Ilona
15 °C
29 °C
Index - In English In English Eng

Délután tárgyal az Audi a sztrájkoló szakszervezettel

2019.01.25. 14:38

Péntek délután tárgyal az Audi Hungaria Zrt. és az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) a bérekről, a győri gyárban pénteken is folytatódik a sztrájk – tájékoztatta az AHFSZ elnökségi tagja az MTI-t.

Szimacsek Tibor elmondta, hogy a csütörtök reggel hat órakor kezdett sztrájk folyamatos, azóta szinte teljesen leállt a termelés a gyárban. Az AHFSZ szerdán egyhetes sztrájkot hirdetett a vállalatnál január 24. reggel hat órától január 31-én reggel hat óráig, mert nem sikerült megállapodni az idei évi bérekről a munkáltatóval a szeptember óta tartó tárgyalásokon. 

A szakszervezet sztrájkkövetelésében az szerepel, hogy a bérmegállapodást egy évre rögzítsék, úgy, hogy az alapbéremelést kombinált béremelés alkalmazásával 18 százalékkal, de minimum 75 ezer forinttal emeljék meg. Ezenfelül az alapbérbe a mozgóbér négy százalékát építsék be, kapjon minden munkavállaló egy hónapban egy teljes szabad hétvégét, a gyermekek és az életkor után járó szabadságokkal pedig a munkavállaló rendelkezhessen. A választható béren kívüli juttatás keretösszegét a jelenlegi 620 ezer forintról 787 ezer forintra növeljék, fejlesszék tovább a lojalitás bónuszt, és vezessék be a jubileumi bónuszt. 

Az Audi vezetése két év alatt húszszázalékos béremelést javasolt, majd január 17-én a korábbi ajánlathoz képest „közel azonos mértékű", új tartalmi elemekkel kiegészített ajánlatot adott át az érdekképviseletnek. Ezt az ajánlatot a bértárgyaló érdekképviseleti delegáció nem fogadta el. 

A vállalat kommunikációs osztálya csütörtökön azt közölte, hogy a tárgyalásokat folytatják, és az igazgatóság továbbra is arra törekszik, hogy mihamarabb mindkét fél számára elfogadható bérmegállapodás szülessen.

Az AHFSZ-nek mintegy kilencezer tagja van. A győri Audi közel 13 ezer embert foglalkoztat. 

A Magyar Szakszervezeti Szövetség arról tájékoztatta az MTI-t, hogy szolidaritást vállal az AHFSZ-szel és az Audi valamennyi dolgozójával. A nyilatkozatban kitértek arra, hogy reményeik szerint mihamarabb sikerrel zárul a munkaügyi vita, amelyhez a szövetség minden támogatást kész megadni.