Óriási napot zárt a Budapesti Értéktőzsde
A részvénypiac forgalma 7,0 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője részben a nemzetközi hangulattal magyarázta a hétfői emelkedést, ugyanis a nyugati tőzsdék is hasonlóképp zártak. A BÉT-en kissé árnyaltabb a helyzet, ugyanis a forgalom alacsony maradt,
a BUX rekordja az OTP erősödésének köszönhető.
A bank részvényeinek forgalmát egy újabb céláremelés lendítette fel a hét első kereskedési napján, a többi nagy kibocsátó árfolyama ugyanakkor nem nagyon mozdult el a nyitáshoz képest – tette hozzá Czibere Ákos.
A Portfolio megjegyzi: a BUX-index jelenleg a 20, az 50, és a 200 napos mozgóátlaga felett áll, tehát a fontosabb időtávokon egyértelműen emelkedő trend figyelhető meg a hazai részvényindex esetében.
Az OTP-részvények ára 360 forinttal, 1,99 százalékkal 18 445 forintra erősödött, forgalmuk 4,4 milliárd forintot tett ki.
A Mol 2 forinttal, 0,07 százalékkal 3020 forintra csökkent, 713,7 millió forintos forgalomban.
A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,22 százalékkal 927 forintra nőtt, forgalma 50,3 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,11 százalékkal 9345 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 6000,86 ponton zárt hétfőn, ez 6,23 pontos, 0,1 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.