Varga Mihály bejelentette, mikortól emelkedhetnek a nyugdíjak

2024.09.05. 07:42
A pénzügyminiszter a jövő évi nyugdíjakról is egyeztetett szerdán a költségvetési munkacsoporttal. Varga Mihály Facebook-bejegyzésében ismertette, hogy a kormány 2025-ben is biztosítja a januári emeléshez szükséges forrásokat.

Varga Mihály közösségi oldalán ismertette, hogy többek között a jövő évi nyugdíjakról is egyeztetett a költségvetési munkacsoport szerdai ülésén. 

Mint írta, a kormány januárban nyugdíjat emel, majd februárban a 13. havi nyugdíjat is kifizeti.

A tavalyi 18,5 százalékos és az idei 6 százalékos nyugdíjemelés után a 2025-ös költségvetésben is biztosítjuk a januári emeléshez szükséges forrásokat, amelynek mértéke az éves várható inflációval megegyezően 3,2 százalék körül alakulhat. Jövő februárban már ötödik alkalommal fizetünk 13. havi nyugdíjat

– számolt be a nyugdíjról írt Facebook-bejegyzésében Varga Mihály. 

A pénzügyminiszter hozzátette, hogy a költségvetési hiányt idén 4,5 százalékra, jövőre 3,7 százalékra, majd 2026-ra 2,9 százalékra tervezik csökkenteni. Ígéretei szerint az államadósság-rátát évről évre javítják.

Mint írtuk, idén a nyugdíjakat érintő intézkedés valószínűleg már nem lesz. A jogszabályok szerint 3,5 százalék feletti növekedésnél kell nyugdíjprémiumot fizetnie az államnak, idén pedig ennél biztosan alacsonyabb lesz, ezért nem kaphatnak prémiumot idén a nyugdíjasok. Az erre félretett 20 milliárd forintról majd később dönt a kormány, hogy mire használják fel.

A tárcavezető szerint az amerikai elnökválasztás döntő hatással lehet a magyar gazdaságra 

Az április 11-én tartott Kormányinfón Varga Mihály pénzügyminiszter a költségvetéssel kapcsolatban két fontos intézkedést ismertetett. A legfontosabb, hogy a gazdaságpolitikánál mérlegelték egy hosszú háborús korszak lehetőségét is. Így költségvetési kérdésekben jelentős változás lesz az előző évekhez képest: idén a kormány november 5-e után nyújtja be a jövő évi büdzsét.

Varga Mihály azzal indokolta, hogy

AZ AMERIKAI ELNÖKVÁLASZTÁS DÖNTŐ HATÁSSAL LEHET A GAZDASÁGPOLITIKA VÉGKIMENETELÉRE, ÍGY AZ ÁLLAMHÁZTARTÁSRA IS.

A pénzügyminiszter részletezte, hogy az infláció letörése után a növekedésre fókuszálnak, amely idén már megindulhat, akár 2,5 százalék is lehet. A legfontosabb a hiány menedzselése lesz, ez idén 4,5, jövőre 3,7 százalékos lehet. Viszont ennek az eléréséhez mintegy 675 milliárd forintnyi beruházást elhalasztanak. Fontos, ezeket nem törlik el, nem vesznek el, csak a jövőben valósulnak meg.