A söripar is áfakivétel akar lenni

2017.08.31. 08:52
Kapcsolódó
Új különadót bújtattak el az adócsomagban

Új különadót bújtattak el az adócsomagban

A vendéglátóhelyek fognak szívni a 4 százalékos, árbevételre vetített új adóval.

A kormány elég sok célját az adórendszeren keresztül akarja elintézni, például miután világrekordra emelték az áfát, most egy csomó mindennél visszacsinálnák, mert látják, hogy ez rossz. Lassan fejben tarthatatlanul sok ágazat lesz áfakivétel, a 27 százalékos általános kulcsnál alacsonyabb áfával. Persze talán a legviccesebb, hogy még az áfakivételezést is el tudjuk szúrni, olyankor például részben visszacsinálja a kormány egy új adóval.

Kapcsolódó
Varga Mihály = Gyurcsány Ferenc

Varga Mihály = Gyurcsány Ferenc

Varga-Gyurcsány Mihály tarthatatlan helyzetbe hozza a magyar családok százezreit a brutális adóival.

Mostanában főleg a gyógyfürdősök voltak hangosak azzal, hogy ők is kérik a sokkal kisebb áfát. Hiszen egyszerűen versenyképesebbek kisebb adókulccsal. Most viszont a sörösök is bejelentkeztek, idézi az MTI a Magyar Nemzetet. 

Kevésbé lehet meglepő, de mindenki kevesebb adót akar náluk is, a legnagyobb sörgyárakat tömörítő Magyar Sörgyártók Szövetsége éppúgy, mint a kézműves főzdéket összefogó Kisüzemi Sörfőzdék Egyesülete (KSE).

És hogy miért kell ez? Gyenge Zsolt, a KSE elnöke szerint ahhoz, hogy versenyképesek legyenek, az államnak támogatni kell őket valamilyen formában. És a borosokat folyton támogatják, akkor ők is kérnek ilyesmit. 

Dudok Ádám, a Kraft egyik alapítója és elnökségi tagja szerint állami támogatás kell a marketinghez, országos sörstratégiát is kérnek, mint a borosoknál. Illetve állami támogatással betörnének Észak- és Nyugat-Európába a magyar kézműves söreikkel, hiszen azok közül nem egy nagy szakmai versenyeken is megállta a helyét. 

A sörfőzdék egyébként kaptak már egy furcsa állami támogatást az adórendszerben, de azt mintha csak a nemrég a Matolcsy-klán kezébe kerülő Pécsi Sörfőzdére szabták volna, másnak esélye sem lesz kihasználni.

Kapcsolódó

Bajban a hazai sörfőzdék

A vállalkozások majdnem fele veszteséges, az állami segítségnek szánt szabályozás félrement.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Az örök ingatlanpiaci kérdés: hogy alakulnak a négyzetméterárak?

Az örök ingatlanpiaci kérdés: hogy alakulnak a négyzetméterárak?

A lakhatási válság továbbra is jelentős mértékben nehezíti a magyarok mindennapjait. Helyzetjelentés az Indexen.

február 9., 06:16

  • Gazdaság
Visszahívja közel húszéves sikertermékét az OTP – mutatjuk, mit kell tudni

Visszahívja közel húszéves sikertermékét az OTP – mutatjuk, mit kell tudni

100 milliárd forintot tartottak benne a kötvényesek.

február 8., 19:01

  • Gazdaság
A kormány bejelentette, hogy mikor érkezik a 13. havi nyugdíj

A kormány bejelentette, hogy mikor érkezik a 13. havi nyugdíj

Vitályos Eszter további adatokat is közölt.

február 9., 14:17

  • Címlapon
Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája

Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája

Szakértők szerint kezd visszatérni a hit a gazdaságban.

2 órája

  • Címlapon
Hónapok óta zaklatta támadója a XVIII. kerületben megkéselt nő, mégsem kapott segítséget

Hónapok óta zaklatta támadója a XVIII. kerületben megkéselt nő, mégsem kapott segítséget

Feljelentést is tett a rendőrségen, ám az ügyével nem foglalkoztak érdemben.

24 perce

  • Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.

4 órája

  • Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.

4 órája

  • Gazdaság
Ezek a számok több mint 250 millió forintot értek

Ezek a számok több mint 250 millió forintot értek

Kihúzták a hatos lottó nyerőszámait.

február 9., 16:47

  • Gazdaság
Ezek a számok több mint hárommilliárd forintot értek

Ezek a számok több mint hárommilliárd forintot értek

Tizennégy milliomosa lett Magyarországnak.

február 8., 21:02

  • Gazdaság
Donald Trump pumpálja a forintot, mégsem eszik olyan forrón a kását

Donald Trump pumpálja a forintot, mégsem eszik olyan forrón a kását

Csak nagy duma a vámháború?

február 9., 09:47

  • Gazdaság
Sztrájkkészültséget rendeltek el az Audi győri beszállítójánál

Sztrájkkészültséget rendeltek el az Audi győri beszállítójánál

A szakszervezet alapbérfejlesztést és egy egyösszegű kifizetést követel.

február 9., 08:01

  • Gazdaság
Megtaláltuk Orbán Viktor középosztályát, így néz ki

Megtaláltuk Orbán Viktor középosztályát, így néz ki

A miniszterelnök szerint izmos a középosztályunk, de mit mutatnak a számok?

február 6., 06:03

  • Gazdaság
Hamarosan belenyúlhat a kormány a bolti árakba

Hamarosan belenyúlhat a kormány a bolti árakba

Ha kell, jöhetnek az árstopok.

február 10., 09:16

  • Gazdaság
Alig akad már munkahely Magyarországon, ahol feltétel a diploma

Alig akad már munkahely Magyarországon, ahol feltétel a diploma

A készségalapú szemlélet terjed.

február 7., 15:02

  • Gazdaság
A kormány döntése miatt ömlik az emberek pénze az államhoz

A kormány döntése miatt ömlik az emberek pénze az államhoz

Megérkezett a minisztérium gyorsjelentése.

február 10., 11:33

  • Címlapon
A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten

A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten

Első körben három kerületben vált ismertté a dátum.

1 órája

  • Gazdaság
Kissé gyengült a forint, de erősebb, mint év elején volt

Kissé gyengült a forint, de erősebb, mint év elején volt

A dollár erősödött a legjobban a magyar devizához képest.

február 6., 08:12

  • Címlapon
Lehengerlő kezdés után kihúzta a Fradi, így az El-nyolcaddöntő kapujába ért

Lehengerlő kezdés után kihúzta a Fradi, így az El-nyolcaddöntő kapujába ért

Varga Barnabás viszont eltiltás miatt lemarad a visszavágóról.

59 perce

  • Gazdaság
A Ford kritikával illette az importvámok megemelését

A Ford kritikával illette az importvámok megemelését

Donald Trump nemrég kiegészítő vámokat vetett ki a Mexikóból és Kanadából származó árukra.

február 6., 10:19

  • Gazdaság
Elutazhattak a magyarok, ijesztő adatokat közölt a KSH

Elutazhattak a magyarok, ijesztő adatokat közölt a KSH

Itt a hatnapos ünnep hatása.

február 6., 08:56

  • Gazdaság
Balogh Petya: A legtöbb magyar nagyvállalat olyan kényszerben van, amit fel sem fog

Balogh Petya: A legtöbb magyar nagyvállalat olyan kényszerben van, amit fel sem fog

A technológiai forradalom vesztesei között van Magyarország.

február 6., 13:57

  • Gazdaság
Bajnokok Ligája: beleáll a GVH, versenyfelügyeleti eljárás vár az RTL-re

Bajnokok Ligája: beleáll a GVH, versenyfelügyeleti eljárás vár az RTL-re

Ez nem jelenti annak a kimondását, hogy a médiavállalat jogsértést követett el.

február 7., 10:04

  • Gazdaság
Felülmúlta a várakozásokat az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

Felülmúlta a várakozásokat az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A Fed változatlanul hagyta hagyta az irányadó dollárkamat-tartományt.

február 6., 16:50

  • Címlapon
Johnny Depp választotta ki egy szerepre a népszerű magyar színésznőt

Johnny Depp választotta ki egy szerepre a népszerű magyar színésznőt

Csoma Judit a sors ajándékának tekinti, hogy ő kapta a Modi egyik szerepét.

2 órája

  • Gazdaság
A régióhoz képest drágább a magyar üzemanyag, de a kormány szerint nem ez a lényeg

A régióhoz képest drágább a magyar üzemanyag, de a kormány szerint nem ez a lényeg

A kabinet szerint a szomszédos országok adatait kell figyelembe venni.

február 7., 09:29

  • Gazdaság
Ebben rejtőzhet Magyarország legnagyobb üzleti potenciálja, de a zombikkal le kell számolni

Ebben rejtőzhet Magyarország legnagyobb üzleti potenciálja, de a zombikkal le kell számolni

Könnyen félrecsúszhat a kormány terve, ha nem figyelnek.

február 7., 07:19

  • Címlapon
Óriási felfedezés: a vírusok hangokat adnak ki

Óriási felfedezés: a vírusok hangokat adnak ki

Hatalmas segítség lehet, ugyanis új gyógyszerek fejlesztéséhez vezethet.

50 perce

  • Címlapon
Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete

Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete

A nemzetközileg elismert urológus 600 ezer és egymillió forint közötti összeget kért a betegektől.

7 órája