Kazah hídfőállásról hódítaná meg Ázsiát a magyar piacvezető

IMG 4492
2024.08.30. 14:14
Hatalmas, ám szép jövővel kecsegtető fába vágta fejszéjét Magyarország piacvezető takarmánygyártó és egyik legnagyobb takarmányalapanyag-kereskedő cégcsoportja. Az UBM kilépve a közvetlen régióból Kazahsztánban folytatja terjeszkedését, amivel Ázsia hatalmas piacainak kapujába jut. Az ötéves projekt mintegy 20 milliárd forintot ölel fel.

Az idei év elején kezdte el megvizsgálni a kazahsztáni befektetési lehetőségeket az UBM Csoport. Február óta a cég vezetői több alkalommal is ellátogattak a közép-ázsiai országba, hogy megismerkedjenek a lehetséges kazah partnerekkel, és felmérjék az ottani takarmánypiac által kínált üzleti potenciált. Ezen a héten pedig kazah üzletembereket és diplomatákat lát vendégül az UBM a pilisvörösvári székhelyén. Az egyik ilyen találkozóra az Index is meghívást kapott.

Az apropót az szolgáltatta, hogy a tervek szerint körülbelül 50 millió eurós – mintegy 20 milliárd forintos – összértékű beruházással Kazahsztánban folytatná terjeszkedését Magyarország piacvezető takarmánygyártó és egyik legnagyobb takarmányalapanyag-kereskedő cégcsoportja.

Gyors lehetőség a piaci elsőséghez

Kazah részről az SNK Group, a Karasu-Astyk, valamint a KazFoodProducts gabonafeldolgozással, növénytermesztéssel és állattartással foglalkozó agrárvállalatok vesznek részt a projektben. A zöldmezős beruházást az UBM a tervek szerint saját tőkéből, magyar és kazah állami források, továbbá kockázati tőke bevonásával finanszírozza, és az említett kazah cégekkel közösen alapított leányvállalatokon keresztül hajtja végre. A tárgyalások még zajlanak, ezek során derül fény arra, melyik szereplő mekkora összeggel száll be a beruházásba.

„A tervek szerint még idén megállapodás születik a cégstruktúráról és arról, hogy melyik szereplőtől, mekkora összegű támogatás érkezik a projekthez. Kedvező kamatozású piaci hitelt is tervezünk igénybe venni, erről 2025-ben ülhetünk le tárgyalni a bankokkal. Műszaki értelemben az első kapavágások jövőre történhetnek, és 2026 végén tervezzük a premixüzem beindítását” – mondta Horváth Péter, a vállalatcsoport vezérigazgatója.

„Az első célpontunk Üzbegisztán volt, ám egyik tulajdonosunk, a Focus Ventures javaslatára Kazahsztánra esett a választásunk, ahol nyitott ajtókat döngettünk. A hozzánk hasonló agrárcégek előszeretettel emlegetik, hogy bárcsak a mostani technológiával visszamehetnénk a rendszerváltáskor formálódó piacgazdasághoz. Mi ezt most a kazah beruházással megtehetjük. Egy fejlesztésre váró és lehetőségekkel teli piacra vihetjük az egyik legfejlettebb technológiát, amivel nagyon gyorsan piacvezetővé válhatunk Kazahsztánban” – mondta az Indexnek Horváth Péter.

Jelentős igényeket elégítenek ki

A kereslet tehát rátalált a kínálatra. A kazah kormányzat ugyanis jelentős erőfeszítéseket tesz az állategészségügy javítása és az állattenyésztés kibocsátásának növelése érdekében. Ennek köszönhetően az UBM számításai szerint az ország baromfiiparának takarmányigénye másfélszeresére, körülbelül évi 2,6 millió tonnára, sertésiparának takarmányszükséglete közel harmadával, évi 577 ezer tonnára, míg szarvasmarha-ágazatának takarmányfelhasználása közel kétharmadával, évi 3,1 millió tonnára bővülhet 2029-re. Így összességében az ipari takarmányigény Kazahsztánban várhatóan a jelenlegi – hazánkéval nagyjából megegyező, évi 4 millió tonnás – szint több mint másfélszeresére, hozzávetőlegesen évi 6,3 millió tonnára növekedhet öt éven belül.

Az intenzív állattenyésztés elterjedésének köszönhetően mára Magyarország is a fejlett nyugat-európai országok technológiai szintjén áll az állattenyésztés és a takarmánygyártás területén. A várhatóan mintegy 20 milliárd forintos beruházással szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy a cégcsoportunk kutatás-fejlesztési tevékenységére épülő kiemelkedő ágazati know-how-ját, valamint a legfejlettebb technológiát elterjesszük Kazahsztánban is, elősegítve ezzel a térség állattenyésztésének és egész mezőgazdaságának további fejlődését

– fejtett ki Horváth Péter.

Kazahsztán és Magyarország között 1996 óta van érvényben kölcsönös beruházásvédelmi megállapodás. A két ország épp tíz éve kötött stratégiai partnerségi megállapodást a befektetési együttműködésük erősítése érdekében. Ezeknek is köszönhetően a kazah nemzeti bank statisztikája szerint a magyar cégek 2005 óta 320 millió dollárt fektettek be Kazahsztánban.

Fajsúlyos piacok nyílnak meg

A mintegy 400 főt foglalkoztató cégcsoport Magyarországon, Szlovákiában és Romániában összesen hat takarmánygyárat működtet, ám a Magyarországon, Olaszországban, Ausztriában, Romániában és Szerbiában működő kereskedelmi irodáival a Fekete-tengertől egészen Nyugat-Európáig lefedi a piacokat a takarmányalapanyag-nagykereskedelem tekintetében, mintegy 15 országba exportál. Ennek köszönhetően az exporttevékenységből származó árbevétel a cégcsoport teljes árbevételéből 54,3 százalékot (azaz 57,25 milliárd forintot) tett ki a 2023/24-es üzleti év első hat hónapjában.

A kazah beruházással az „agráraranyhalat” is kifoghatja az UBM. Kazahsztánon keresztül ugyanis olyan hatalmas piacok is elérhetők, mint Kína, és a teljes közép-ázsiai piac, ahol nagy szükség van a magyar vállalat által előállított prémiumtermékekre, amelyek ott jelenleg nem elérhetők.

A vállalatcsoport rendszeresen importál takarmány-alapanyagokat Kínából. Az ázsiai nagyhatalom elérhető közelségbe kerülésével az ezekből előállított prémiumminőségű premix a jól kiépített szállítási útvonalaknak is köszönhetően visszakerülhet Kínába, de a környező országok is potenciális felvevőpiacot jelenthetnek.

„Célunk, hogy jelentősen hozzájáruljunk a kazah mezőgazdaság fejlődéséhez. Olyan minőséget szeretnénk teremteni Kazahsztánban, aminek köszönhetően a térség megkerülhetetlen iparági szereplőjévé válhatunk. Ezzel egy bástyát építhetünk Kazahsztánban, ami a kelet felé történő további nyitásokhoz is biztos alapot jelenthet” – mondta a vezérigazgató.

(Borítókép: UBM)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Érdemes sietni a tankolással, keddtől ismét jön a drágulás

Érdemes sietni a tankolással, keddtől ismét jön a drágulás

A 95-ös benzin és a gázolaj ára is módosul.

március 24., 13:23

  • Gazdaság
Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Bankszámlára történő folyósítás esetén korábban kapják meg a járandóságukat.

március 24., 11:14

  • Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz

Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz

Maradt a múlt héten tapasztalt szint.

március 24., 07:21

  • Címlapon
Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban

Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban

7,7-es erősségű földrengés rázta meg a területet.

1 órája

  • Gazdaság
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.

március 24., 15:35

  • Gazdaság
Lecsapott a jegybank, nagy büntetést kapott a K&H Bank

Lecsapott a jegybank, nagy büntetést kapott a K&H Bank

Több hiányosság is előjött.

március 24., 11:44

  • Gazdaság
Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón

Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón

Kihúzták a nyerőszámokat.

március 23., 16:58

  • Gazdaság
Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos

Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos

A vállalkozó szerint megpróbálták belülről szétverni a cégét.

56 perce

  • Gazdaság
Újabb ingyenpénzre lehet jelentkezni vidéken

Újabb ingyenpénzre lehet jelentkezni vidéken

5–30 millió forintos támogatást igényelhetnek a kkv-k.

március 24., 14:03

  • Gazdaság
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.

március 24., 10:41

  • Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál

Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál

Számokat is közzétett a miniszterelnök.

március 23., 11:47

  • Gazdaság
Megjelent a rendelet a bankautomatákról, 200 milliós büntetést kaphat, aki megszegi

Megjelent a rendelet a bankautomatákról, 200 milliós büntetést kaphat, aki megszegi

Nagy Márton üzent a döntés után.

március 25., 07:21

  • Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.

március 23., 08:57

  • Gazdaság
Orbán Viktor olyat tett Donald Trumppal, amit előtte még senki

Orbán Viktor olyat tett Donald Trumppal, amit előtte még senki

Meg is lett a jutalma.

március 25., 06:20

  • Gazdaság
Ezek a számok 425 millió forintot értek

Ezek a számok 425 millió forintot értek

Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.

március 22., 20:49

  • Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.

március 21., 09:29

  • Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.

március 21., 11:49

  • Gazdaság
Ötszázezer forintra emelné az ingyenes készpénzfelvételt a Mi Hazánk

Ötszázezer forintra emelné az ingyenes készpénzfelvételt a Mi Hazánk

Novák Előd törvényjavaslatot is benyújtott az ügy érdekében.

március 25., 10:35

  • Gazdaság
Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek

Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek

Mindezt az elkövetkezendő hetekben szeretnék megvalósítani.

március 22., 17:34

  • Gazdaság
Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

A városba igyekvő kínai elektrolitgyár ügyében tartottak közgyűlést.

március 21., 17:03

  • Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.

március 21., 14:44

  • Gazdaság
Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni

Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni

Minden változásról tájékoztatniuk kell a boltoknak.

március 22., 09:48

  • Gazdaság
Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

A nemzetgazdasági miniszter szerint nem indokolt mértékben drágultak a pénzügyi szolgáltatások.

március 21., 11:51

  • Gazdaság
Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban

Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban

Kulcskérdés, hogy a káros hatások csökkentésére irányuló törekvések és a piaci szabályozások összhangba kerüljenek.

március 22., 19:21

  • Gazdaság
Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van

Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van

A CATL környezethasználati engedélyével kapcsolatban több hibára is fény derült.

március 21., 18:42

  • Gazdaság
A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni

A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni

Varga Mihályék léptek.

március 22., 11:37