Több pénzt raktunk egészségpénztárakba

2016.08.01. 13:07

Valutaváltó

Nőtt az egyéni befizetések aránya az egészségpénztárakba idén az első fél évben a tavalyihoz képest, a tagok főleg gyógyszerekre és gyógyhatású készítményekre költöttek és egyre tudatosabban használják ki az adókedvezményt - derült ki az OTP, az MKB és a Generali egészségpénztárának adataiból.

A 233 ezer tagot számláló OTP Egészségpénztárba a tavalyinál 14 százalékkal többet, 1,4 milliárd forintot fizettek be az egyéni tagok. A befizetések teljes összege 4,1 milliárd forintot tett ki január-júniusban a munkáltatói befizetésekkel együtt, amely nagyjából kétszerese az egyéninek.

Az OTP Egészségpénztár arra számít, hogy az év második felében - az utóbbi évekhez hasonlóan - emelkedni fog az egyéni befizetések aránya. Ennek oka, hogy a tagok egyre nagyobb számban igyekeznek kihasználni az év végi 20 százalékos adó-visszatérítés lehetőségét, ami csak az idén (az első félév során) befizetett összegek után mintegy 280 millió forintot jelent.

A csaknem 178 ezres taglétszámú MKB Egészségpénztárnál 4,1 százalékkal, 3,7 milliárd forintra nőtt a tagdíjbefizetések összege 2015 első félévéhez viszonyítva. Az egyéni befizetések aránya 31 százalékos volt, a fennmaradó 69 százalék munkáltatói hozzájárulásból származott.

A 2,6 milliárd forintos munkáltatói hozzájárulás még mindig lényegesen magasabb, mint az egyéni tagdíjbefizetésekből származó 1,1 milliárd forint, azonban lényeges, hogy az előző évhez viszonyítva az egyéni befizetések 17 százalékkal nőtt, a munkáltatói befizetések az 1 százalékos mérséklődéssel lényegében stagnáltak. Ez az eltérő irányú változás tendenciának tekinthető. A tagok elsősorban gyógyszerköltségeik fedezésére használják a pénztári megtakarításaikat, de folyamatosan növekszik az orvosi, gyógyászati szolgáltatások értéke és aránya is. A pénztár továbbra is az egyéni befizetések 10 százalék feletti növekedését és a munkáltatói támogatások bázis szinten alakulását várja.

A Generali Egészség- és Önsegélyező Pénztárba első felében több mint 700 millió forint befizetés érkezett, ami 50 millió forinttal haladja meg az egy évvel korábbit. A befizetések aránya közel azonos, 52 százaléka egyéni, 48 százaléka pedig munkáltatói befizetés. A pénztár taglétszáma meghaladja a 28 ezret.

A kifizetések 50 százalékát gyógyszertári termékekre fordították pénztártagok, de továbbra is sokan használják fel szemüvegre, kontaktlencsére és azok tartozékaira, valamint fogászati kezelésre, szűrővizsgálatokra, csecsemőápolásra egészségszámlájukat. A pénztár szerint évről évre nő az egyéni befizetések aránya, ami várhatóan folytatódik. A tagok egyre tudatosabban használják számláikat, általában törekszenek az adókedvezmények kihasználására - írta a Generali.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája

Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája

Szakértők szerint kezd visszatérni a hit a gazdaságban.

2 órája

  • Gazdaság
Ezek a számok több mint 250 millió forintot értek

Ezek a számok több mint 250 millió forintot értek

Kihúzták a hatos lottó nyerőszámait.

február 9., 16:47

  • Gazdaság
Sztrájkkészültséget rendeltek el az Audi győri beszállítójánál

Sztrájkkészültséget rendeltek el az Audi győri beszállítójánál

A szakszervezet alapbérfejlesztést és egy egyösszegű kifizetést követel.

február 9., 08:01

  • Címlapon
Hónapok óta zaklatta támadója a XVIII. kerületben megkéselt nő, mégsem kapott segítséget

Hónapok óta zaklatta támadója a XVIII. kerületben megkéselt nő, mégsem kapott segítséget

Feljelentést is tett a rendőrségen, ám az ügyével nem foglalkoztak érdemben.

24 perce

  • Gazdaság
Visszahívja közel húszéves sikertermékét az OTP – mutatjuk, mit kell tudni

Visszahívja közel húszéves sikertermékét az OTP – mutatjuk, mit kell tudni

100 milliárd forintot tartottak benne a kötvényesek.

február 8., 19:01

  • Gazdaság
Az örök ingatlanpiaci kérdés: hogy alakulnak a négyzetméterárak?

Az örök ingatlanpiaci kérdés: hogy alakulnak a négyzetméterárak?

A lakhatási válság továbbra is jelentős mértékben nehezíti a magyarok mindennapjait. Helyzetjelentés az Indexen.

február 9., 06:16

  • Gazdaság
Donald Trump pumpálja a forintot, mégsem eszik olyan forrón a kását

Donald Trump pumpálja a forintot, mégsem eszik olyan forrón a kását

Csak nagy duma a vámháború?

február 9., 09:47

  • Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.

4 órája

  • Gazdaság
A kis benzinkutak még mindig nem találtak vissza a 2021 előtti fejlődési pályára

A kis benzinkutak még mindig nem találtak vissza a 2021 előtti fejlődési pályára

Tavaly 6,5 milliárd literre csökkent a magyarországi üzemanyag-forgalom.

február 8., 21:10

  • Gazdaság
Kiemelt támogatáshoz jutnak a halgazdaságok

Kiemelt támogatáshoz jutnak a halgazdaságok

Az Agrárminisztérium által kiírt pályázat keretösszege 3,19 milliárd forint.

február 8., 15:38

  • Gazdaság
Nem várt hatás: így ránthatja magával a teljes piacot a munkáshitel

Nem várt hatás: így ránthatja magával a teljes piacot a munkáshitel

Százmilliárdos nagyságrendű kihelyezés várható, az igénylők kombinálhatnak.

február 8., 12:49

  • Gazdaság
Jól kezdett, de délutánra visszaesett a forint

Jól kezdett, de délutánra visszaesett a forint

Az euró árfolyama 405,5 forint fölé erősödött.

február 7., 19:00

  • Gazdaság
Hamarosan belenyúlhat a kormány a bolti árakba

Hamarosan belenyúlhat a kormány a bolti árakba

Ha kell, jöhetnek az árstopok.

február 10., 09:16

  • Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.

4 órája

  • Gazdaság
Kissé gyengült a forint, de erősebb, mint év elején volt

Kissé gyengült a forint, de erősebb, mint év elején volt

A dollár erősödött a legjobban a magyar devizához képest.

február 6., 08:12

  • Gazdaság
A turisztikai ügynökség vezetője szerint indulhat a Budapest–New York járat

A turisztikai ügynökség vezetője szerint indulhat a Budapest–New York járat

Guller Zoltán: Jön egy új pénzintézet Magyarországon.

február 10., 08:36

  • Gazdaság
Szankciót vezethetnek be a Temu és a Shein ellen

Szankciót vezethetnek be a Temu és a Shein ellen

Az egyik cég ellen vizsgálat is indult.

február 6., 06:59

  • Gazdaság
Reagált a kereskedelmi szövetség Nagy Márton árstopos bejelentésére

Reagált a kereskedelmi szövetség Nagy Márton árstopos bejelentésére

Azt is elárulták, mik a legfőbb célok az üzletpolitika kialakításakor.

február 10., 12:42

  • Gazdaság
Megtaláltuk Orbán Viktor középosztályát, így néz ki

Megtaláltuk Orbán Viktor középosztályát, így néz ki

A miniszterelnök szerint izmos a középosztályunk, de mit mutatnak a számok?

február 6., 06:03

  • Gazdaság
A kormány döntése miatt ömlik az emberek pénze az államhoz

A kormány döntése miatt ömlik az emberek pénze az államhoz

Megérkezett a minisztérium gyorsjelentése.

február 10., 11:33

  • Gazdaság
Felülmúlta a várakozásokat az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

Felülmúlta a várakozásokat az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A Fed változatlanul hagyta hagyta az irányadó dollárkamat-tartományt.

február 6., 16:50

  • Gazdaság
A régióhoz képest drágább a magyar üzemanyag, de a kormány szerint nem ez a lényeg

A régióhoz képest drágább a magyar üzemanyag, de a kormány szerint nem ez a lényeg

A kabinet szerint a szomszédos országok adatait kell figyelembe venni.

február 7., 09:29

  • Gazdaság
Donald Trump pillanatokon belül csapást mérhet a magyar benzinkutakra

Donald Trump pillanatokon belül csapást mérhet a magyar benzinkutakra

Már Orbán Viktor is megszólalt a témában.

február 6., 15:25

  • Gazdaság
Bajnokok Ligája: beleáll a GVH, versenyfelügyeleti eljárás vár az RTL-re

Bajnokok Ligája: beleáll a GVH, versenyfelügyeleti eljárás vár az RTL-re

Ez nem jelenti annak a kimondását, hogy a médiavállalat jogsértést követett el.

február 7., 10:04

  • Gazdaság
111 millió forintos bírságot kapott a Digi

111 millió forintos bírságot kapott a Digi

Elismerték a jogsértést.

február 7., 14:32

  • Címlapon
A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten

A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten

Első körben három kerületben vált ismertté a dátum.

1 órája

  • Gazdaság
Fordulat a boltokban: nagy változásokat hozott magával 2025

Fordulat a boltokban: nagy változásokat hozott magával 2025

Több vásárló, nagyobb fogyasztás? Megnéztük, mi ebből az igazság a januári forgalom alapján.

február 7., 09:31

  • Gazdaság
Ebben rejtőzhet Magyarország legnagyobb üzleti potenciálja, de a zombikkal le kell számolni

Ebben rejtőzhet Magyarország legnagyobb üzleti potenciálja, de a zombikkal le kell számolni

Könnyen félrecsúszhat a kormány terve, ha nem figyelnek.

február 7., 07:19