![Megvan a magyar küldöttség első érme: Muhari Eszter drámai fordítással harmadik női párbajtőrben](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5749/57490/574903/57490351_4252339_fbef88c68a0393b9406933a0f85ee08d_wm.jpg)
Kevesebb szervezetnek adhatunk 1%-ot
Ötödével kevesebb civil szervezet kaphat a személyi jövedelemadó felajánlható egy százalékából, mint korábban, írja az MTI a Magyar Nemzet cikkére hivatkozva. 31 ezerről 24 ezerre csökkent az válaszható szervezetek száma.
Kis Péter András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adószakmai szóvivője a lapnak azt mondta, azért választható idén kevesebb szervezet, mert eddig a felajánlások után ellenőrizte a hatóság, hogy a szervezetek megfelelnek-e a törvényben támasztott elvárásoknak, idéntől viszont nem lehet pénzt felajánlani olyan szervezeteknek, amik előzetesen nem feleltek meg a feltételeknek.
A régi rendszerben az állampolgárok felajánlásai az államnál maradtak, ha valami baj volt a követelményekkel, ez az új rendszerben már nem fordulhat elő.
Itt nézheti meg a NAV által leokézott szervezetek listáját.