Több nő dolgozik a járvány frontvonalában, kevés pénzért

További Állás cikkek
A koronavírus-járvány kezdete óta sok szó van a járvány frontvonalában dolgozókról, akikre sokan hősökként hivatkoznak, akiket naponta este nyolckor megtapsolnak szerte az országban. Ilyenkor elsősorban talán az egészségügyben dolgozók jutnak mindenkinek az eszébe, de ugyanilyen nagy megbecsülést nyertek a járvány alatt a futárok, a tömegközlekedésben dolgozók, a bolti eladók és mindazok, akik lehetővé teszik, hogy ne álljon le teljesen az élet a karanténban.
De azon kívül, hogy mit csinálnak, tudjuk, hogy kik is a frontvonalban dolgozók? Erre a kérdésre keresi a választ a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaság-tudományi Intézetének legfrissebb tanulmánya. A korábban a Magyar Tudományos Akadémiához tartozó kutatóintézet két közgazdásza, Adamecz-Völgyi Anna és Szabó-Morvai Ágnes a KRTK Kapcsolt Államigazgatási Paneladatbázisát használta arra, hogy hozzávetőlegesen megmondja, mik is jellemzik azokat a dolgozókat, akikért naponta tapsolnak a többiek.
Az adatbázis a magyar lakosság 50 százalékát fedi le, a kutatók pedig azt nézték meg, hogy 2017. decemberében kik dolgoztak a magánszférában vagy a közszférában teljes munkaidőben, alkalmazottként vagy közalkalmazottként olyan munkakörökben, amelyekre most frontvonalbeliként tekinthetünk. Bár az adatok több mint két évesek, a szerzők szerint szerencsére a foglalkozások és a bennük dolgozók fő sajátosságai ilyen rövid idő alatt nem változnak lényegesen.
A mintában szerelők 18 százaléka dolgozott frontvonalbelinek tekinthető munkakörben. Az első szembetűnő jellemzője ezeknek a munkaköröknek, hogy
Több nő dolgozik a járvány frontvonalában, mint férfi.
A mintában szereplő nők 23 százaléka dolgozik ilyen területen, míg a férfiaknál ez az arány mindössze 15 százalék. A frontvonalban dolgozók 57 százaléka nő, míg a nem frontvonalban dolgozó alkalmazottak között ez az arány csak 43 százalék.

Ez nem túl meglepő, ha belegondolunk, hogy a kifejezetten érintett szakmák közül az egészségügyi ápolók, a bolti eladók, a gyógyszerészek, a takarítók, a szociális munkások és a bentlakásos otthonok alkalmazottai között nagyobb arányban vannak nők.
Vannak persze férfiak által dominált frontvonalbeli szakmák, mint a kamionsofőrök, tömegközlekedési járművek vezetői, rendőrök és tűzoltók, ezekben a szakmákban viszont kevesebben dolgoznak, mint azokban a foglalkozásokban, ahol többségben vannak a nők.
Bár elsőre az orvosok és ápolók ugranak be, ha a járvány frontvonalában dolgozókról beszélünk, a fertőzésnek fokozottan kitett, alapellátást végző dolgozók legnagyobb csoportját viszont a kereskedők és bolti eladók teszik ki, ilyen munkakörben dolgozik a vizsgált dolgozók negyede. Őket a kamionsofőrök (15%), a nem diplomás ápolók (14%) és a takarítók (14%) követik.

A frontvonalban dolgozók átlagos életkora is eléggé szakmától függ. Bizonyos foglalkozásokban, például a mentőtisztek, bolti eladók, felszolgálók, rendőrök, tűzoltók és kamionsofőrök között a tanulmány szerint lényegesen alacsonyabb a dolgozók életkora. Vannak viszont olyan szakmák, amelyekben nagyobb arányban dolgoznak 55 éven felüliek, például az állatorvosok, a takarítók és a taxisofőrök között.
A kutatók azt is megvizsgálták, hogy a frontvonalban dolgozókat, akik így-vagy úgy, de kockára teszik az egészségüket a munkájuk közben, anyagilag ezért mennyire becsüli meg a társadalom.
A vizsgálat eredménye szerint ez is nagyon változó. Ezt a szerzők úgy vizsgálták, hogy megvizsgálták, az egyes csoportokba tartozó alkalmazottak bruttó havi átlagbére a saját 1 jegyű FEOR foglalkozáskategóriájukban alkalmazottak átlagos bérének hány százalékát érte el. Vagyis hogy a hasonló végzettséget megkövetelő munkákhoz képest hogy keresnek ezek az emberek. Ebből az látszik, hogy a frontvonalbeli dolgozók a férfiak által dominált szakmákban keresnek többet a hasonló végzettségű társaiknál,
azokban a szakmákban, ahol több nő dolgozik, az átlagbér nem éri el a hasonló szakmák átlagos bérszintjét.

A hasonló végzettséget igénylő foglalkozásokhoz képest lényegesen magasabb az átlagkereset a tömegközlekedési eszközök vezetői, a rendőrök és tűzoltók, valamint a szemétszállítók körében. Egyes szakmákban viszont nagyon alacsony a frontvonalban dolgozók fizetése, amely
a hasonló végzettséget és képességeket igénylő többi szakmában dolgozók átlagbérének 75 százalékát sem éri el.
Ilyenek a diplomás ápolók, a szociális munkások, a bentlakásos otthonokban dolgozók (jellemzően átlagos életkorú nőket tömörítve) és a mentőtisztek (jellemzően az átlagos munkavállalónál fiatalabb férfiak), összesen a frontvonalban dolgozók 26 százalékát adva. „Emiatt ezeknél a szakmáknál kiemelkedően fontos lenne a jelenlegi helyzetben a társadalom érdekében nyújtott teljesítmény anyagi elismerése is” – zárják a tanulmányt a szerzők.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz
Maradt a múlt héten tapasztalt szint.
március 24., 07:21
- Gazdaság
Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón
Kihúzták a nyerőszámokat.
március 23., 16:58
- Gazdaság
Lecsapott a jegybank, nagy büntetést kapott a K&H Bank
Több hiányosság is előjött.
március 24., 11:44
- Mindeközben
Pumped Gabo heves szóváltásba keveredett Lukács Mikivel: „Arra van szükségem, hogy bekussolj végre, tesóm!”
18 perce
- Mindeközben
Ráthonyi-Palácsik Tímea máig tartja a kapcsolatot Arnold Schwarzeneggerel: FaceTime-on gratulált a kisfiunkhoz
58 perce
- Mindeközben
Újabb világsztár tartózkodik Budapesten, feleségével megvan a véleményük a magyarokról
2 órája
- Mindeközben
Szoboszlai Dominik újdonsült felesége, Buzsik Borka újabb esküvői fotókat posztolt, ilyen gyűrű került az ujjára
4 órája
- Címlapon
Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált
Zajlik az élet a magyar parlamentben.
2 órája
- Gazdaság
Érdemes sietni a tankolással, keddtől ismét jön a drágulás
A 95-ös benzin és a gázolaj ára is módosul.
március 24., 13:23
- Gazdaság
Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban
Megjelentek a részletek a jogszabályról.
március 24., 06:44
- Gazdaság
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét
Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.
március 24., 15:35
- Gazdaság
Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban
Bankszámlára történő folyósítás esetén korábban kapják meg a járandóságukat.
március 24., 11:14
- Gazdaság
Túl nagy előnyben részesülne a kormány intézkedésével – célkereszt került a Revolut homlokára
A bankok ezért a neobankot is táncba hívnák, ahogy arról az Index elsőként beszámolt.
5 órája
- Mindeközben
Dávid Petra fejére ráugrott egy tehén a Farm VIP-ban: „Óriási szerencsém volt, Judie szó szerint megmentette az életemet”
5 órája
- Címlapon
Panaszt tettek Erdő Péterrel és öt másik bíborossal szemben a Szentszéknél
Kiderült, mivel vádolják a magyar bíborost, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye is reagált.
1 órája
- Gazdaság
Újabb ingyenpénzre lehet jelentkezni vidéken
5–30 millió forintos támogatást igényelhetnek a kkv-k.
március 24., 14:03
- Gazdaság
Ezek a számok 425 millió forintot értek
Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.
március 22., 20:49
- Címlapon
A bangkoki felhőkarcoló a Mexikóváros-hatás miatt omlott össze
Szakértő magyarázza el a földrengés okát.
4 órája
- Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése
A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.
március 23., 08:57
- Mindeközben
Hajdú Péter és Láng Eszter elárulták, miért halasztották el idén is az esküvőjüket
7 órája
- Mindeközben
Jenna Ortega üvegből készült ruhában jelent meg egy tévéműsorban, csoda, hogy nem repedt szét rajta
9 órája
- Gazdaság
Rossz hír az autósoknak, ismét 600 forint fölé emelkedhet a benzin literenkénti átlagára
A gázolaj is drágul.
március 21., 11:18
- Gazdaság
Megjelent a rendelet a bankautomatákról, 200 milliós büntetést kaphat, aki megszegi
Nagy Márton üzent a döntés után.
március 25., 07:21
- Gazdaság
Orbán Viktor olyat tett Donald Trumppal, amit előtte még senki
Meg is lett a jutalma.
március 25., 06:20
- Gazdaság
Ítéletet mondanak Magyarországról, a háttérben most már Varga Mihály mozgatja a szálakat
Történelmi pillanat következik.
március 25., 06:09
- Gazdaság
Ötszázezer forintra emelné az ingyenes készpénzfelvételt a Mi Hazánk
Novák Előd törvényjavaslatot is benyújtott az ügy érdekében.
március 25., 10:35
- Mindeközben
Teljesen kiborult az internet népe egy méregdrágán árult éttermi csirke miatt, bizarr okból kerül egy vagyonba
11 órája
- Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból
Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.
március 21., 09:29
- Gazdaság
Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek
Mindezt az elkövetkezendő hetekben szeretnék megvalósítani.
március 22., 17:34
- Gazdaság
A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni
Varga Mihályék léptek.
március 22., 11:37
- Címlapon
Hihetetlen súlyos betegség jelent meg, ami elképesztő fájdalmakat okoz az állatoknak
Rendkívüli sajtótájékoztatót tartottak a ragadós száj- és körömfájásról.
35 perce
- Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció
Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.
március 22., 08:05
- Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla
Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.
március 21., 12:33
- Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt
Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.
március 21., 14:44
- Címlapon
Földrengés Délkelet-Ázsiában: rendkívüli állapot a térségben, Európától kértek segítséget
A Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengést mértek pénteken.
10 órája
- Címlapon
A német hírszerzés szerint Vlagyimir Putyin nagyszabású háborúra készül a NATO ellen
13 órája
- Címlapon
Ajánlásból ukáz: az utolsó pillanatban változtattak a gimnáziumok, kétségbe estek a diákok
Váratlan forgatókönyv.
32 perce
- Címlapon
„Díler az összes barátom, nem lehet nekik tiltani”
Nézze meg ön is, milyen könnyen juthatna kábítószerhez Budapesten, ha akarna!
4 órája