Nagy az anomália a magyar turizmusban, felsült az NTAK? A szervezet is reagált

NTAK grafika
2024.06.26. 10:42
Ahogy arról az Index nemrég beszámolt, az ágazatra is hatással bíró konfliktus húzódik meg a hazai turizmus szereplői között. A kicsik szerint a nagyok ártanának nekik, az e mögött meghúzódó okokra azonban ők is kíváncsiak. Eközben a turizmus legnagyobb digitális fejlesztésének szánt adatszolgáltató, az NTAK is akadozik a lapunknak jelző iparági források szerint. Több szereplőt megkérdezve igyekeztünk felgöngyölíteni az ügyet, mindenhonnan érkezett is válasz. Cikkünkre szerda délután reagált az MTÜ.

Előző cikkünkben beszámoltunk a hazai turizmus egyes szereplői között meghúzódó konfliktusról. Az Indexhez eljutott információk szerint a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezetésével idén márciusban megtartott Turisztikai Tanácsadó Testület alakuló ülésén egyes érdekképviseletek részéről elhangzott, hogy „a magán- és egyéb szálláshelyek további szabályozására van szükség”.

Emellett a nekünk nyilatkozók szerint az is nehezíti a turizmus szereplőinek életét, hogy a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központból (NTAK) számos olyan adat kinyerésére nincs lehetőség, amely elengedhetetlen a költségvetési, üzleti, valamint bővítési tervek megvalósításához. Az ügyben a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) mellett több turisztikai érdekvédelmi szervezethez is kérdésekkel fordultunk, továbbá arra is kíváncsiak voltunk, hogy valóban rekordév lehet-e az idei a hazai turizmusban.

Felsült az NTAK?

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központot a turisztikai ágazat legnagyobb és legátfogóbb digitális fejlesztésének szánták, 2019-ben kezdte meg működését. A Magyar Turisztikai Ügynökség – a kormány által kijelölt üzemeltető – felügyelete alatt működő platform lehetővé teszi, hogy valós időben legyen látható az ország összes szálláshelyének, vendéglátó üzletének és turisztikai attrakciójának anonim, forgalmi statisztikai adata. 

Az egyes adatszolgáltatási pontokon használt szoftvereken keresztül érkező adatokból elemzések készülnek a turisztikai szakma adatvezérelt döntéshozatalának támogatására. Az NTAK-nak markáns szerepe van a turisztikai ágazat fehérítésében is, hiszen a területileg illetékes önkormányzatok és a NAV is rálát a számukra releváns adatokra.

Elvileg. A gyakorlatban azonban nem ilyen egyszerű a helyzet.

Bátran és sajnálattal kijelenthető, hogy a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) egyik eredeti fő célját egyáltalán nem érte el, a vállalkozások – amibe természetesen a legkisebbek is beleértendők, mint például az adószámos magánszemély adózási formát választó magánszálláshelyek, valamint az egyéb szálláshelyek – nem jutnak országosan adatokhoz, így nem tudják azokat fejlesztésükhöz, stratégiai elemzéseikhez felhasználni

– jelezte forrásunk.

Az NTAK működését vagy inkább nem működését iparági forrásunk egy Baranya vármegyei vállalkozás szemüvegén keresztül világította meg. A szóban forgó cég szerette volna elkészíteni szokásosan a 3–5 éves üzleti terveit, így a megszokott módon a KSH weblapját kezdte el böngészni, ahol nem találta meg a szükséges adatállományt. Ezért a KSH ügyfélszolgálatához fordult, ahol felvilágosították, hogy az adatokhoz jutás struktúrája teljesen megváltozott az NTAK működésével, mivel az összes releváns adat oda fut be, ez a rendszer kezeli az adatállományt.

„A KSH oldalán is fellelhetők a turizmussal, szállásokkal kapcsolatos adatok, de azok inkább összegzésszerűek, hiányoznak a részletes adatok, azaz egy-egy település, kisebb régiók adatállományai, amelyeket a vállalkozások hatékonyan és gördülékenyen fel tudnának használni üzleti, költségvetési tervük elkészítéséhez. Az adatállományok egyébként is szétszórtak, egy-egy fül alatt nehezen megtalálhatóak” – mondta.

Kérdés, miért zárják el a jogszabályban kötelezett adatszolgáltatók elől a teljes adatállományt? „Logikus és minimálisan elérhető követelmény lenne, hogy az adatszolgáltatók számára ne csak a saját helységük, szűk környezetük, valamint a turizmuson belüli fő szegmensek adatai legyenek elérhetőek” – gondolnak itt forrásaink például arra, hogy a vendéglátó üzletekkel rendelkezők magától értetődően láthassák a szállás területeit, a szállások pedig az attrakciókat és viszont. A teljes átjárhatóság elérése létfontosságú a piaci szereplők számára.

Szünetelt, de ismét elérhető

Az Index megkeresésére az MTÜ azt válaszolta, hogy kezdettől fontosnak tartotta a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központba érkező adatok megosztását az adatszolgáltatókkal. Ezért indította el az NTAK Iránytű aloldalt, amely a szálláshelyek számára visszamutatja saját árbevételi, kapacitási, forgalmi és vendégösszetételi mutatóikat, valamint a tényadatok mellett az előfoglalásokat is összegzi. Ezen túlmenően a platform lehetővé teszi, hogy a szolgáltatók szálláshelytípusonként összevethessék eredményeiket a települési, térségi, valamint országos aggregált átlagokkal – természetesen csak abban az esetben, amennyiben az adott szálláshelytípusból háromnál több szolgáltató működik az adott területen. Az NTAK Iránytű így növeli a szolgáltatók versenyképességét, és támpontot ad az adatvezérelt üzleti tervezéshez, az árképzéshez, valamint a marketing- és értékesítési aktivitások összeállításához is – fejtették ki.

„A KSH adatszolgáltatása átmenetileg szünetelt, de ismét teljeskörűen elérhető – válaszolta lapunknak a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ). – A KSH-adatokat az NTAK-adatbázisból publikálják. Szövetségünk is ismét elkészíti a havi elemzéseit, amelyek hasznos információkkal szolgálnak az iparági szereplők számára. A szállodák a saját NTAK-felületükön láthatják a számukra visszamutatott adatokat, nemcsak a saját működésükre vonatkozóan, hanem korlátozottan, a statisztikai adatokat szabályozó rendeleteknek megfelelően (adott területen minimum három egység kell az átlagoláshoz) a több, régiós szállodáét is.”

A kicsik jelezték: kiszorulnak

„Sürgős és hatékony változásra van szükség, hogy a legkisebb vállalkozások, azaz a magánszálláshelyek is országosan és teljes részletességgel hozzájussanak a tevékenységük fejlesztése érdekében elengedhetetlen adatokhoz – fejlődés, beruházás, elemzések településenként, régiónként, országosan, szálláshelytípusoktól függetlenül stb.” – válaszolta az Index megkeresésére Wakszmann Csaba, a Felelős Magánszálláshely Kiadó Egyesületének alelnöke.

Az FMKE egy 2024. április 15-én kelt levélben jelezte Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter felé a kisebb szállásadókat érintő problémákat.

Az NTAK-ba történő adatszolgáltatásból – az eredeti ígérettől eltérően – a kis szállásadók keveset profitálnak, mivel csak korlátozottan férnek hozzá adatokhoz. Az MTÜ feladata a beküldött adatokból leszűrt következtetések, kutatási-elemzési szakmai anyagok, tanulmányok készítése, azonban semmilyen nyilvános információ nincs az MTÜ ilyen irányú tevékenységéről. Problémaként jeleztük, hogy a szállásadók az adatokat csak területileg, illetve szállástípus szerinti korlátozással láthatják, holott hasznos lenne az egész szektor adatállománya láthatóságának biztosítása, főleg annak tükrében, hogy a KSH csak késedelmesen és szűkebb körben teszi nyilvánossá az adatokat. Sajnálatos módon felvetésünkre semmilyen reakció nem érkezett” – jegyezte meg Wakszmann Csaba.

A napi adatszolgáltatás mellett számos érvet sorakoztattak fel, amelyek alátámasztják az adatvezérelt turizmust. A mindennapos adatszolgáltatással naprakész, friss piaci információkat összesítenek, amelyek utána a marketingkampányokban, értékesítésben nyújtanak nagy segítséget. A rendszer a maga nemében kiváló eszköz lehet arra, hogy friss és kiváló adatokkal dolgozhassanak a turizmusban érintett szakmai szereplők. Több kérés, egyeztetés zajlik folyamatosan az NTAK-val kapcsolatban. Jelenleg az aktuális információkat elérhetjük a Központi Statisztikai Hivatal rendszerén keresztül havi bontásban. Az NTAK-adatokat a KSH átveszi, ezeket havi szinten publikálja is, így rendelkezésre állnak piaci információk, csak keresni kell őket

– ez a pozitívum a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségétől.

A FATOSZ elnöke szerint azonban a magán- és egyéb szálláshelyek esetében árnyaltabb a kép. „Adatvédelmi okokból az olyan településeken, amelyeken háromnál kevesebb azonos szálláshelytípus van, az NTAK nem mutat adatot. A falusi szálláshelyek kérdése szintén másik dolog. Korábban ezeket is megjelenítette a KSH, azonban 2020-tól megszűnt a falusi szálláshelyekre vonatkozó adatközlés (adatgyűjtés van jelenleg is). Ennek oka szintén ismeretlen. Ebben a formában nem hasznosul az NTS2030-ban lefektetett adatvezérelt turizmus koncepciója” – mondta Frankó Pál. Rámutatott, hogy a tervezéshez mind a múltbéli adatokat és tendenciákat, mind a jövőbelieket ismerni kell. Utóbbi a tervezésnél jelentkezik. „Az NTAK képes lehet ilyen adatok gyűjtésére. Összességében tehát még nem valósult meg a kezdetben kitűzött cél, nem egyszerű a meglévő információkkal dolgozni, és nem is teljes a kép az összes szálláshelytípusra vonatkozóan” – summázta a FATOSZ első embere.

Csúcsév jön a hazai turizmusban?

Ahogy arról az Index is beszámolt, az MTÜ rekordévet prognosztizál 2024-ben a hazai turizmusban. Mindezt az első negyedéves, kiváló adatok alapján jósolják: az év első három hónapjában 7,1 millió vendégéjszakát könyvelhettek el a magyarországi szálláshelyek, ami 14 százalékkal haladta meg a tavalyi negyedéves számokat, és az áprilisi adatok is jól mutatnak.

Iparági forrásaink azonban jelezték, hogy ezen várakozások épp az NTAK említett korlátozott elérése miatt nem támaszthatók alá releváns adatokkal. Így megkérdeztük az MTÜ-t, mire alapozza korábbi állítását.

„A KSH által is közölt adatok szerint tavaly az ágazat nemcsak a 2022. év eredményeit, de a (rekordévnek számító) 2019-es évit is felülmúlta. 2024. január 1. és június 4. között a vendégszám 12,4 százalékkal, míg a szálláshelyek összbevétele 17,5 százalékkal volt több tavalyhoz képest. Azaz idén az új, 2023-as rekordév felett teljesít az ágazat, és az előfoglalások is biztatóak” – számolt be az Indexnek a turisztikai ügynökség.

Az MSZÉSZ jelezte, tekintve, hogy nem lát rá az NTAK előfoglaltsági adataira, nem tud biztonsággal nyilatkozni a teljes évről. „Tagjaink visszajelzése alapján azt látjuk, hogy májustól erős a kereslet Budapesten, ami egészen év végéig kitarthat. Emellett a fővároson kívüli szállodákban is élénkül a forgalom, de a last minute foglalások miatt rendkívül nehéz megjósolni, hogyan alakul a főszezon. Érződik, hogy árérzékenyek a vendégek, és hogy az időjárás nagy hatással van a belföldi utazásokra. Véleményünk szerint országos átlagban meghaladhatja az idei év a tavalyi eredményeket” – mondta a szálloda- és étteremszövetség.

Az NTAK adatszolgáltatási hiányosságai megfosztják a piaci szereplőket attól, hogy az őket képviselő érdekvédelmi szervezetek érdemben nyilatkozni tudjanak a számokról. Nem ismert az sem, hogy országosan, egyes régiókban vagy – például, ha a szállásszolgáltatást vesszük górcső alá – szálláshelytípusonként milyen megoszlás szerint várják a kiugró eredményt

– fejtette ki az FMKE.

A FATOSZ szerint kérdés, milyen szempontból tekintünk egy évet rekordévnek: a vendégéjszakák száma, a tartózkodási idő, az egy főre eső átlagos költés alapján? „Sok szempontból lehet vizsgálni a kérdést. A vidéki térségekben az előfoglalások és a foglalások dinamikája visszaesést mutat 2024-ben. Nem kedvezett a belföldi turizmusnak a nyári szünidő egyhetes rövidülése sem. A vidéki térségekben sok a lemondás, és kiszámíthatatlanabb lett a vendégfogadás. Egyelőre a kiemelt ünnepeket leszámítva gyengébb az év, mint 2023-ban. A nyár, az iskolai szünetek, továbbá az utószezon remélhetőleg stabilabb lesz” – jelezte Frankó Pál elnöke.

Az érdekvédelmi szervezetek ismét leszögezték, közös cél a magyar turizmus fejlődése, ám úgy vélik, az ezért dolgozó ágazati kerekasztalnál mindenkit – kicsiket, nagyokat egyaránt – székkel kell kínálni.

Frissítés

Az MTÜ cikkünket követően újfent jelentkezett, szerintük az NTAK zavartalanul működik. Állásfoglalásukat változtatás nélkül közöljük:

„A 2019-ben az ágazat meghatározó érdekképviseleti szerveinek támogatásával elindított Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) az adatvezérelt ágazatirányítás valamint az elmúlt évek turisztikai növekedésének alapeszköze, az egymást követő rekordévek alapja Magyarországon. Az NTAK az indulása óta tökéletesen működik, nemzetközi versenytársaink szerint is példaértékű és világszinten is egyedülálló fejlesztés, a szálláshelyszolgáltatók hozzáférnek saját adataikhoz és látják azokat versenytársaik átlagolt teljesítményének tükrében. Naponta látható 52 661 szálláshely, azaz valamennyi hazai szálláshely valós idejű forgalmi és statisztikai adata, valós időben, több hónapos csúszás nélkül.

Az előfoglalási adatokat is tartalmazó adattárház segítségével a Magyar Turisztikai Ügynökség napi szinten hoz szakmapolitikai és marketing döntéseket. Az adatvagyon kiegészítésre került egyéb adatforrásokkal a még hatékonyabb és célzottabb marketing aktivitások lebonyolítása érdekében, úgy mint anonim és aggregált mobilcella információk vagy éppen bankkártya adatok. Így az NTAK-ra épül a komplex adatvezérelt ágazatirányítás. Segítségével bonyolítja az MTÜ az országos marketing és értékesítési aktivitásokat, reagál a foglalási hajlandóság és a trendek változására.

Kizárólag ez a rendszer segíti a szakmai döntéshozókat azonnali beavatkozások és forgalomélénkítés végrehajtásában. Hasznossága a Covid alatt többszörösen bebizonyosodott, a szolgáltatókat segítségével kártalanította az állam a kiesett forgalom után vagy éppen az NTAK platform tette lehetővé több mint 14 ezer vidéki magánszálláshely szobánkénti 1 millió forinttal történő szolgáltatásfejlesztési támogatását. Hatása így messze túlmutat az adatvezérelt marketinglehetőségén.”

(Borítókép: Németh  Emília / Index)