Most már tényleg tulajdonos lett az Erste Bankban az állam
Valutaváltó
Aláírta a szerződést a magyar állam, aminek így az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) 15-15 százalékos kisebbségi tulajdonosok lettek az Erste Bank Magyarország Zrt.-ben. A tulajdonszerzésről az EBRD, az osztrák Erste Bank AG és a magyar kormány még tavaly februárban állapodott meg, ahogy abban is, hogy a kormány 2016-17-ben csökkenteni fogja a bankokra kivetett különadót.
![Friedrich Rödler, Varga Mihály és Philip Bennett](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1206/12061/120612/12061221_f7e97ae258332526e75c657c3b6875d2_wm.jpg)
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a szerződés aláírásakor azt mondta, hogy a értelmében az EBRD, az Erste és a kormány több, a magyar gazdaság szempontjából fontos pénzügyi kérdésben a korábbiaknál szorosabban működik majd együtt, szerződéskötéssel pedig a banki hitelezési tevékenység élénkülését és ezen keresztül a gazdasági növekedés kedvező lendületének fenntartását kívánják elérni. Varga szerint azzal, hogy az EBRD-vel közösen vásárolt a magyar állam tulajdonrészt az Erste Bankban, tovább növelik a bizalmat az egyik legnagyobb magyarországi bank és a kormány között.
A 15 százalékos banki részesedésért 38,9 milliárd forintot fizetett az állam, amely Varga szerint hosszútávú befektetésként gondol a megvásárolt részesedésére. A miniszter azt mondta, a bankot továbbra is Erste irányítja, a magyar kormány pedig egy-egy külsős tagot delegál az igazgatóságba és a felügyelőbizottságba.