Marcell
19 °C
32 °C

Mégsem derült ki, hogy ki lesz Tállai utódja

2018.05.23. 12:43

Izer Norbert eddigi helyettes államtitkár viszi majd a Pénzügyminisztériumban (PM) az adóügyeket, így a szakpolitikus lesz az adóhatóság legfőbb irányítója is – írja a Világgazdaság.

Korábban azt írtuk, hogy Izer lesz Tállai András utódja a Nemzeti Adó- és Vámhatóság élén, azonban a PM cikkünk megjelenése után jelezte, hogy egyelőre még nincs betöltve ez a pozíció.

"A NAV-ot jelenleg Tamásné Czinege Csilla helyettes államtitkár vezeti, a pénzügyminiszter pedig irányítja. Izer Norbert a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára. A NAV új vezetőjének kinevezésére hamarosan sor kerül" - írták.

Tállai András a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkáraként dolgozik tovább. A munkáját értékelve a Magyar Időknek korábban azt mondta,  egyik legnagyobb eredményének azt tartja, hogy sikerült a szervezet munkavállalóinak anyagi és más megbecsülését növelnie, így „csökkent a korábban nyomasztó mértékű elvándorlás".

Tállai szerint a hatóság modernizációja sikeres volt, és a korábbiakkal ellentétben ma minden adózó számíthat arra, hogy érdemi segítséget kaphat a NAV-tól a szabályok betartásához.

Varga Mihály a Világgazdaságnak azt is elárulta, hogy az új ciklusban a gazdaságpolitika célja a további adócsökkentés, elsősorban az élőmunkát terhelő adók mérséklése lesz, de emellett szeretnének tovább javítani az adóbeszedés hatékonyságán is.

Hornung Ágnes pénzügyekért, Banai Péter Benő, az államháztartási területért felelős, és Rákossy Balázs, az EU források felhasználásáért felelős államtitkár a helyén marad. A tárca új feladatként kapta a foglalkoztatáspolitikát, ezt a területet Bodó Sándor, fideszes képviselő, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés korábbi elnöke irányítja majd.