Hiába nyer Trump, a forint így is, úgy is pofozózsák
További Gazdaság cikkek
- Történelmi mélypontra került a forint, Orbán Viktor rámutatott a forintgyengülés felelőseire
- Jelentősen megváltozhat a budapesti lomtalanítási rendszer
- Különös indokkal szünteti meg a kormány a paksi különleges gazdasági övezetet
- Több mint 7,7 milliárd forintot ad a kormány a budapesti egészségügy fejlesztésére
- Autót venne a munkáshitelből? Mutatjuk, hogy miért nem érdemes
A forint köztudottan és jól láthatóan ritkán áll stabilan a lábán. Ezáltal, ahogy arra ezúttal is számítani lehetett, az amerikai elnökválasztás kimenetele is erőteljes hatással lesz a hazai valutára.
A forint szerda hajnalra az euróhoz és a dollárhoz képest is gyengült, utóbbihoz képest 23 havi mélypontra ásta le magát a magyar fizetőeszköz. A magyar fizetőeszköz kedd délelőtt súrolta a 410 forintos árfolyamot, és ugyan ezek után valamelyest erősödött, de szerda reggelre már 411 felett járt a forint.
A magyar fizetőeszköz az euróhoz viszonyítva október 22-ig viszonylag stabilan tartotta a 401–403-as szintet. Az utolsó negyedéves GDP-adat nyilvánosságra kerülése óta azonban szinte töretlenül gyengül a forint. A gyengülésben közrejátszott Donald Trump republikánus elnökjelölt is, akinek ahogy javultak a választási esélyei, úgy erősödött a dollár.
Mindegy, ki nyer, a forint így is, úgy is pofozózsák
„Előre lehetett tudni, hogy a piac Trump győzelmét árazza, ugyanakkor ez nem volt 100 százalékos. Az elmúlt napokban jöttek olyan közvélemény-kutatások, amik sokakat elbizonytalanítottak” – mutatott rá Regős Gábor.
„Ahogy Trump győzelme egyre biztosabb lett, úgy erősödött a dollár, ez pedig azt jelentette, hogy gyengül a forint. A dollár erősödését az táplálja, hogy a számítások szerint győzelme esetén Trump lazább fiskális politikát folytat majd, amihez szigorú monetáris politika társul. Ez pedig összességében erősíti a dollárt” – fejtette ki a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza.
Hasonló tendenciákat vázolt fel Molnár Dániel, a Makronóm makrogazdasági elemzője is. „Trump győzelméhez a befektetők jelentős költségvetési lazítást társítanak, amely így emeli az amerikai kötvényhozamokat, de a belengetett vámokhoz is magasabb inflációt kötnek, amely így szigorúbb monetáris politikát követelne meg a Fed részéről. Mindkét hatás tankönyvszerűen a dollár erősödésének irányába hat, és ezt látjuk most a piacokon is. A dollár erősödése pedig rendszerint negatívan hat a feltörekvő piaci devizákra, mint a forintra” – fejtette ki.
Regős Gábor szerint
mindegy lett volna, hogy ki nyer a választásokon, mindenképpen gyengült volna a forint,
hiszen Kamala Harris esetében a magyar–amerikai diplomáciai kapcsolatok miatt gyengült volna a forintárfolyam. A közgazdász szerint meg kell várni a következő napokat, hogy a piac megnyugodjon, illetve a héten a FED és a régiós jegybankok is döntési helyzetben lesznek. „Felépült egy jelentős shortállomány, de 410 alatt stabilizálódhat a forint. Kérdéses, hogy a hazai monetáris politika hogyan reagál a nemzetközi helyzetre, ugyanakkor idén biztosan nem várható lazítás” – utalt arra Regős Gábor, hogy a várakozások szerint az MNB nem csökkenti tovább a jegybanki alapkamatot.
Korrekció jöhet
A Makronóm elemzője ugyanakkor rámutat: a forint helyzete nem egyedülálló. „Nem országspecifikus tényezőről beszélhetünk tehát: a választással párhuzamosan látott gyengülés a többi régiós likvid devizapiacon, vagyis a cseh korona és a lengyel zloty esetében is látható. Fundamentális oka ugyanakkor nincs a forint gyengülésének, a folyó fizetési mérleg továbbra is jelentős többletet mutat, amely a hazai deviza erősödését indukálná. Vagyis arra lehet számítani, hogy ha a felfokozott piaci hangulat enyhül, amelyet a Fed folytatódó kamatcsökkentése is támogathat majd, akkor korrekció következhet be az árfolyamban” – fejtette ki Molnár Dániel.
Az amerikai jegybank (Fed) csütörtök este tart kamatdöntő ülést, a piaci szereplők ezúttal 25 bázispontos kamatvágást várnak.
(Borítókép: Németh Emília / Index)