A közmunka az új kézműves sör

Az I. Országos Közfoglalkoztatási Kiállítás a kormány eddigi legzavarbaejtőbb pr-ötlete. A sokmilliárdos plakátkampányokhoz meg újsághirdetésekhez már hozzá vagyunk szokva, és ott a séma is egyszerű: minél többször elmondani, hogy amit csinálunk az nagyon jó. Mondom, Nagyon Jó!

Egy kiállításnál viszont, ahol kiállítók, portéka meg "legszebb stand verseny" van, ott már más az üzenet:

Ez több, mint egy kormányzati lépés, ez most már az élet vidéken, és nézd, ott kolbászt is árulnak. És már nem is csak az élet természetes része, hanem egy olyan dolog, amit az emberek, a települések, a polgármesterek büszkén kirakhatnak az ablakba. És részben tényleg, de erre majd mindjárt visszatérünk.

Pintér Sándor looking at things

Az, hogy a közfoglalkoztatás egy kormányzati program, egy politikai döntés, ami emberek százezreit érinti, amire jövőre 340 milliárd forintot költ a kormány, és amire amúgy rengeteg panasz van az azt kutató közgazdászok és az abban dolgozó közmunkások részéről is, az itt teljesen lényegtelen, mert nézd, mekkora ott az a dísztök, a bácsi meg kosarat fon a hokedlin.

Az, hogy ez egy kormányzati program, az csak Pintér Sándor rövid megnyitóbeszédében érződött, de ő sem ment bele a téma szakpolitikai részleteibe. Helyette viszont mondott olyanokat, hogy

• azért kellett a közmunka, mert a munkaerőkínálat meghaladta a piacgazdaság munkaerőigényét, ezért nem tudta felszívni a teljes munkaerőt,
• a programtól amúgy javult a településeken élők munkamorálja és az egészségi állapota is, szebbek a falvak, többen járnak iskolába.
• Javult a közbiztonság, mert a közmunkában az emberek kapnak terményeket és pénzt.
• A települések összképe sok tekintetben meghaladja a már a nyugat-európai szintet is.
• A bemutatott termékek azt bizonyítják, hogy milyen szorgosak és tehetségesek a közfoglalkoztatottak, és milyen jó szervezők az önkormányzati vezetők.
• A közfoglalkoztatásra mindaddig szükség van, amíg a piacgazdaság nem tudja garantálni a teljes foglalkoztatást, de persze a piacnak primátusa van.

Ezek után pedig a miniszter, Hegedűs Zsuzsa miniszterelnöki tanácsadó, egy kisebb minisztériumi entaurage és sok fotós kíséretében elindult, hogy beteljesítse azt, amiért a Belügyminisztérium elköltötte azt a pártízmillió forintot, amibe ez a kiállítás került: hogy

vagy milyen jó szőnyegek készülnek az önkormányzati üzemben. A sajtó pedig elkészíthesse a kötelező „Pintér Sándor megtekint dolgokat" fotósorozatát.

Más látogató a miniszteren, a BM, a kormányhivatalok és az önkormányzatok dolgozóin, meg persze az újságírókon kívül nem is nagyon volt, csak néha a Mezőgazdasági Múzeumba igyekvő turisták és gyerekcsoportok keveredtek a közönségbe.

Ők viszont valószínűleg nem értették, miről is szól a rendezvény, egy szuvenírpulcsis városnéző például csak akkor vette észre, hogy valami fontos ember elől eszi el a közmunkában készült savanyú uborkát, amikor már a fülébe kattogtak a fotósok, de aztán egy zavarodott sorry kíséretében arrébb is sasszézott.

A miniszter csak úgy az első 10-20 standot nézte végig a 110-ből, így akik az Anonymus-szobortól kicsit messzebb kaptak csak helyet, azok sajnos kimaradtak a megtiszteltetésből.

Zöldség, seprő és M3

A kiállítás másik célja az volt, hogy visszaadja az önbecsülést. Ezt sokszor mondják a közmunkára, és ott a régóta munka nélkül lévő dolgozókra értik. Bár biztos akad olyan közmunkás is, akinek tényleg visszaadta,

Végre kaptak egy lehetőséget, hogy kiálljanak és megmutassák, milyen jól költötték el azt a megpályázott start-program pénzt, milyen szépen használják az NFA-tól kapott földet, milyen jól megy a szőnyegfonó, a tésztaüzem vagy a hizlalda. És tényleg, el kell mondani, hogy nem tudtam, hogy ennyi mindent csinálnak Magyarországon közmunkások.

Persze a legmeglepőbb az volt, amikor egy előadáson (mert azért azok is voltak) megtudtam, hogy az MTVA archívumának a nagy részét is közmunkások archiválják és digitalizálják, és hogy az ő munkájuknak köszönhető, hogy beindulhatott a régi filmeket és archív felvételeket vetítő M3 csatorna. Erre valahogy korábban nem volt pénz, meg most sincs túl sok, úgyhogy akkor tudták igazán elkezdeni bekatalogizálni az összes régi képet meg filmet, amikor közmunkával meg tudták oldani, hogy azt meg is csinálja valaki. De még így is kábé 125 év lesz, mire kész lesznek.

Na, de térjünk vissza vidékre. A kiállításra a megyei kormányhivatalok válogatták össze, hogy melyik települést hívják meg, melyikben végeznek olyan munkát a közmunkások, amit ki lehet tenni a pultra, így válogatták ki az összesen 1916 közfoglalkoztató település közül a 110 kiállítót. A többség valamilyen zöldséget-gyömölcsöt hozott, vagy valamilyen abból készült lekvárt, szörpöt, pálinkát, de volt kolbász és sajt is, amit, mint mindenki boldogan elmesélte, leginkább a helyi közkonyhán meg a falunapon esznek, isznak meg.

De volt több tégla és brikett-üzem, rongyszőnyeg-szövő, egy két tésztaüzem, asztalosműhely, méhészet, sőt még egy focikapukra hálókat gyártó üzem is. Ezek már komolyabb fejlesztések, és többen el is mondták, hogy már úton vannak afelé, hogy szociális szövetkezetet alapítsanak és abban, rendes béren foglalkoztassák azokat, akiket lehet. Olyan üzem is volt, ami már most is szövetkezet, a dolgozók pedig nyolc órában közmunkásként termelnek, kettőben pedig szövetkezeti tagként.

Máshol büszkén mesélik, hogy bizony az üzem az önkormányzaté, a föld is, a disznók is, és még a vágópont is az önkormányzaté lesz, amire most pályázik a község. Van, ahol lovardát építettek közmunkából, máshol kerámiaüzemet csináltak és kemencét vettek, harmadik helyen méhészetet alapítottak, ami most már szintén szociális szövetkezetté alakult.

Csak a jót

És az a helyzet, hogy akik itt vannak, és mesélik, hogy a „lányok”  milyen ügyesen fonják  a szőnyeget, az iskolaigazgató, aki meséli, hogy hogy szokták az önkormányzati forralt borral és bográcsozással várni az embereket karácsonykor, tényleg büszkék. Még az a nagybajuszú úr is büszke, akit kiültettek egy hokedlire kosarat fonni, és aki közmunkásként másokat tanít ugyanerre, akik aztán teljes állásban csinálják ezt valahol tovább, mert előtte ólat takarított közmunkában, kosarat fonni viszont mindig nagyon szeretett.

Jó lenne azt hinni, hogy a közmunka tényleg pont olyan, mint amilyennek ez a kiállítás mutatja. Csakhogy ez nem keresztmetszet a közmunkáról, hanem egy nagyon alapos válogatás. És miközben persze jó, hogy az 1916 közmunkás helyből tényleg van legalább 110, ahol jószándékból és segítőkészen csinálnak valamit, ahol az emberek megragadják a lehetőségeiket,  a kép nyilvánvalóan összetettebb ennél.

Mint pr-akció viszont tökéletesen működik. Aki kimegy, úgy jön el onnan, hogy hát tényleg, milyen jó dolgokat csinálnak vidéken. És ezzel kicsit rá is bólint az egészre, még azokra a dolgokra is, amik itt nincsenek kiállítva. Mint valamire, ami most már tényleg az életünk része.