Akár 50 milliós kamatmentes hitelt kaphatnak a budapesti kkv-k
További Gazdaság cikkek
- Autót venne a munkáshitelből? Mutatjuk, hogy miért nem érdemes
- Több napra leállt az ügyintézés az MVM online oldalán és alkalmazásában
- A drónbizniszbe is belecsap a 4iG, amely nemrég az űriparban kezdett terjeszkedni
- Több száz milliárd forintos kárt okoznak a csalók, egyetlen fegyver van ellenük
- Rendeletmódosítással változtatna a kormány a személyi okmányok kiállításán
Meghirdették az első, kizárólag a fővárosi vállalkozásokat támogató vállalkozásfejlesztési hitelprogram. Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozásokért és technológiáért felelős államtitkára arra emlékeztetett, hogy Budapesten működik az összes hazai kkv közel harmada, 240 ezer vállalkozás van bejegyezve a fővárosban, ahol több mint 610 ezer főt foglalkoztatnak. Budapest az európai uniós források tekintetében fejlett régiónak minősül, ahová így a kohéziós források kisebb része és komolyabb feltételek mellett juthat csak el. Ugyanakkor az államtitkár hangsúlyozta: az itt működő vállalkozások támogatására, fejlődésük elősegítésére ugyanúgy szükség van, ahogy a többi régióban is .
450 milliárd vállalkozásfejlesztésre
A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) I. prioritásán keresztül a kormány csaknem 450 milliárd forintot biztosít a vállalkozások fejlesztésére. Szabados Richárd emlékeztetett: a fenti keretből 155,54 milliárd forintnyi forrás április elejétől már elérhetővé vált a GINOP Plusz-1.4.3-24 KKV Technológia Plusz Hitelprogram meghirdetésével. Ezt egészíti ki a fővárosi kkv-szektor versenyképességének megerősítését célzó KKV Technológia Plusz Budapest Hitelprogram.
Az európai unió társfinanszírozásában meghirdetett fővárosi program keretösszege 73,2 milliárd forint.
A program keretében a legalább 1 főt foglalkoztató és legalább 1 lezárt üzleti évvel rendelkező vállalkozások pályázhatnak kedvezményes, 0 százalékos kamatozású beruházási kölcsönre. A kölcsön összege 5 és 50 millió forint közötti összeg lehet.
A hitel csak Budapesten megvalósítandó projektekhez elérhető – ez azt jelenti, hogy Budapesten kívüli székhellyel rendelkező szervezet projektje is támogatható, ha a fejlesztés a fővárosban valósul meg.
A hitel felhasználható
- új eszközök (gépek, informatikai berendezések) beszerzésére,
- megújuló energiaforrást hasznosító, azaz a zöldenergiát támogató technológiák kiépítésére,
- elektromos jármű megvásárlására,
- ingatlan átalakítására, bővítésére, felújítására vagy korszerűsítésre is.
A projekttel összefüggésben a támogatási pénzből mód van
- immateriális javak és készlet beszerzésére, illetve
- képzési és tanácsadási szolgáltatások finanszírozására.
A kormány célja, hogy a gazdaság 2025-ben magasabb növekedési pályára álljon és a GDP bővülése 3-5 százalék közötti lehessen. A gazdaság dinamizálása érdekében tovább kell erősíteni a magyar tulajdonú kkv-k teljesítményét. Szabados Richárd a korábbi Ginop-program eredményeivel kapcsolatban arról beszélt: a 2020-ig záródó programban 156 felhívás jelent meg 3540 milliárd forintos kerettel. A programban 102 ezer kkv kapott támogatást, amelyek révén 61 ezer új munkahely létesült és 400 ezer munkahelyet pedig sikerült megőrizni.
Október 28-tól lehet pályázni
Sipos-Tompa Levente, a Magyar Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatója arra emlékeztetett, hogy a bank és az MFB Pontok hálózata a korábbi programozási időszakban mintegy 1000 milliárd forint forrás cégekhez történő közvetítésében segített. Ennek nyomán 25 ezer vállalkozás és – a lakossági program keretében – hasonló számú háztartás kapott támogatást.
A mostani pályázatok is az MFB Pont Plusz hálózaton keresztül lesznek benyújthatóak 2024. október 28-tól. Az MFB Pont Plusz hálózat jelenleg 156 egységet jelent, ebből 15 MFB Pont működik Budapesten – jelezte a vezérigazgató. Sipos-Tompa Levente hangsúlyozta: a 0 százalékos hitel valóban 0 százalékos, a cégeknek semmilyen további költséggel nem kell számolniuk.
Kérdésre válaszolva az MFB elnök-vezérigazgatója elmondta: az áprilisban meghirdetett technológiai program 155 milliárdos keretének közel 10 százalékát, 13 milliárd forintot tudták eddig kihelyezni a cégeknek, az érdeklődés folyamatos a termék iránt.