Mindenki a NAV-ot perelheti
Jövőre, ha nem értünk egyet a NAV határozataival, akkor megváltozik a jogorvoslati rend, írja Deloitte adórészlege. 2017-től ugyanis főszabályként nem a NAV-nál kell majd fellebbezni, hanem egyből a bíróságra kell menni.
Az a cél ugyanis, hogy a vitás ügyeket harmadik fél ítélje meg, ne a NAV maga döntsön a saját döntései felülvizsgálatáról. A NAV évente nagyjából 17 ezer ilyen jogorvoslati kérelmet bírál el mostanában, ez tehát a bíróságok nyakába fog zúdulni.
A Deloitte adóperes jogásza, Harcos Mihály szerint emiatt az államnak biztosan bővítenie kell a bíróságok létszámát és az egész szervezetrendszert is modernizálnia kéne az új felálláshoz.
Mondjuk jelenleg még nem döntötték el kristálytisztán, hogy pontosan hogy fog kinézni az új szabályozás. Elképzelhető, hogy valamiféle fellebbezési lehetőség lesz a NAV-nál is, kis értékű ügyekben. Ahogy az is, hogy nem kell majd egyből perelni, hanem lesz valami első körös, egyéb közigazgatási eljárás.
Emellett majd a cégeknek is várhatóan jobban fel kell készülniük, mivel már a jogvita legelején pontosan meg kell majd jelölniük, hogy a NAV határozatát milyen okból és milyen jogi alapon kifogásolják. Miközben a gyakorlatban rendszeresen előfordul olyan,a vita során előbukkanó kérdés, ami végül döntőnek bizonyul. És amíg most ezeket még figyelembe lehet venni, a kereseti kérelemhez kötött eljárásban az utólag fellelt jogsértéseket már nem lehet.