Itt a két hiteltermék, amely letarolja a lakossági piacot

lakashitel7
2024.05.22. 06:10
Az első negyedévben megkötött új lakossági hitelszerződéseknek már a négyötödét adták a lakáshitelek és a személyi kölcsönök. A két termék dominanciája az egész évben megmaradhat, ami részben az új, állami támogatás mellett igényelhető konstrukcióknak is köszönhető.

Repülőrajtot vett 2024-ben a lakossági hitelpiac: a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint az év első három hónapjában összesen 533 milliárd forint értékben kötöttek új lakáscélú és fogyasztásihitel-szerződéseket a hazai háztartások, ami kiugró mértékű, nagyjából 75 százalékos bővülést tükröz az egy évvel korábbi, nem egészen 305 milliárdhoz képest.

Az óriási növekedéshez persze a lakossági hitelpiac tavalyi gyengélkedése is kellett: 2023 első negyedévében például mindössze 113,5 milliárd forintnyi új lakáshitel-szerződés született, amelyre hosszú évekre visszamenőleg nem akadt példa. Mindenesetre az idei első negyedéves kihelyezési számok mindenképpen biztatók, még úgy is, hogy némileg elmaradtak a 2020 és 2022 elejére kimutatott összegektől.

Kapcsolódó
Felemás hitelboom: kevesen vesznek fel hitelt, ők viszont sokat

Felemás hitelboom: kevesen vesznek fel hitelt, ők viszont sokat

Csaknem kétéves csúcson a felvett lakáshitelek összege.

Ezeknek terem szinte minden babér

Az MNB adatai alapján ugyanakkor a hitelfelvételben gondolkodó háztartások figyelme szinte csak két konstrukcióra koncentrálódott. Az egyik érintett termékcsoport a lakáshiteleké, amelyeknél a megkötött szerződések összege éves összevetésben jóval több mint a duplájára, 265 milliárd forintra hízott az első negyedévben. Az első három hónap másik nyertese pedig a személyi kölcsön, amelynél közel másfélszeresére, 162 milliárd forint közelébe dagadt a piac, úgy, hogy a márciusi hónap történelmi rekordot is hozott az új kihelyezéseknél.

Érdekes ugyanakkor, hogy az újonnan megkötött szerződések száma egyáltalán nem növekedett olyan gyorsan, mint az összesített értékük: lakáshitel-szerződésből nagyjából 45 százalékkal írtak többet alá a bankok és az ügyfelek, mint egy évvel korábban, a személyi hiteleknél pedig ennél is alacsonyabb, valamivel 26 százalék feletti volt az emelkedés. Ennek nyomán

az egy szerződésre jutó összeg a személyi kölcsönöknél már vastagon kétmillió, a lakáshiteleknél pedig 15 millió forint felett jár.

Utóbbin persze nem kell csodálkozni, hiszen a csok plusz januári megjelenésével akár 50 millió forintos, rendkívül kedvező kamatozású hitel felvételére is lehetőségük nyílt az arra jogosultaknak.

A két konstrukciónál látható, erőteljes bővülés pedig átrajzolta a lakossági hitelpiac összetételét is: az MNB adataiból kiszámolható, hogy a lakáshitelek és a személyi kölcsönök az összes megkötött lakáscélú és fogyasztásihitel-szerződésnek már a 80 százalékát adták az első negyedévben – ebből a lakáshitelek hozzávetőleg 50 százalékkal részesedtek. Ennél magasabb arányra a jegybanki adatok szerint csak 2019 első negyedévében akadt példa: az akkori adat értékelésénél viszont figyelembe kell venni, hogy babaváró kölcsön még nem létezett, tehát egészen más összetételű volt a termékpaletta, mint most.

Az állami támogatások is fűtik a keresletet

„A lakáshitelek és a személyi kölcsönök iránti kereslet az év további részében is fennmaradhat, ami jelentős részben a 2024-ben megjelenő új, támogatott hitelkonstrukcióknak köszönhető” – nyilatkozta az Indexnek Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. A lakáshitelek piacán – tette hozzá – egyértelműen a csok plusz megjelenése fűtheti leginkább a keresletet: a január eleje óta elérhető konstrukciónál csak most indulnak majd be igazán a szerződéskötések, hiszen az arra jogosult, gyermekvállalást tervező házaspárok jelentős része még a lehetőségeinek feltérképezésénél tart. Jót tehet a keresletnek a szakértő szerint az otthonfelújítási program nyár eleji újraindulása is, miközben a felújítási célú kölcsönök részesedését is növeli majd az új kihelyezéseken belül.

A piaci feltételekkel kínált lakáshiteleknél pedig – részben a bankok által vállalt önkéntes THM-plafonnak köszönhetően – mára az ügyfelek által is elfogadott szintre süllyedtek a kamatok, miközben az is nyilvánvalóvá vált, hogy az ingatlanárak érdemi csökkenésére sem lehet számítani, tehát a múlt évet jellemző kivárás is eltűnhet a piacról.

Kapcsolódó
Kíméletlenül drágult az otthonszerzés Magyarországon

Kíméletlenül drágult az otthonszerzés Magyarországon

A lakásvásárlás komoly kihívást jelent a lakosság számára.

A személyi kölcsönök piacának pedig határozottan jót tehet, hogy júniustól elindul az otthonfelújítási program második üteme. „A program által érintett, régebben épült családi házak döntő többsége az energetikai korszerűsítésen túlmutató felújítást is igényel, így számítani lehet arra, hogy az érintett családok egy része nagyobb lélegzetű felújításba kezd, és személyi kölcsönt is igénybe vesz a támogatott konstrukció mellé” – vélekedett Gergely Péter.

A szakértő szerint viszont a babaváró hitel teljes háttérbe szorulásától sem kell tartani: bár az indulás után jellemző, havi 40-50 milliárd forintnyi új szerződés visszatérésére már nincs esély, arra azért számítani lehet, hogy a csok plusz mellé sokan igényelnek majd babaváró kölcsönt is. Az év végéig élő, átmeneti szabály – amely szerint azok is igényelhetik a támogatott kölcsönt, ahol a házaspár nő tagja legfeljebb 40 éves, és igazolja, hogy a terhességének legalább a 12. hetében jár – szintén hozhat valamekkora pluszkeresletet a babavárónál.

A zöldhiteleket még nem lehet lekörözni

A biztató első negyedéves kezdet és az új támogatott konstrukciók megjelenése ellenére arra kevés az esély, hogy 2024-ben ismét rekordok dőljenek a lakossági hitelpiacon. A MNB adatai szerint az eddigi „csúcsév” 2021 volt, amikor összességében több mint 2500 milliárd forintnyi lakáscélú és fogyasztási hitelt vett fel a lakosság, egyrészt a még akkor virágkorát élő babaváró kölcsönnek, másrészt a jegybank által indított program keretében nyújtott zöldlakáshiteleknek köszönhetően. Ezt a volument az idei első három hónap adataiból kiindulva legfeljebb megközelíteni tudja majd a lakossági hitelpiac, ám az is biztos, hogy a tavalyi, több mint 30 százalékos visszaesést idén impozáns mértékű növekedés követi majd a kihelyezéseknél.

„Bár az első negyedéves számokból nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, 2024 nagyon jó év lehet a lakossági finanszírozási piacon, a fellendülés nyertesei pedig egyértelműen a lakáshitelek lehetnek majd” – vélekedett Gergely Péter.

(Borítókép: Kolumbán Kitti / Index)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Sikertelen bértárgyalások után sztrájkra készülnek a Budapest Airport dolgozói

Sikertelen bértárgyalások után sztrájkra készülnek a Budapest Airport dolgozói

Mélyül a bérválság Ferihegyen.

február 27., 15:05

  • Gazdaság
Nagyon kell figyelni: új csalás terjed

Nagyon kell figyelni: új csalás terjed

Online vásárláskor rejtett előfizetéssel rövidítik meg az ügyfeleket.

február 27., 19:46

  • Címlapon
Emmanuel Macron: Európában nem garantálható a béke, az orosz fenyegetés itt van

Emmanuel Macron: Európában nem garantálható a béke, az orosz fenyegetés itt van

Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a francia elnök Párizsban.

2 órája

  • Gazdaság
Elektromos furgonokkal tör be a magyar piacra egy kínai autógyár

Elektromos furgonokkal tör be a magyar piacra egy kínai autógyár

Csaknem 15 millió forintnál kezdődik a nyitóár.

február 27., 13:32

  • Gazdaság
Itt egy remek lehetőség a családoknak, mégis kevesen élnek vele

Itt egy remek lehetőség a családoknak, mégis kevesen élnek vele

Összefoglaltuk, mit kell róla tudni.

február 27., 14:35

  • Gazdaság
Rendkívüli költségvetési átcsoportosításról döntött Orbán Viktor

Rendkívüli költségvetési átcsoportosításról döntött Orbán Viktor

Majdnem 200 millió forintról határozott a kormányfő.

53 perce

  • Gazdaság
Tíz százalékkal emelkedik a politikai üldözöttek járandósága márciustól

Tíz százalékkal emelkedik a politikai üldözöttek járandósága márciustól

Az 1945–1963 között üldözöttek juttatásait növelik.

február 28., 11:29

  • Címlapon
Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet lett Jászai Gellért, a 4iG csoport elnöke

Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet lett Jászai Gellért, a 4iG csoport elnöke

A kinevezése nem érinti a 4iG-nál betöltött szerepét.

1 órája

  • Gazdaság
A bankok újabb lépése már mindenkit sokkol, ismét díjemelés jön

A bankok újabb lépése már mindenkit sokkol, ismét díjemelés jön

A tranzakciós illeték miatti korábbi emelések után ismét drágulnak a számlaköltségek.

február 28., 10:05

  • Címlapon
Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai

Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai

Hatalmas lépésekre készül a legnagyobb kereskedelmi partnerünk.

3 órája

  • Gazdaság
Visszahívták a közkedvelt croissant-t, többekre is veszélyes lehet a termék

Visszahívták a közkedvelt croissant-t, többekre is veszélyes lehet a termék

A megvásárolt termékek árát visszatérítik.

február 28., 12:38

  • Gazdaság
Megszólalt az FBI: Észak-Korea állhat a legnagyobb kriptodeviza-lopás mögött

Megszólalt az FBI: Észak-Korea állhat a legnagyobb kriptodeviza-lopás mögött

A másfél milliárd dollárnyi összeghez a „teljes átmosás” után készpénzként juthatnak hozzá.

február 27., 11:11

  • Gazdaság
Matolcsy György búcsúzóul borította az asztalt: Mondták is, hogy erről nem szabadna beszélni

Matolcsy György búcsúzóul borította az asztalt: Mondták is, hogy erről nem szabadna beszélni

Ez lehetett az utolsó beszéde jegybankelnökként, emlékezetesre sikerült.

február 27., 12:12

  • Címlapon
Olyat tett Beyoncé, amitől nemcsak az arcunkról, de a kabátunkról is letépjük a bőrt

Olyat tett Beyoncé, amitől nemcsak az arcunkról, de a kabátunkról is letépjük a bőrt

Az énekesnő komoly lökést adott az újragondolt amerikai patriotizmusnak és értékeknek.

3 órája

  • Címlapon
A grönlandi miniszterelnök kemény üzenetet küldött Donald Trumpnak

A grönlandi miniszterelnök kemény üzenetet küldött Donald Trumpnak

Az amerikai elnök nemrég kijelentette, hogy mindenképp megszerzik Grönlandot.

2 órája

  • Gazdaság
Ugyan a költségvetésben szerepel, mégsem kapták meg a pluszforrásokat a kórházak

Ugyan a költségvetésben szerepel, mégsem kapták meg a pluszforrásokat a kórházak

Adósságuk emiatt tovább emelkedik.

február 26., 07:28

  • Gazdaság
Nagy Márton megmentené a falu lelkét, indul a kocsmaprogram

Nagy Márton megmentené a falu lelkét, indul a kocsmaprogram

Több millió forinthoz juthatnak hozzá a „kulturális találkozási pontok”.

február 26., 09:15

  • Gazdaság
Pozitív meglepetést okozott a magyar munkaerőpiac, ám a bizalom hiánya aggasztó jel

Pozitív meglepetést okozott a magyar munkaerőpiac, ám a bizalom hiánya aggasztó jel

Rekordmagas a foglalkoztatottság, feszes a munkaerőpiac.

február 27., 09:54

  • Gazdaság
Bejelentést tett a Magyar Telekom, nyilvánosságra hozták a számaikat

Bejelentést tett a Magyar Telekom, nyilvánosságra hozták a számaikat

2024 egy jelentős év volt a Magyar Telekom számára.

február 26., 10:54

  • Gazdaság
A Mol fontos megállapodást kötött a tengeri olajjal kapcsolatban

A Mol fontos megállapodást kötött a tengeri olajjal kapcsolatban

Az európai szállítási díjaknál magasabb áron.

február 26., 18:46

  • Gazdaság
A kormány módosítana az özvegyi nyugdíj szabályain

A kormány módosítana az özvegyi nyugdíj szabályain

Mindössze egy mondattal kellene kiegészíteni.

február 26., 15:47

  • Gazdaság
Figyelem, magyarok: érdemes lépni, mert jobban járhatnak

Figyelem, magyarok: érdemes lépni, mert jobban járhatnak

Minden ötödik lakás még most is jelentősen alulbiztosított – itt az újabb lakásbiztosítási kampány.

február 26., 15:03

  • Gazdaság
Orbán Viktor döntött, alapjaiban változtatja meg az adózást Magyarországon

Orbán Viktor döntött, alapjaiban változtatja meg az adózást Magyarországon

A kormányzati lépés 1 millió 715 ezer embert érint.

február 26., 16:42

  • Gazdaság
Rég nem volt ilyen erős a forint, hármassal kezdődik a jegyzés az euróval szemben

Rég nem volt ilyen erős a forint, hármassal kezdődik a jegyzés az euróval szemben

Háromhavi csúcson a hazai fizetőeszköz.

február 26., 10:41

  • Gazdaság
Nem ismeri a féket ez a magyar húzóágazat

Nem ismeri a féket ez a magyar húzóágazat

A kormány még pörgetőt is ad a szektornak.

február 27., 09:52

  • Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogyan kapják meg az áfa-visszatérítést a nyugdíjasok

Orbán Viktor elárulta, hogyan kapják meg az áfa-visszatérítést a nyugdíjasok

A kormány tervei szerint havonta 10-15 ezer forintot kaphatnak vissza az idősek.

február 26., 10:33