100 embert bocsátanak el a szentgotthárdi Opel-gyárból
Pénteken az Opel Szentgotthárd Autóipari Kft. létszámcsökkentést indított el: körülbelül 100 kölcsönzött munkavállalóra nem tart igényt az üzemben dolgozók közül – írja a Napi.hu.
Az alkalmazottaknak viszont nem szűnik meg a munkaviszonya, mert nem az Opellel, hanem a a nagypáli székhelyű WHC Consulting Kft.-vel álltak szerződéses viszonyban, ami munkaerőkölcsönzőként közvetítette ki a dolgozókat az Opelhez, magyarázta a lap megkeresésére Tóth Csaba, a szentgotthárdi Járműgyártók Szakszervezetének elnöke.
Tóth szerint a tervek szerint az eddig jellemző évi 600-700 ezer motor mellett jövőre már csak körülbelül 450 ezer motort fog gyártani a magyar Opel-gyár, ezért pusztán arról van szó, hogy a munkaerőt hozzáigazítják a termeléshez. Azt is elmondta, hogy a szentgotthárdi üzem nem fog megszűnni.
Az Opelt nemrég a francia Peugeot-Citroen (PSA) vette meg, és az új vezetés bejelentette, hogy az összes Opel modell PSA-alapokra épül majd, így az Opelekben kizárólag francia motorok, váltók, és futóművek lesznek. Emiatt több európai Opel-gyárban elbocsátások voltak, Angliában 400 embert bocsátottak el, de Lengyelországban is 160 saját és 160 kölcsönzött munkavállaló elbocsátását tervezik.