Itt a megoldás, hogyan juthat olcsó hitelhez több vállalkozás

konyvelo2
2024.04.09. 16:24
Számottevően segítettek tavaly a garanciaintézmények abban, hogy a vállalkozások a túlélést biztosító, kigazdálkodható kamatozású hitelhez jussanak. A kis- és középvállalatokat kiszolgáló Garantiqa Hitelgarancia Zrt. és a nagy összegű hitelek és kötvénykibocsátások mögé kezességgel beálló Start Garancia Zrt. idén a piaci hitelezés térnyerését segítené elő aktivitásának fenntartásával és megerősítésével.

Érdemi a magyar kis- és középvállalkozások hitelkereslete – ezt mindennél jobban bizonyítja Szabó István Attila, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. vezérigazgatója szerint az, hogy az előzetes terveknél 40 százalékkal több, összesen 1316 milliárd forint értékben vállalt 2023-ban új garanciát a hazai kkv-k hitelei mögé a garanciaintézmény. Mindez azt jelenti, hogy

a 2023-ban a szektor cégeihez jutó hitelforintok háromnegyede mögött ott volt a Garantiqa kezességvállalása.

A vezérigazgató szerint a kulcskérdés nem az, hogy szüksége van-e hitelre a hazai kkv-szektornak, hanem az, hogy ahhoz kigazdálkodható kamatszinten jut-e hozzá, vagy egyáltalán hozzájut-e. 2023-ban a piacon olyan kamatszintek alakultak ki, amelyek mellett józanul tervező vállalkozás számára nem volt észszerű alternatíva a piaci kamatozású hitel felvétele. Ebben az időszakban jött jól a Garantiqa megnövekedett szerepvállalása, hiszen így olyan cégek számára is elérhetővé váltak a források, amelyek a garanciavállalás nélkül nem kaphattak volna hitelt bankjuktól.

Több vállalkozás válik hitelezhetővé

Szabó István Attila emlékeztetett: a támogatott hitelek esetében is a hitelt nyújtó bank futja a hitelkockázatot, az állam a vállalkozókat és nem a hitelintézetet segíti a kamattámogatással. Bizonytalan gazdasági környezetben a bankok hitelezési hajlandósága is csökken, így szigoríthatnak a hitelezési feltételeken annak érdekében, hogy a válságban érintett vállalkozások finanszírozási nehézségei ne üssenek vissza rájuk. Az ilyen szigorítások legkomolyabban az érdemi (tőke)tartalékkal nem rendelkező kis- és középvállalkozásokat érinthetik. A lépés a bankok szempontjából érthető, hiszen ezek a hazai kkv-k jellemzően egy-egy termékcsoport előállítására, egy-egy szolgáltatás nyújtására szerveződnek. Az érintett vállalkozásoknak sokszor nincs igazán B tervük arra, hogy miként vészeljék át az üzletmenetben jelentkező feszültségeket. Például a bér- és energiaköltség emelkedését akkor, amikor – miként ez az elmúlt hónapokban történt – a piacaikat érő keresleti sokkok lehetetlenné teszik a költségek emelkedésének áthárítását a fogyasztók felé. Ezek a cégek jelentős tőkeerő és/vagy kigazdálkodható hitelforrás nélkül hamar tönkremennének, sok területen komoly űrt hagyva maguk mögött a vállalkozói világban.

A Garantiqa által nyújtott kezességvállalásnak köszönhetően ugyanakkor a hitelt nyújtó pénzintézet által futott kockázat komoly mértékben csökken, így alacsonyabbra kerül a kockázatvállalási küszöb, több vállalkozás juthat hozzá a túlélést jelentő banki forráshoz.

A kezességvállalást konstrukciótól függően 80-90 százalékos állami viszontgarancia is segíti, ami szintén csökkenti a finanszírozási kockázatot. Azt, hogy a kockázatmegosztás jól működik, a vezérigazgató szerint jól mutatja, hogy tavaly a Garantiqa által vállalt kezességek mindössze 2,35 százalékában került sor a kezesség beváltására, ami az üzleti tervben előzetesen meghatározott szint alig több mint kétharmada. Ez Szabó István Attila szerint egyrészt a vállalkozásokat dicséri – a hitelért folyamodó ügyfelek megfontoltan bánnak a kölcsönnel –, másrészt a partnerbankok érdeme is, hiszen baj esetén továbbra is partnerként állnak a vállalkozások mellett, segítik őket az átmeneti gondok leküzdésében.

Stratégiai területek nagyberuházásait segítik

A kis- és középvállalkozások forráshoz jutásának támogatása mellett a gazdaság növekedésének másik motorja a nemzetgazdasági szinten is fontos nagyberuházások finanszírozási hátterének megteremtése – ezt a feladatot az elmúlt években újjászerveződő Start Garancia Zrt. kapta. Limbach Attila vezérigazgató elmondta, a társaság tavaly már több mint 100 milliárd forint értékben vállalt új kezességet, ezáltal összesen 140 milliárd forint értékű finanszírozáshoz segítette az érintett vállalkozásokat mintegy 30 ügylet keretében. Az érintett beruházások olyan fontos területeken valósultak meg, mint az energetika, a telekommunikáció, az építőipar vagy a pénzügyi és biztosítási szektor. A vezérigazgató tájékoztatása szerint volt példa arra is, hogy tavaly a Baross Gábor Hitelprogram keretében elnyert finanszírozás mögé állt be a garanciaintézmény, annak ellenére, hogy a Baross hiteleihez alapvetően nem szükséges kezesség bevonása – ellentétben például a Széchenyi Kártya hiteleivel, ahol minden kölcsönt Garantiqa-garanciavállalás is segít.

A Start vezérigazgatója hangsúlyozta: a vállalat a nemzetgazdasági szempontból jelentős ügyletek finanszírozását segíti elő, a kezességvállalásnak azonban nem feltétele, hogy az adott beruházást megvalósító vállalkozás kizárólag magyar tulajdonban legyen.

Limbach Attila szerint az idei évben még komolyabb felfutást terveznek, a társaság számos egyedi és szindikált hitel felvételében, valamint kötvény kibocsátásában segíti majd a kiemelt területek vállalkozásait. A kezességvállalás révén a finanszírozó bankokkal folytatott árazási tárgyalásokon kedvezőbb finanszírozási feltételek érhetőek el, amelyek révén a tervbe vett fejlesztések, beruházások finanszírozási feltételei kedvezőbbek lehetnek – ráadásul a garanciaintézmény bekapcsolása a hitelezési feltételekről szóló tárgyalásokat is gyorsítani tudja.

A hatályos szabályok szerint a Start Garancia minimum 1 milliárd forintos hitelügyletek mögé, az ügyleti érték maximum 80 százalékáig vállal kezességet. A kezességvállalás piaci árazású, a vezérigazgató szavai szerint ekkora ügyleteknél a támogatást önmagában a kezességvállalás adja, nincs szükség külön állami garanciadíj-támogatásra.

Kötvénykibocsátások kockázatait is csökkentik

A Start Garancia tevékenysége a korszerűbb vállalatfinanszírozási eszközök komolyabb térnyerését is segítheti a vezérigazgató elmondása szerint, miután a társaság nemcsak a hitelügyletek, de a kötvénykibocsátások mögé is be tud állni kezességvállalásával. Ráadásul a kötvényügyleteknél a hitelügyletek 85 százalékos szintjével szemben 100 százalékos állami viszontgarancia mellett van lehetőség kezességvállalásra. Limbach Attila szerint ugyanakkor az állami viszontgarancia felelősséggel is jár: a Start Garancia a kezességvállalások megalapozottságát, transzparenciáját, a kockázatok felmérését és azok csökkentését professzionális, egyre bővülő kockázatmenedzsment-csapat és -módszertan segítségével biztosítja. Emiatt

a vezérigazgató reméli, hogy még hosszú ideig tudnak majd azzal a 2023-ra érvényes eredménnyel büszkélkedni, amely alapján eddig még nem került sor kezességbeváltásra a társaságnál.

A Start Garancia 2024-es tervei szerint az idén 200 milliárd forint kezességvállalással bővülhet az állomány, a középtávú tervek szerint a kezességvállalási portfólió a 2023-as 310 milliárd forintról tízszeresére, 3000 milliárd forint fölé emelkedhet. Ezzel a Start Garancia is a hazai vállalatfinanszírozás fontos szereplőjévé fejlődhet.

A piaci hitelezés feltámasztása a cél

Szabó István Attila szerint a garantőr intézményeknek is fel kell készülniük, és saját eszközeikkel segíteniük is kell azt a folyamatot, hogy az infláció és a kamatszintek csökkenésével ismét a piaci finanszírozás vegye át a vezető szerepet a vállalatok hitelezésében. A hazai kkv-hitelezés további felfuttatását szolgálja a Garantiqa év eleji vállalása is, amelynek keretében

január közepén számottevő, átlagosan 30 százalékos garanciadíj- csökkentést hajtott végre.

Ez hiteltípustól függően a hitelösszeg évi 0,2-0,3 százalékát kitevő költségcsökkenést eredményez, de egyes, állami garanciatámogatás mellett nyújtott beruházási hitelekhez felhasználható garanciát költségmentesen is igénybe lehet venni.

Az állami viszontgarancia mellett közvetlen uniós viszontgaranciával támogatott kedvezményes kezességvállalás is elérhetővé válik hamarosan, ami tovább bővítheti a garanciaportfóliót. A fentieket figyelembe véve a vezérigazgató úgy számol hogy a Garantiqa idén is 1000 milliárd forintot meghaladó értékben vállal majd új garanciát, ami 1200-1300 milliárd forint új kölcsön felvételét teszi majd lehetővé a hazai kis- és középvállalkozói szektor számára.

(Borítókép: Kolumbán Kitti / Index)