További Állás cikkek
Végleg bezárja üzemét és elküldi dolgozóit a Kőszegi Ruhaipari Zrt. - jelentette be Lányi Péter, a részvénytársaság cégvezető-főkönyvelője.
Összesen 271 dolgozó munkahelye szűnik meg, 199 Kőszegen, 72 pedig a Győr-Moson-Sopron megyei Egyházasfaluban. A termelés várhatóan szeptember végén áll le teljesen, az üresen maradó épületeket a cég megpróbálja bérbe adni, később pedig értékesíteni - mondta Lányi .
Eddig is csak bérgyártás volt
Elmondta, hogy a kőszegi társaság egyetlen partnere, a Triumph számára készített bérmunkában női alsóneműt, a multinacionális vállalat azonban július végén piaci okokra hivatkozva felmondta az együttműködést, jelezte, hogy szeptember végéig tud megrendelést adni.
A cégvezető tájékoztatása szerint a dolgozókkal azonnal közölték, hogy mi áll a Triumph levelében, ezért hónapok óta számítottak arra, hogy bezár az üzem, a cég munkaviszonyuk felmondására kényszerül.
Megpróbáltak új megrendeléseket szerezni, de mivel az üzemben nem működik saját szabászat, nincs önálló termékfejlesztés, harminc éve kizárólag a Triumph megrendeléseit teljesítik - a kizárólagossághoz a nagyvállalat ragaszkodott -, nem sikerült új bérmunkához jutni. Munkavállalóik, akik közvetlenül a termelésben dolgoztak vagy a termelést szolgálták ki, csütörtökön kapták kézhez a felmondásukat, október végi határidővel.
Igyekeznek segíteni
A munkaviszonyuk annak függvényében, hogy ki milyen régen dolgozik a cégnél, különböző időpontban szűnik majd meg. A törvényes keretek között mindenkinek igyekeznek segíteni, akinek esetleg már csak néhány hónapja lenne a nyugdíjazásig, vagy jogosulttá válhatna a nők 40 évi munkaviszony utáni nyugdíjára.
A hovátoknak pont kellhetnek
Némileg kapóra jöhet a bajba jutottaknak, hogy augusztusban újsághirdetésben és a munkaügyi központon keresztül keresett magyar varrómunkásokat és kárpitosokat horvátországi munkahelyre egy osztrák járműipari cég, amely a Horvátország európai uniós csatlakozását követő magyar–horvát munkaerő-piaci nyitást kihasználva kínál állásokat.
A határtól 40 kilométerre lévő Varasdra 150 főt várnak, 80-an jó eséllyel már el is kezdték a munkát.
A vezető szerint minden dolgozójuk a jogszabályoknak megfelelően megkapja az összes járandóságát, a társaságnak nincsen semmiféle köztartozása, a felmondási időre járó bérekre, végkielégítésekre rendelkezésükre áll a fedezet.
Elmondta azt is, hogy felvették a kapcsolatot a munkaügyi központtal, amelynek kőszegi kirendeltsége a napokban állásbörzét rendezett. Ezen megjelentek a környék munkáltatói, köztük a szomszédos kábelgyáré is, ahol már eddig is volt felvétel és januártól száz fős létszámbővítést terveznek.
A kőszegi ruhagyárban - amely a történelmi kisváros második legnagyobb munkáltatója volt - egy műszakban, többségében betanított munkásként dolgoztak a varrónők. Ez a munkarend, a családias, nyugodt légkör megfelelt a legtöbbjüknek, hiszen sokan közülük több gyermeket nevelő édesanyák - mondták el dolgozók.