Elégedett az energiahatékonysági rendszer működésével a MEKH
A MEKH végrehajtó hatóságaként működő Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszer (EKR) az adott évben esedékes energiamegtakarítás mértékét határozatban állapítja meg, amelynek feladata a kötelezettségek teljesítésének ellenőrzése és a lejelentett megtakarítások adatbázisának vezetése is.
A MEKH, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Állandó Választottbíróság (MKIK VB) által szervezett közös konferencián Juhász Edit, a MEKH elnöke hangsúlyozta, hogy „az EKR célja az energiahatékonysági beruházások ösztönzése, és a számok azt mutatják, hogy a rendszer a gyakorlatban is bizonyított”.
Az elmúlt években az EKR több mint 4600, energiamegtakarítást eredményező projekt megvalósítását segítette elő. 2023-ban az érintettek 99,34 százalékos arányban hitelesített energiamegtakarítások elszámolásával teljesítették kötelezettségeiket, és tavaly az elszámolt energiamegtakarítások már meghaladták az 1500 TJ/év mennyiséget
– tette hozzá Juhász Edit.
Deli Daniella, az Energiaügyi Minisztérium klímapolitikáért felelős helyettes államtitkára előadásában hangsúlyozta, hogy az Európai Unió egyre ambiciózusabb energiahatékonysági célokat tűz ki, amelyekhez a hazai szabályozásnak is alkalmazkodnia kell. Mint mondta, a szigorodó célszámok szükségessé teszik az EKR és az alternatív energiahatékonysági szakpolitikák felülvizsgálatát és új intézkedések bevezetését. Ezek között említette a 108 milliárd forintos keretösszeggel induló otthonfelújítási programot, amely a családi házak energiahatékonyságának javítását szolgálja.
Berzeviczi Attila, az MKIK VB elnöke köszöntőjében rámutatott, hogy az EKR keretében létrejövő hitelesített energiamegtakarítások tőzsdei kereskedelmének elindulása úttörő vállalkozás Magyarországon. Mint mondta, a közelmúltban megalakult az MKIK VB energetikai szekciója is, amely kész közreműködni az esetleges jogvitás ügyek gyors és hatékony rendezésében.
A konferencián az EKR működésében érintett kötelezettek, nagyvállalatok összegezték a saját területükön szerzett gyakorlati ismereteiket, megosztották tapasztalataikat a tőzsdei kereskedéssel kapcsolatban, továbbá beszámoltak az energiahatékonysági beruházások megvalósítása és hitelesítése terén alkalmazott legjobb gyakorlatokról – számolt be közleményében a MEKH.