Az AB-től várnak segítséget a bankok
Valutaváltó
A parlament elfogadta a fogyasztói kölcsönszerződések elszámolására vonatkozó törvényt, amely visszamenőleges hatállyal állapít meg új szabályokat a lakossági hitelezésben, és ró hatalmas terheket a bankszektorra.
A Magyar Bankszövetség – ahogyan azt a 2014. július 4-én elfogadott, a fogyasztói kölcsönszerződéseket érintő korábbi törvény esetén is megtette – a jogbiztonság és a kiszámítható jogalkalmazás érdekében kezdeményezi, hogy a köztársasági elnök a jogszabályt ne írja alá, hanem küldje el az Alkotmánybíróságnak (AB) előzetes normakontrollra.
A bankok közleménye azzal is érvel, hogy az elszámolási törvény alapjául szolgáló, júliusban elfogadott törvénnyel kapcsolatban bírói kezdeményezésre most is zajlik egy alkotmánybírósági eljárás, amitől a most elfogadott törvény elválaszthatatlan.
A közlemény az ügyfeleknek is üzen: ha a törvény hatályba lép, a bankok a határidőket betartva végrehajtják az elszámolást. A határidők itt vannak a táblázatban.
Az elszámolás menete | |
Kamatemelés miatt nem perlő bankok | 2015. január 15–29. |
2014 vége előtt lezárt perek | 2015. február 14–28. |
2014 után lezárt perek | A per lezárása utáni 60 napon belül |
Más okból perlő bankok | 2015. augusztus 15–29. |
Ez ügyben semmiért nem perelő bankok | 2015. április 16–30. |
Kedvezményes végtörlesztők | 2015. november 30-ig |