Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

20230606- MG 7807
2025.03.22. 08:05
Pozitív az árrésstop bevezetésének első heti mérlege, az intézkedés az eddigi részeredmények alapján elérheti a célját. Az Index elemzéséből kiderült, hogy a legnagyobb, 30 százalék feletti átlagos árcsökkenést a laktózmentes margarin és sütőmargarin, a sertészsír és a laktózmentes natúr joghurtok esetében tapasztalhatjuk. Áruházlánconként történő bontásban azt látjuk, hogy nagyobb árcsökkenés ment végbe azoknál a piaci szereplőknél, amelyek alapvetően több gyártói márkás terméket forgalmaznak. Így a SPAR és a Tesco 20 százalék feletti árcsökkentést valósított meg, de az Auchan is 15 százalék felett jár. Gerlaki Bence, az NGM államtitkára lapunknak hangsúlyozta: a kormány elsődleges célja, hogy az élelmiszerárak csökkenése megvalósuljon.

Alaposan felkavarta az állóvizet az élelmiszer-kiskereskedelemben a március 17-től hatályos árrésstop, de a szakpolitikai intézkedés az eddigi tapasztalatok alapján hatékony. Az első hét tapasztalatai alapján jó esély mutatkozik arra, hogy ez az eszköz alkalmas legyen a cél eléréséhez, ami az inflációcsökkentés. A rendelkezésre álló adatok alapján megállapítható, hogy a beavatkozás hatása az első hét megfigyelései alapján jelentősnek bizonyult, ugyanis számos termék esetében, kiemelten a tejtermékeknél, jelentős árcsökkenés történt a bevezetés óta.

Kapcsolódó
Több mint ezer élelmiszerterméket érint az új intézkedés, jelentős részük érezhetően olcsóbb lehet mától

Több mint ezer élelmiszerterméket érint az új intézkedés, jelentős részük érezhetően olcsóbb lehet mától

A 30 érintett kategóriában akár 15-20 százalékkal is élénkülhet a kereslet.

Mint ismert, ettől a héttől 30 élelmiszer-kategóriában a januári átlagértéken, legfeljebb 10 százalékon maximalizálták az árrést, ami több mint 1000 terméket érintő lépés volt. Ahogy arról lapunk beszámolt, a Nemzetgazdasági Minisztériumnak (NGM) az volt az előzetes várakozása, hogy a szóban forgó árucikkek árrése közel 9 százalékra csökken a januári, 30 százalékot is meghaladó súlyozott átlagról. A tárcánál ugyancsak előrevetítették, hogy az intézkedés hatására mintegy 2 százalékkal csökkenhet az áprilisi élelmiszer-infláció, miközben 15-20 százalékos keresletélénkítést is hozhat az intézkedés. A minisztérium 10 százalék körüli azonnali árcsökkenést várt a kormányrendelet életbe lépésétől, ám ez konzervatív becslésnek bizonyult, ennél nagyobb mértékben estek az árak.

NGM: átlagosan 21 százalékkal csökkent 760 termék ára

Az összes intézkedés alá vont termék esetében 16 százalékot meghaladó átlagos árcsökkenés ment végbe a héten – mondta az Indexnek Gerlaki Bence, az NGM adóügyekért, fogyasztóvédelemért és kereskedelemért felelős államtitkára. Kifejtette, hogy ha csak azokat a termékeket nézzük, amelyeknél árcsökkenés volt (760 termék), azok esetében átlagosan 21 százalékkal csökkentek az árak. Pár termék esetében áremelkedést lehetett tapasztalni, erre azonban az a kézenfekvő magyarázat, hogy az előző héten a bázisnapon akció volt (többnyire közeli lejárat miatt), így ez az intézkedés értékelése szempontjából nem releváns.

Termékkategóriákat vizsgálva kiderül, hogy a legnagyobb, 30 százalék feletti átlagos árcsökkenést a laktózmentes margarin és sütőmargarin, a sertészsír és a laktózmentes natúr joghurtok esetében tapasztalhatjuk. Vannak olyan kategóriák, így például a tojás, ahol a fogyasztók egy része akciókat várt, de hiába, erre az a magyarázat, hogy az árrés már a kormányrendelet hatályba lépése előtt is egy számjegyű, tehát 10 százalék alatti volt, vannak tehát ellenpéldák is.

Sok múlik a gyártói márkás termékek mennyiségén

Gerlaki Bence lapunknak kiemelte: üzletlánconként történő bontásban megfigyelhető, hogy nagyobb árcsökkenés ment végbe azoknál a piaci szereplőknél, amelyek alapvetően több gyártói márkás terméket forgalmaznak. Ilyenek jellemzően

  • a SPAR és a Tesco, ahol 20 százalékot meghaladó árcsökkenést látunk,
  • de az Auchannál is több mint 15 százalékkal mérséklődtek az árak.

Érdemes megjegyezni, hogy ezeknél az áruházláncoknál külön-külön is több száz terméket érintett az intézkedés. A diszkontoknál kisebb az akciók mértéke, mint a szuper- és hipermarketek szegmensében működő élelmiszer-kiskereskedőknél:

  • a Pennynél az árcsökkenés csaknem 14 százalék volt,
  • a Lidlnél több mint 12,
  • míg az Aldi esetében majd’ 10 százalék,

értelemszerűen kevesebb terméket is érintett az intézkedés.

Az árrésstop a lakosság körében is jelentős érdeklődést váltott ki, amit hűen tükröz az online árfigyelő rendszer iránti fokozott érdeklődés: az intézkedés hatályba lépésének napján a platform látogatottsága közel ötszörösére emelkedett az előző héthez képest.

Ellenőrzések: betartatják a szabályokat

Az NGM államtitkára hangsúlyozta: a kormány kiemelt szándéka az élelmiszerárak emelkedésének letörése, ennek érdekében pedig folyamatos egyeztetés zajlik a kiskereskedelmi láncokkal. Lapunknak megerősítette, hogy egy héten belül kétszer is tárgyalóasztalhoz ültek az érintett vállalatok képviselőivel, az egyik alkalommal miniszteri szinten, Nagy Márton részvételével.

Az egyeztetések mellett a szabályok betartatása érdekében rendszeres ellenőrzések is zajlanak, a kormányhivatalok ezen a héten már mintegy 100 ellenőrzést végeztek.

A nemzetgazdasági tárca kiemelten fontosnak tartja az árrésstopra vonatkozó előírások egységes értelmezését mind az ellenőrzéseket végző kormányhivatalok, mind pedig az érintett kereskedők részéről. Ennek érdekében folyamatban van egy szakmai útmutató összeállítása, amely a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság honlapján való közzétételt követően bárki számára hozzáférhető lesz. Gerlaki Bence nyomatékosította: a kormány elsődleges célja, hogy a kormányrendeletben foglaltak betartatása útján az élelmiszerárak csökkenjenek. Ennek érdekében – az önkéntes jogkövetést segítő tájékoztatók kiadása mellett – folytatódnak a szigorú ellenőrzések, a szabályszegők komoly büntetésre számíthatnak.

GVH: nem új keletű a profit hajtotta infláció

Horváth Bálint, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) kommunikációs vezetője is arról beszélt az Indexnek, hogy a GVH által működtetett online árfigyelő rendszer adatai szerint több alapvető élelmiszertermék ára érezhetően csökkent hétfőtől, az árrésstop bevezetésével összefüggésben. Üdvözlendőek az eddigi részeredmények, hiszen azok élénkítik a versenyt a piacon.

A szakember ugyanakkor felidézte: a GVH már 2023-ban rámutatott, hogy korábban is tetten érhető volt az úgynevezett profit hajtotta infláció Magyarországon, amikor az élelmiszer-kereskedelem egyes szereplői az indokolhatónál nagyobb mértékben emelték egyes alapvető élelmiszerek árrését. Párhuzamot vonva megállapította: tekintettel arra, hogy a jelenlegi piaci folyamatokból is hasonló következtetések vonhatók le, a hatóság vizsgálatokat készít elő az élelmiszer-kereskedelem területén.

Kötelező jellegű tájékoztatás az árréscsökkentésről

Közben péntek este jelent meg a Magyar Közlönyben egy új rendelet, miszerint az árrésstopra kötelezett kereskedőknek egy egységes információs táblát kell kihelyezniük az üzlet összes olyan bejáratához, ahol a vásárlók közlekedhetnek. A bruttó 200 négyzetméternél nagyobb üzleteknek legalább A3, míg az annál kisebbeknek egy legalább A4 méretű plakáton kell jelezniük az árréscsökkentést az árucikkek megjelölésével. Ezen kívül az érintett termékek közvetlen közelében is fel kell tüntetniük az árváltozást. Továbbá a fizikai boltokon túl az online felületeiken is meg kell jelentetniük a kereskedőknek az információt.

(Borítókép: Németh Kata / Index)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón

Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón

Kihúzták a nyerőszámokat.

március 23., 16:58

  • Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál

Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál

Számokat is közzétett a miniszterelnök.

március 23., 11:47

  • Címlapon
Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság

Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság

Többek között Vészabó Noémi kitüntetése miatt.

11 perce

  • Címlapon
Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele

Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele

A cél, hogy Lengyelországban minden felnőtt férfi hadra foghatóan képzett legyen.

2 órája

  • Gazdaság
A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni

A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni

Varga Mihályék léptek.

március 22., 11:37

  • Gazdaság
Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban

Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban

Megjelentek a részletek a jogszabályról.

március 24., 06:44

  • Gazdaság
Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban

Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban

Kulcskérdés, hogy a káros hatások csökkentésére irányuló törekvések és a piaci szabályozások összhangba kerüljenek.

március 22., 19:21

  • Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.

március 23., 08:57

  • Gazdaság
Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek

Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek

Mindezt az elkövetkezendő hetekben szeretnék megvalósítani.

március 22., 17:34

  • Gazdaság
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.

március 24., 10:41

  • Címlapon
Orbán Viktor konkrét tényekkel állt elő a zebrákkal kapcsolatban

Orbán Viktor konkrét tényekkel állt elő a zebrákkal kapcsolatban

A TikTokra töltött fel egy videót a miniszterelnök.

1 órája

  • Címlapon
Meghalt Tamás Menyhért

Meghalt Tamás Menyhért

4 órája

  • Címlapon
Megszüntették a Waze egyik funkcióját

Megszüntették a Waze egyik funkcióját

Súlyos problémák voltak vele az elmúlt egy évben.

2 órája

  • Címlapon
Zombidrognak nevezik a kábítószert, amely rabjait élőhalottá varázsolja

Zombidrognak nevezik a kábítószert, amely rabjait élőhalottá varázsolja

A hatóanyagát eredetileg állatorvosi nyugtatóként használják.

1 órája

  • Gazdaság
Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

A városba igyekvő kínai elektrolitgyár ügyében tartottak közgyűlést.

március 21., 17:03

  • Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz

Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz

Maradt a múlt héten tapasztalt szint.

március 24., 07:21

  • Gazdaság
Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Bankszámlára történő folyósítás esetén korábban kapják meg a járandóságukat.

március 24., 11:14

  • Gazdaság
Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen

Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen

A szegedi gyár építkezésével kapcsolatban keres szabálytalanságokat.

március 20., 16:01

  • Címlapon
Elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró Egyiptomnál, hat ember meghalt

Elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró Egyiptomnál, hat ember meghalt

Kilenc ember megsérült, négyük állapota válságos.

4 órája

  • Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.

március 21., 09:29

  • Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.

március 21., 12:33

  • Címlapon
Feltörhették az Oracle-t, magyarokat is érinthet az újabb hekkertámadás

Feltörhették az Oracle-t, magyarokat is érinthet az újabb hekkertámadás

Az érintett vállalatok belső vizsgálatot indítottak.

13 perce