Vince
3 °C
19 °C
Index - In English In English Eng

Parragh: A Kínából visszatelepülő cégekre kellene lecsapni az adócsökkentéssel

2020.02.17. 09:02

A helyi iparűzési adó csökkentésével akár 80-100 milliárd forint is a cégeknél maradhatna, de az önkormányzatok is jól járnának a változtatással – mondta a Magyar Nemzetnek Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Az önkormányzatok fontos bevételi forrását jelentő iparűzési adó csökkentésének ötletével előálló Nemzeti Versenyképességi Tanácsban is ülő Parragh szerint most van igazán szükség az adócsökkentésre, mert 

egyre több vállalat dönt úgy, hogy visszaköltözteti a termelést Kínából Európába, és ezek egy része Magyarországra is jöhetne.

Az elnök szerint ez a folyamat a koronavírustól függetlenül is zajlik, a cégek pedig először Közép-Európában néznek körbe. Emiatt viszont kedvező adófeltételeket kell teremteni, hogy a gyárak ne Csehországba, Szlovákiába vagy Lengyelországba vigyék a termelésüket.

Ahogy korábban írtuk, a kormány tagjaiból és üzletemberekből álló Nemzeti Versenyképességi Tanács február elején állt elő a javaslattal, hogy csökkenteni kellene a helyi iparűzési adót (hipa), úgy, hogy a vállalatok az értékcsökkentést és a kutatás-fejlesztésre fordított költségeik ötszörösét leírhassák az adóból. Ahogy kielemeztük, ez bizonyos önkormányzatoknak jobban fájna, mint másoknak, Budapest bevételeinek például több mint 60 százalékát teszi ki ez az adónem. 

Parragh szerint viszont az önkormányzatok is jobban járnak az adócsökkentéssel, hiszen ezzel majd újabb befektetőket lehet az országba csábítani, ha pedig több cég telepedik le, többen fizetnek iparűzési adót, így az adócsökkentéssel elvesztett összeg akár teljes egészében visszajöhet. Az elnök szerint amúgy az elmúlt három évben 200 milliárd forinttal növekedett a hipabevétel Magyarországon, ami a kormány gazdaságélénkítő intézkedéseinek volt köszönhető.