Kilencszer kellett egy nap hívni a mentőt ugyanabba az üzembe a hőség miatt
Az év talán legmelegebb napjait éljük, amit sokan a munkahelyen is megszenvednek az országban, főleg, ha a munkaadó semmit nem tesz azért, hogy enyhítse a dolgozók szenvedését. A Népszava cikke szerint pedig ezért egyre több a munkahelyi baleset az országban.
Egy nyugat-magyarországi autóipari beszállító üzemébe például egy nap kilencszer is ki kellett hívni a mentőt, mert sorra lettek rosszul a védőfelszerelésben, klíma és szellőzés nélküli helységben dolgozó munkások. Egy másik üzemben pedig azért törte el a lábát egy dolgozó, mert az izzadtságtól bepárásodott a védőszemüvege és nem látta, hová is lép.
![D NOE20170607010](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2071/20712/207127/20712740_02df55f7136cf3333986ffd72ac26e6e_wm.jpg)
A Vasas Szakszervezet, amely ezeket az eseteket is összegyűjtötte, kifogásolja, hogy a munkáltatók a legalapvetőbb óvintézkedéseket sem tartják be a kánikula alatt, nem biztosítanak vizet, pihenőt, lehetőséget a lazább öltözködésre és nem használnak klímaberendezést.
A szakszervezet Facebook oldalán is leginkább ironikus megjegyzésekkel fogadták az emberek azt, hogy a munkáltatóknak hogyan kellene viselkednie, a kommentelők többsége szerint ezzel egyáltalán nem foglalkoznak. Volt, aki azt írta, hogy neki még azt se engedték meg a 40 fokos üzemben, hogy a munkásnadrágját feltűrje, és a rendes pihetőidőt is alig adják meg a munkáltatók, nemhogy többet adnának a hőség miatt.
Arra, hogy a hőségben mit kellene tennie a munkaadóknak, a Pénzügyminisztérium is leginkább csak ajánlásokat fogalmaz meg, vagyis alig van olyan szabály, amit be kellene tartani a munkahelyeknek. A kötelező szabályok pedig úgy vannak megfogalmazva, hogy azokat szinte soha ne kelljen betartani. A kötelező védőitalt és óránként 5-10 perces pihenőt például akkor kell biztosítani, ha "a korrigált effektív hőmérséklet" meghaladja a 24 Celsius-fokot a munkahelyen. Ez egy bonyolult mérőszám, amit a szélmozgás, a páratartalom és a hőmérséklet alapján egy képlettel kellene kiszámolni, amit persze senki nem tesz meg.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)
Ne maradjon le semmiről!
Ne maradjon le a rendőrségi hírekről sem