Lecsukhatják a bankárt aki tudott az adócsalásról

2014.10.15. 10:03

Valutaváltó

Tegnap kezdődött Raoul Weil tárgyalása Amerikában, a UBS egykori felsővezetőjét az ügyészség azzal vádolja, hogy a tudtával mentettek ki 20 milliárd dollárnyi vagyont offshore számlákra. A bankárt még 2013 végén fogták el Bolognában, a kiadatást követően hamaros az ügy végére pont kerülhet. Ha bűnösnek találják, akkor akár 5 évet is börtönben tölthet

Kedden kezdődött az a szövetségi bírósági tárgyalás, amely a UBS korábbi felsővezetőjét, Raoul Weilt azzal vádolja, hogy a svájci bankóriás adócsalási ügyében kulcsszerepet játszott, idézi a Reuterst a Portfolio. Az 54 éves szakember a vagyonkezelő harmadik legfontosabb embere volt egykoron, az ő felügyelete alá tartozott az az üzletág, amely a hatósági vizsgálatok szerint amerikai ügyfelek 20 milliárd dolláros (nagyjából 4800 milliárd forintos, ami a tavalyi állami szja-bevétel több mint háromszorosa) vagyonát rejtette el offshore számlákon.

Az ügyészség szerint a tárgyaláson be fogják bizonyítani, hogy az amerikai üzletágban a káros gyakorlatot Weil egyetértésében végezték, meg volt az hatalma ahhoz, hogy bármikor beszüntesse a tevékenységet, de mégsem ez történt, pedig éveken át folytatták az offshore számlák nyitását a cégnél. Ha bűnösnek találják, akkor legfeljebb 5 éves börtönbüntetést kaphat adócsalásban való együttműködésért.

Weil védőügyvéde azzal érvelt, hogy az amerikai offshore üzletág csak egy nagyon kis szeletét jelentette a 2000 milliárd dolláros vagyont kezelő intézménynél, a volt felsővezetőnek ezért a felelőssége sem volt akkora, mint azt az ügyészek állítják. A védő állítása szerint a káros gyakorlat csak egy kisebb csoporthoz kötődött a bankon belül, néhány privátbankár döntött úgy, hogy saját érdekeiket előtérbe helyezve megszegik a banki szabályokat és a jogszabályokat.

A privátbanki vezetőt még 2013 októberében tartóztatták le, amikor a feleségével a nyaralását töltötte Bolognában. Később az olasz hatóságok kiadták Weilt Amerikának, a tárgyalásra most kerül sor, amely várhatóan egy hónapig is elhúzódhat. Az ügy felderítésében a hatóságoknak egy másik UBS privátbankár segédkezett, Martin Liechtit még 2009-ben fogták el, a megállapodás részeként számos fontos információt megosztott a hatóságokkal.