- Gazdaság
- moldova
- gáz
- gázszerződés
- oroszország
- ukrajna
- háború
- gáztranzit
- leállás
- szükségállapot
- dnyeszter menti köztársaság
Elérték a háború következményei Moldovát, szükségállapotot hirdetnek az országban

További Gazdaság cikkek
-
A Revolutot is táncba hívnák a bankok az ATM-telepítési programban
- Kiszállna az MBH Bankból a magyar állam, elindultak a tárgyalások
- Matolcsy Györgynek búcsút intettek, Varga Mihály és Nagy Márton fontos pozíciót kapott az IMF-nél
- Továbbra is a külföldi turisták a magyar turizmus tartópillérei
- Donald Trump 25 százalékos vámot vet ki az Egyesült Államokon kívül gyártott autókra
A G4 Media román hírportál szerint Transznisztria kormányának Biztonsági Tanácsa pénteken döntött a gazdasági szükségállapot bevezetéséről, arra hivatkozva, hogy az ukrajnai gáztranzit leállása miatt fennakadások következhetnek be a gázellátásban.
A helyi sajtó idézte a régió de facto vezetőjét, Vagyim Krasznoszelszkijt, aki azt mondta: nem tudni, hogy a jövőben érkezik-e orosz gáz a Dnyeszter bal partjára, és megjegyezte, hogy fel kell készülniük „az események bármilyen alakulására”.
Az ügy hátterében az áll, hogy az orosz gáz Ukrajnán keresztül történő tranzitjára vonatkozó szerződés 2025. január 1-jén lejár, és az ukrán kormányzat jelezte, hogy nem fognak hosszabbítani. A G4 Media szerint jelenleg az ukrajnai tranziton keresztül naponta körülbelül 5,7 millió köbméternyi gáz érkezik a szakadár köztársaságba Oroszországból, vagyis jelentősen ki vannak téve az orosz gáznak.
Szergej Obolonyik, a szakadár köztársaság gazdasági minisztere kijelentette, hogy a gázellátás megszakadása esetén a Cuciurgan hőerőmű gázról szénre állna át. Ugyanakkor elmondása szerint ezzel csak 50 napig tudnák biztosítani „a humanitárius szükségleteket” a villamos energiára vonatkozóan.
A moldáv kormányban kirúgták az energiaügyi minisztert, ők is szükségállapotra készülnek
Mindeközben a Reuters szerint csütörtökön Moldova miniszterelnöke, Dorin Recean is menesztette az ország gazdasági miniszterét, Victor Parlicovot amiatt, hogy a tárcavezető nem tudta megfelelően kezelni az energiaválságot. Ezenkívül lemondásra szólított fel két másik magas beosztású energetikai tisztviselőt is, és közölte:
arra fogja kérni a parlamentet, hogy vezessenek be energetikai szükségállapotot.
„A lemondások a válsághelyzet kijavításának első lépését jelentik. Teljes mértékben bíztam Parlicov miniszter úrban. De ő nem biztosította a gázvásárlást” – mondta Recean egy sajtótájékoztatón a döntésről, nem sokkal a Parlicovot elbocsátó elnöki rendelet megjelenése előtt.
Mint közölte, a kormány azt tervezi, hogy december 16-tól megelőző jelleggel lépne érvénybe a szükségállapot, ha a parlament is rábólint erre. „Az energetikai szükségállapotra azért van szükség, hogy legalább részben kezelni lehessen az energiaellátási zavarok kockázatait, és hogy a kormány bizonyos intézkedéseket rendelhessen el, beleértve az energiaexport korlátozását” – tette hozzá Dorin Recean.
Egymásra vannak utalva
A Reuters azt is megjegyezte, hogy egy 2022-es, a központi kormányzat és a szakadárok közti megállapodás értelmében jelenleg a Moldovába érkező összes orosz gázt a Dnyeszter Menti Köztársaságba szállítják, miközben az utóbbi években a moldáv kormányzat fix áron olcsó áramot vásárolhatott a szakadár köztársaságból (az orosz gázzal működő Cuciurgan hőerőműnek köszönhetően).
Dorin Recean arra biztatta az energiáért felelős moldáv állami szerveket, hogy készüljenek fel különböző forgatókönyvekre, többek között arra az esetre is,
ha a dnyeszteren túli erőműből egyáltalán nem érkezik több áram.
A moldáv kormány korábban azt közölte, hogy az Ukrajnán keresztül történő tranzit megszakítása „nagyon reális” forgatókönyv, és ha Kijev leállítja azt, akkor a gázt egy kerülőúton, a Török Áramlat vezetéken keresztül tudnák importálni. Ennek értelmében Törökországon, Bulgárián, majd Románián keresztül érkezhetne orosz gáz Moldovába.
A miniszter számított a menesztésére, de nem zavarja túlságosan
Victor Parlicov – aki egyébként a múlt héten Oroszországban tárgyalt a gázellátásról a Gazprom gázipari óriáscég vezetőjével, többek közt az említett alternatív útvonalon történő szállításról – korábban azt mondta: tudja, hogy pozíciója ideiglenes, és hogy csak addig vezeti a minisztériumot, „amíg megbíznak benne”. Csütörtöki elbocsátásáról percekkel a miniszterelnök felszólalása előtt értesítették, bár ő már előre látta távozását.
Nem vagyok áldozat. Nekem most rengeteg szabadidőm lesz, míg mások stressznek lesznek kitéve
– mondta a menesztése után tartott sajtótájékoztatón Parlicov. Azt is megjegyezte, hogy szerinte a gáz jelentőségét túlértékelik Moldovában az elektromos áramhoz képest, és közölte, hogy „nem akar botrányt csinálni” a menesztéséből.
Victor Parlicovon kívül a moldáv kormányfő lemondásra szólította fel Victor Binzarit, az Energocom állami energetikai vállalat vezetőjét és Sergiu Tofilát, a Moldovagaz energetikai vállalat felügyelőbizottságának tagját is, amiért nem vásároltak és tároltak elegendő mennyiségű gázt kedvező áron.
Mindeközben Moldova délnyugati szomszédjánál, Romániában is áll a bál, ott pénteken egy orosz beavatkozás miatt megsemmisítették az elnökválasztás első fordulójának eredményét.
Káosz és alkotmányos válság Romániában
Ki lesz az ország elnöke, ha december 20-án lelép Klaus Iohannis, a jelenlegi államfő?
Az ukrajnai háború fejleményeit pénteken is percről percre követjük ebben a cikkünkben.
(Borítókép: Dorin Recean 2024. szeptember 27-én. Fotó: Mike Segar / Reuters)

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése
A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.
március 23., 08:57
- Gazdaság
A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni
Varga Mihályék léptek.
március 22., 11:37
- Gazdaság
Ezek a számok 425 millió forintot értek
Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.
március 22., 20:49
- Mindeközben
Papp Máté Bence elárulta a valódi okát annak, miért lépett ki a Fricska együttesből
31 perce
- Címlapon
Zombi drognak nevezik a kábítószert, amely rabjait élőhalottá varázsolja
A hatóanyagát eredetileg állatorvosi nyugtatóként használják.
13 perce
- Címlapon
Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele
A cél, hogy Lengyelországban minden felnőtt férfi hadra foghatóan képzett legyen.
38 perce
- Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál
Számokat is közzétett a miniszterelnök.
március 23., 11:47
- Gazdaság
Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón
Kihúzták a nyerőszámokat.
március 23., 16:58
- Gazdaság
Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban
Kulcskérdés, hogy a káros hatások csökkentésére irányuló törekvések és a piaci szabályozások összhangba kerüljenek.
március 22., 19:21
- Gazdaság
Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek
Mindezt az elkövetkezendő hetekben szeretnék megvalósítani.
március 22., 17:34
- Mindeközben
Váratlan csavar a Farm VIP-ban: Dopeman feladta a párbajt, hogy mentse Fekete Pákót
4 órája
- Gazdaság
A Revolutot is táncba hívnák a bankok az ATM-telepítési programban
A kétezer főt meghaladó településeken racionális lehet a készpénzkiadó automaták telepítése.
1 órája
- Gazdaság
Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van
A CATL környezethasználati engedélyével kapcsolatban több hibára is fény derült.
március 21., 18:42
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij vészjósló kijelentés tett: Vlagyimir Putyin hamarosan meghal, és akkor mindennek vége
9 órája
- Címlapon
Orbán Viktor konkrét tényekkel állt elő a zebrákkal kapcsolatban
A TikTokra töltött fel egy videót a miniszterelnök.
17 perce
- Címlapon
Elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró Egyiptomnál, hat ember meghalt
Kilenc ember megsérült, négyük állapota válságos.
3 órája
- Címlapon
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás
Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek, és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.
6 órája
- Címlapon
Kocsmák, tüntetés, poloska, Pride, járványok, nyugdíjemelés, MNB-pénzek – ilyen volt a Kormányinfó
Gulyás Gergely az újdörögdi kézigránátos balesetről is beszélt.
3 órája
- Gazdaság
Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban
Bankszámlára történő folyósítás esetén korábban kapják meg a járandóságukat.
március 24., 11:14
- Gazdaság
A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország
Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy a magyar kormány sértett-e uniós jogokat.
március 20., 07:29
- Gazdaság
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél
Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.
március 24., 10:41
- Gazdaság
Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek
Van azonban buktató, ami súlyos milliókba fájhat.
március 21., 08:02
- Címlapon
Amikor végleg elszabadul a pokol, és még egy pofon is elcsattan
A Főhős Te vagy! sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!
2 órája
- Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt
A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.
március 21., 11:49
- Gazdaság
Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait
A nemzetgazdasági miniszter szerint nem indokolt mértékben drágultak a pénzügyi szolgáltatások.
március 21., 11:51
- Címlapon
Ököllel támadt a Tisza Párt önkénteseire Egerben, három év letöltendőt kapott
A férfi fellebbezett.
2 órája
- Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla
Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.
március 21., 12:33
- Gazdaság
Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen
A szegedi gyár építkezésével kapcsolatban keres szabálytalanságokat.
március 20., 16:01
- Gazdaság
Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert
Olyat tett Györfi Mihály polgármester, amit nehezen emésztenek meg a szolnokiak.
március 20., 16:35
- Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból
Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.
március 21., 09:29