szakemberek 71 százaléka, a magasabb kamatok pedig a kutatásban résztvevők több mint fele (51 százaléka) szerint hosszú távon befolyásolja majd a kapcsolt ügyletek árazást.
A szemünk előtt zajlik a nemzetközi adórendszer reformja, ami a hazai vállalatok életében is drasztikus változásokat hoz. Az amerikai–magyar adóegyezmény megszűnése és a globális minimumadó bevezetése mellett is számos új feladat hárul a cégekre, hiszen módosult többek között a társasági adó, és változtak a számviteli szabályok is
– mutatott rá Módos András, az EY adópartnere.
A transzferárazás az Achilles-sarok
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) évek óta kiemelt hangsúlyt fektet a transzferárazás ellenőrzésére. Ez várhatóan idén sem változik, hiszen új adatszolgáltatási kötelezettség terheli a nyilvántartás készítésére kötelezett vállalatcsoportokat. A vonatkozó jogszabály ráadásul kiköti azt is, hogy információt kell szolgáltatniuk a kapcsolt tranzakcióikról a társaságiadó-bevallásukban.
- A területen tapasztalható technológiai hiányosságokat a válaszadók háromnegyede (75 százaléka),
- a rossz minőségű adatokat a megkérdezettek kétharmada (67 százaléka) tartja komoly nehézségnek.
- Az IT-befektetésektől a vezetők háromnegyede (73 százaléka) ugyanakkor jelentős javulást vár a kockázatkezelésben,
- a fejlesztésektől pedig tízből kilencen (88 százalék) kiadáscsökkentésre is számítanak.
Az EY szakértője kiemelte: a transzferárazás területén a tényeknek, az adatoknak és a megfelelő dokumentálásnak kulcsfontosságú szerepe van. A hatékony digitális megoldások hatalmas segítséget tudnak nyújtani abban, hogy az érintett cégek megfeleljenek a követelményeknek.