Jolán
7 °C
13 °C
Index - In English In English Eng

A magyar IKEA is elhatárolódik a holland Inter IKEA-tól

2017.12.19. 14:13

Nagyo nsúlyos adócsalás gyanúja miatt nyomoz az EU az IKEA franchise-t birtokló holland Inter IKEA ellen, erről itt olvashat bővebben.

Nagy vonalakban arról van szó, hogy az Inter IKEA a franchise-jogok és a márka tulajdonosa ennek jogdíjaival trükközhettek egy jó ideig, illetve más hasonló vagyoni értékű jogokkal, hogy csoportszinten eltüntessék az adózandó nyereségeiket.

Az IKEA csoport azt is tagadja, hogy a megvádolt Inter IKEA és a globális IKEA csoport közt lenne tulajdonosi átfedés, és az adócsalást is tagadják, korábbi közleményük szerint mindenhol betartják a törvényeket. Mondjuk pont idén jött ki az az EP zöldpárti frakciójának egy jelentése, ami szerint viszont igazából mindkettőt a svéd alapító családja és közeli bizalmasaik irányítják.

A magyar IKEA, az IKEA Lakberendezési Kft. közleményben jelezte, hogy ők nem nyilatkozhatnak a holland Inter IKEA nevében, és ők is azt ismételték, hogy utóbbi IKEA csoporttól "függetlenül működő, más tulajdonosi körrel rendelkező, különálló jogi entitás".

A rendszerükről ennyit mondtak:

"Amikor a 80-as években az IKEA terjeszkedésbe kezdett Ingvar Kamprad úgy döntött, hogy az IKEA koncepcióját meg kell védeni, hogy az az egyes, franchise rendszerben működő piacokon minden vásárló számára ugyanazt jelentse. Így jött létre az Inter IKEA Systems B.V., melynek célja, hogy az egyes IKEA piacokon biztosítsa a tudást, fejlessze a koncepciót és segítse annak implementálását. Az IKEA Csoport, melynek alvállalata az INGKA Holding B.V. franchise együttműködésben dolgozik az Inter IKEA Systems B.V. vállalattal, a koncepció használatáért minden piac jogdíjat fizet." Ide tartozik Magyarország is. 

 Azt is leírták, hogy minden piacukon betartják az adószabályokat, Magyarországon pedig idén várhatóan 650 millió forint társasági adót fognak fizetni.

Utóbbi egyébként arra is lehet jelzés, hogy idén nem ment annyira jól a cégnek, tavaly ugyanis 740 millió társasági adót fizettek, 53,9 milliárd forintos árbevétel mellett.