Kiszivárgott a dokumentum – kiderült, hogy milyen lépésekre készül az új Európai Bizottság
További Gazdaság cikkek
-
Kiszállna az MBH Bankból a magyar állam, elindultak a tárgyalások
- Matolcsy Györgynek búcsút intettek, Varga Mihály és Nagy Márton fontos pozíciót kapott az IMF-nél
- Továbbra is a külföldi turisták a magyar turizmus tartópillérei
- Donald Trump 25 százalékos vámot vet ki az Egyesült Államokon kívül gyártott autókra
- Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják
December 1-jén lépett hivatalba az új Európai Bizottság, miután az Európai Parlament jóváhagyta Ursula von der Leyent elnökként, illetve az általa összeállított biztosi testületet. Most pedig kikerült egy titkos dokumentum, amiből kiderül, hogy milyen akciótervekkel készül az első 100 napban az EB – írja az aktát megszerző Euronews.

A dokumentum szerint az uniós végrehajtó bizottság első lépéseiben a tiszta iparra és a védelmi politikára helyezi a hangsúlyt, de további szektorokban is fontos lépésekre készülnek. A Tiszta Ipari Alku (Clean Industrial Deal) a bizottság előző ciklusában elfogadott Zöld Alku továbbfejlesztése és a megfizethető energiáról, illetve az ipari szén-dioxid-mentesítést helyezi előtérbe. Az iparpolitika gyökeres átalakítása tartalmaz versenyképességi alapot, cselekvési tervet és vegyipari csomagot is az autóipar számára, de ennek csak egy részét konkretizálja a kiszivárgott dokumentum.
Az EB első 100 napjáról szóló munkatervezetben szerepel, hogy kiadni készülnek az úgynevezett Fehér Könyvet,
ami az európai védelem jövőjéről, illetve a mesterséges intelligenciával üzemelő gyárak létrehozását tervezi.
Az aktának van egy magyar vonatkozása is, ugyanis szerepel benne a Várhelyi Olivér egészségügyi biztos által vezetett kritikus gyógyszerek törvénytervezet, ami az egészségügyi ellátás fenntarthatóságát tűzi ki célul.
A további intézkedések közé tartozik a ritka egészségügyi eszközökre vonatkozó végrehajtási rendeletek, az ifjúságpolitikai párbeszédek elindítása, valamint az EU légi közlekedési rendeletének felülvizsgálata. Mivel Európa jelentős mennyiségű orosz gázt importál az Ukrajna ellen indított háború ellenére, az új bizottság azt tervezi, hogy kiad egy stratégiát az orosz energiaimport megszüntetésére. A von der Leyen vezette végrehajtói testület várhatóan 2025 nyarán pedig kiad egy egységes piaci stratégiát is.
Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter arról számolt be Facebook-oldalán, hogy találkozott az Európai Bizottság azon biztosaival, akikkel „intenzív munkakapcsolatban lesz a következő öt évben”. A bejegyzés szerint a közigazgatásért, oktatásért, munkahelyekért, szociális jogokért, demográfiáért, demokráciáért, jogállamiságért és migrációért felelős biztosokkal egyeztetett a miniszter.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón
Kihúzták a nyerőszámokat.
március 23., 16:58
- Gazdaság
Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban
Kulcskérdés, hogy a káros hatások csökkentésére irányuló törekvések és a piaci szabályozások összhangba kerüljenek.
március 22., 19:21
- Gazdaság
Kiszállna az MBH Bankból a magyar állam, elindultak a tárgyalások
Amerikai vállalattal köthet üzletet Magyarország második legnagyobb bankcsoportja.
32 perce
- Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése
A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.
március 23., 08:57
- Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál
Számokat is közzétett a miniszterelnök.
március 23., 11:47
- Gazdaság
Ezek a számok 425 millió forintot értek
Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.
március 22., 20:49
- Mindeközben
Váratlan csavar a Farm VIP-ban: Dopeman feladta a párbajt, hogy mentse Fekete Pákót
2 órája
- Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció
Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.
március 22., 08:05
- Gazdaság
Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni
Minden változásról tájékoztatniuk kell a boltoknak.
március 22., 09:48
- Gazdaság
Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek
Mindezt az elkövetkezendő hetekben szeretnék megvalósítani.
március 22., 17:34
- Címlapon
Kocsmák, tüntetés, poloska, Pride, járványok, nyugdíjemelés, MNB-pénzek – ilyen volt a Kormányinfó
Gulyás Gergely az újdörögdi kézigránátos balesetről is beszélt.
2 órája
- Gazdaság
A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország
Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy a magyar kormány sértett-e uniós jogokat.
március 20., 07:29
- Címlapon
Elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró Egyiptomnál, hat ember meghalt
Kilenc ember megsérült, négyük állapota válságos.
2 órája
- Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt
Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.
március 21., 14:44
- Gazdaság
Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert
A városba igyekvő kínai elektrolitgyár ügyében tartottak közgyűlést.
március 21., 17:03
- Gazdaság
Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban
Megjelentek a részletek a jogszabályról.
március 24., 06:44
- Gazdaság
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél
Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.
március 24., 10:41
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij vészjósló kijelentés tett: Vlagyimir Putyin hamarosan meghal, és akkor mindennek vége
8 órája
- Címlapon
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás
Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek, és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.
5 órája
- Címlapon
Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált
A főpolgármester szerint szégyen és gyalázat, ami történik.
4 órája
- Gazdaság
Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait
A nemzetgazdasági miniszter szerint nem indokolt mértékben drágultak a pénzügyi szolgáltatások.
március 21., 11:51
- Címlapon
Amikor végleg elszabadul a pokol, és még egy pofon is elcsattan
A Főhős Te vagy! sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!
33 perce
- Gazdaság
Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen
A szegedi gyár építkezésével kapcsolatban keres szabálytalanságokat.
március 20., 16:01
- Gazdaság
Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert
Olyat tett Györfi Mihály polgármester, amit nehezen emésztenek meg a szolnokiak.
március 20., 16:35
- Mindeközben
Drew Barrymore-ral olyan dolog történt az első randi után, ami felért számára egy hatalmas pofonnal
7 órája
- Címlapon
Újabb támadás érte a Tisza Párt önkénteseit
Magyar Péter szerint az elkövető „hangosan zsidózva” rúgta fel a szavazópultot.
2 órája
- Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt
A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.
március 21., 11:49
- Gazdaság
Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály
Újabb front nyílhat az infláció elleni küzdelemben.
március 20., 12:20
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Gazdaság
Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők
A fürdőgyógyászati kezelések tb-támogatásának újragondolása is terítéken van.
március 20., 16:20
- Gazdaság
Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek
Van azonban buktató, ami súlyos milliókba fájhat.
március 21., 08:02
- Gazdaság
Rossz hír az autósoknak, ismét 600 forint fölé emelkedhet a benzin literenkénti átlagára
A gázolaj is drágul.
március 21., 11:18