Eladná az autóját? Hideg van még hozzá, várja meg, amíg rügyeznek a fák

PAP 7039
2024.02.03. 12:35
Egy autó eladásához szükséges idő számos tényezőtől függ, többek között a jármű típusától, helyétől és az aktuális piaci helyzettől. A megfelelő évszak kiválasztása szintén segíthet az autó gyorsabb eladásában.

A sofőröknek nem érdemes kapkodniuk, hogy a hideg évszakban hirdessék meg a járművüket. Úgy tűnik, jobb, ha várnak, és az autót legkorábban márciusban adják el – mutatott rá az Indexnek a carVertical autóipari adatszolgáltató cég, amely szerint tehát inkább tavasszal virágzik a használtautó-piac.

Éves átlagban a vállalat autótörténeti jelentéseinek 8,2 százalékát márciusban kérik le, míg áprilisban ez az arány 8,4 százalék, májusban pedig 8,5 százalék, ami arra utal, hogy tavasszal nagyobb a kereslet, mint a téli hónapokban.

Sokan, akik autóvásárlást terveznek, az év melegebb időszakában hozzák meg a döntést a vásárlásról, hogy ne kelljen kedvezőtlenebb körülmények között vezetniük.

„Tavasszal könnyebb vezetni, mivel hosszabbak a nappalok, és kevesebb a veszélyforrás, például a nedves vagy havas útburkolat. A kezdő sofőrök eleinte szívesebben közlekednek biztonságosabb környezetben, és ez is hatással van a keresletre” – magyarázza Matas Buzelis autóipari szakértő, a carVertical kommunikációs vezetője.

A nyár vége és az ősz eleje szintén megfelelő időszak a járműeladásra. A cég adatai szerint a legtöbb előzményjelentést augusztusban (9,1 százalék) és szeptemberben (8,9 százalék) kérik. Ez nem meglepő, mivel a sofőrök jó része még a téli szezon beállta előtt szeretne hozzájutni egy autóhoz.

Kapcsolódó
2023-ban sem találta a gázpedált az autópiac, és idén sem várható száguldás

2023-ban sem találta a gázpedált az autópiac, és idén sem várható száguldás

Itt is az infláció és a magas kamatok voltak a mumusok.

Nagyon fontos az időzítés

A megfelelő időzítés segíthet a jármű gyorsabb és magasabb áron történő eladásában. Ha kisebb a kereslet, az eladók gyakran kénytelenek alkuba bocsátkozni és engedni az árból.

A szezonális kereslet sok esetben a vevő érdeke felé billenti a tárgyalási mérleget, mivel egyes járművek a téli hónapokban akár további karbantartási és tárolási költségeket is igényelhetnek.

Egy kabriót eladni a tél közepén például meglehetősen nehézkes lehet – ezek az autók jellemzően tavasszal és nyáron vonzzák a vásárlókat. A terepjárókra és az összkerékhajtású járművekre ellenben télen is folyamatosan van kereslet, mivel a vásárlók gyakran keresnek biztonságosabb, jobb tapadású autót.

Az ünnepek alatt és után felejtős

Autóeladás szempontjából a december és a január számít a leggyengébb hónapnak. Mivel sokan inkább az ünnepi kiadásokra teszik félre a pénzt, kevésbé gondolkodnak komolyabb költésekben. A karácsonyi szezon után viszont az emberek többségének időre van szüksége ahhoz, hogy rendezze anyagi helyzetét, és újra elkezdjen spórolni, ebből következik, hogy kevesebb a tranzakció a használtautó-piacon.

Kapcsolódó
Csapdában a magyarok: életveszélyes is lehet a spórolás, de kevesen tudnak drágábbat venni

Csapdában a magyarok: életveszélyes is lehet a spórolás, de kevesen tudnak drágábbat venni

Kevesen gondolnak azokra a kockázatokra, amiket egy olcsóbb autó rejt.

A gazdasági helyzet is nagy hatással van a fogyasztói bizalomra. A recesszió, az infláció vagy bármilyen gazdasági bizonytalanság idején az emberek elhalasztják a nagyobb kiadásokat, például az ingatlan- és járművásárlásokat.

A carVertical adatai szerint a decemberi autótörténeti jelentések az éves lekérések mindössze 7,6 százalékát teszik ki. Egy jó állapotú, tiszta előéletű használt autó gyorsan elkelhet, hiszen a megfelelően karbantartott járművek iránt minden eddiginél nagyobb a kereslet. Azzal is segíthetjük az autónk gyorsabb eladását, ha a potenciális vásárlók megtekinthetnek egy friss járműtörténeti jelentést, ezzel ugyanis megalapozhatjuk az átláthatóságból fakadó bizalmat.

(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Ezek a számok több mint 250 millió forintot értek

Ezek a számok több mint 250 millió forintot értek

Kihúzták a hatos lottó nyerőszámait.

február 9., 16:47

  • Gazdaság
Az örök ingatlanpiaci kérdés: hogy alakulnak a négyzetméterárak?

Az örök ingatlanpiaci kérdés: hogy alakulnak a négyzetméterárak?

A lakhatási válság továbbra is jelentős mértékben nehezíti a magyarok mindennapjait. Helyzetjelentés az Indexen.

február 9., 06:16

  • Gazdaság
A kormány bejelentette, hogy mikor érkezik a 13. havi nyugdíj

A kormány bejelentette, hogy mikor érkezik a 13. havi nyugdíj

Vitályos Eszter további adatokat is közölt.

február 9., 14:17

  • Gazdaság
Donald Trump pumpálja a forintot, mégsem eszik olyan forrón a kását

Donald Trump pumpálja a forintot, mégsem eszik olyan forrón a kását

Csak nagy duma a vámháború?

február 9., 09:47

  • Gazdaság
Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája

Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája

Szakértők szerint kezd visszatérni a hit a gazdaságban.

2 órája

  • Gazdaság
Visszahívja közel húszéves sikertermékét az OTP – mutatjuk, mit kell tudni

Visszahívja közel húszéves sikertermékét az OTP – mutatjuk, mit kell tudni

100 milliárd forintot tartottak benne a kötvényesek.

február 8., 19:01

  • Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.

4 órája

  • Gazdaság
Sztrájkkészültséget rendeltek el az Audi győri beszállítójánál

Sztrájkkészültséget rendeltek el az Audi győri beszállítójánál

A szakszervezet alapbérfejlesztést és egy egyösszegű kifizetést követel.

február 9., 08:01

  • Gazdaság
A kis benzinkutak még mindig nem találtak vissza a 2021 előtti fejlődési pályára

A kis benzinkutak még mindig nem találtak vissza a 2021 előtti fejlődési pályára

Tavaly 6,5 milliárd literre csökkent a magyarországi üzemanyag-forgalom.

február 8., 21:10

  • Gazdaság
Kiemelt támogatáshoz jutnak a halgazdaságok

Kiemelt támogatáshoz jutnak a halgazdaságok

Az Agrárminisztérium által kiírt pályázat keretösszege 3,19 milliárd forint.

február 8., 15:38

  • Gazdaság
A turisztikai ügynökség vezetője szerint indulhat a Budapest–New York járat

A turisztikai ügynökség vezetője szerint indulhat a Budapest–New York járat

Guller Zoltán: Jön egy új pénzintézet Magyarországon.

február 10., 08:36

  • Gazdaság
Szankciót vezethetnek be a Temu és a Shein ellen

Szankciót vezethetnek be a Temu és a Shein ellen

Az egyik cég ellen vizsgálat is indult.

február 6., 06:59

  • Gazdaság
Nem várt hatás: így ránthatja magával a teljes piacot a munkáshitel

Nem várt hatás: így ránthatja magával a teljes piacot a munkáshitel

Százmilliárdos nagyságrendű kihelyezés várható, az igénylők kombinálhatnak.

február 8., 12:49

  • Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.

4 órája

  • Gazdaság
Megtaláltuk Orbán Viktor középosztályát, így néz ki

Megtaláltuk Orbán Viktor középosztályát, így néz ki

A miniszterelnök szerint izmos a középosztályunk, de mit mutatnak a számok?

február 6., 06:03

  • Címlapon
A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten

A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten

Első körben három kerületben vált ismertté a dátum.

1 órája

  • Gazdaság
A kormány döntése miatt ömlik az emberek pénze az államhoz

A kormány döntése miatt ömlik az emberek pénze az államhoz

Megérkezett a minisztérium gyorsjelentése.

február 10., 11:33

  • Gazdaság
Alig akad már munkahely Magyarországon, ahol feltétel a diploma

Alig akad már munkahely Magyarországon, ahol feltétel a diploma

A készségalapú szemlélet terjed.

február 7., 15:02

  • Gazdaság
Kissé gyengült a forint, de erősebb, mint év elején volt

Kissé gyengült a forint, de erősebb, mint év elején volt

A dollár erősödött a legjobban a magyar devizához képest.

február 6., 08:12

  • Címlapon
Hónapok óta zaklatta támadója a XVIII. kerületben megkéselt nő, mégsem kapott segítséget

Hónapok óta zaklatta támadója a XVIII. kerületben megkéselt nő, mégsem kapott segítséget

Feljelentést is tett a rendőrségen, ám az ügyével nem foglalkoztak érdemben.

9 perce

  • Gazdaság
A Ford kritikával illette az importvámok megemelését

A Ford kritikával illette az importvámok megemelését

Donald Trump nemrég kiegészítő vámokat vetett ki a Mexikóból és Kanadából származó árukra.

február 6., 10:19

  • Címlapon
Lehengerlő kezdés után kihúzta a Fradi, így az El-nyolcaddöntő kapujába ért

Lehengerlő kezdés után kihúzta a Fradi, így az El-nyolcaddöntő kapujába ért

Varga Barnabás viszont eltiltás miatt lemarad a visszavágóról.

44 perce

  • Gazdaság
Bajnokok Ligája: beleáll a GVH, versenyfelügyeleti eljárás vár az RTL-re

Bajnokok Ligája: beleáll a GVH, versenyfelügyeleti eljárás vár az RTL-re

Ez nem jelenti annak a kimondását, hogy a médiavállalat jogsértést követett el.

február 7., 10:04

  • Címlapon
Johnny Depp választotta ki egy szerepre a népszerű magyar színésznőt

Johnny Depp választotta ki egy szerepre a népszerű magyar színésznőt

Csoma Judit a sors ajándékának tekinti, hogy ő kapta a Modi egyik szerepét.

2 órája

  • Gazdaság
A régióhoz képest drágább a magyar üzemanyag, de a kormány szerint nem ez a lényeg

A régióhoz képest drágább a magyar üzemanyag, de a kormány szerint nem ez a lényeg

A kabinet szerint a szomszédos országok adatait kell figyelembe venni.

február 7., 09:29

  • Gazdaság
Fordulat a boltokban: nagy változásokat hozott magával 2025

Fordulat a boltokban: nagy változásokat hozott magával 2025

Több vásárló, nagyobb fogyasztás? Megnéztük, mi ebből az igazság a januári forgalom alapján.

február 7., 09:31

  • Címlapon
Óriási felfedezés: a vírusok hangokat adnak ki

Óriási felfedezés: a vírusok hangokat adnak ki

Hatalmas segítség lehet, ugyanis új gyógyszerek fejlesztéséhez vezethet.

35 perce

  • Gazdaság
Felülmúlta a várakozásokat az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

Felülmúlta a várakozásokat az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A Fed változatlanul hagyta hagyta az irányadó dollárkamat-tartományt.

február 6., 16:50