Menekülteket és közmunkásokat keresnének a vendéglátásba

2017.03.16. 09:16

Új utakat keresnek a munkaerőhiány megoldására a talán leginkább érintett vendéglátósok a Világgazdaság szerint, azaz menekültekkel, bevándorlókkal, közmunkásokkal és nyugdíjasokkal próbálják enyhíteni a gondokat.

Menekültek, öregek, közmunkások, kisgyerekesek

Egy étterem nemrég több éve itt lévő afgán menekülteket vet fel konyhai kisegítőnek, hozta fel példának Böröcz József, a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségének (VIMOSZ) főtitkára. Ez is lehet szerintük egy irány, ahogy az öregségi nyugdíjba vonultak visszahozásával is próbálkoznak, csak sajnos az öregek közt kevesen vannak már olyan fizikai állapotban több évtizednyi állómunka után, hogy akár csak egy részmunkaidős állással elbírjanak. 

De friss nyugdíjasok, menekültek, kisgyerekesek megkeresése mellett az is fontos eszköz lehetne, ha valahogy az olcsó közmunkásokból is behúzhatnának munkaerőt a vendéglátósok, ez ügyben konkrét javaslatcsomagot is adnak majd az NGM-nek. Igazából már az is előrelépés lenne, ha akár csak betanított munkára fel tudnák őket használni.

Hatszor annyit lehet keresni máshol

Németországban a szakácsok, az éttermi és a szállodai tanulók havonta átlagosan 765 eurót keresnek, a gyorséttermekben még akár többet is. Az ágazati bérkülönbségek is a miénkhez hasonló Németországban. Az egyik legalacsonyabb átlagbér szálloda-vendéglátásban van ott is, csak ott ez ágazati szinten 39 091 euró (12 millió forint felett), ami hatszorosa a hasonló magyar béreknek. Ez az iparági, 170 ezer körüli havi bruttó magyarországi bér pedig nálunk az országos átlag 60 százaléka.

Ez az elszívó hatás pedig nem fog csökkenni, különösen, hogy Németországban is komoly munkaerőhiány van a vendéglátásban, és az olasz vagy az angol területekre is folyamatosak a toborzások. Ráadásul az ukrán, román vagy bolgár vendéglátósoknak nem lesz Magyarország vonzó bevándorlási célország, ezért keresné a belső tartalékokat valahogy a VIMOSZ.