Összeomlott az Erste netbankja
Valutaváltó
Lehalt az Erste netbankja, a honlapjukra ki is írták, hogy baj van. Illetve egészen pontosan azt, hogy "átmeneti túlterheltség miatt a megszokottnál a hosszabb időt vagy többszöri próbálkozást vehet igénybe" a netbankolás. Olvasóink tapasztalata szerint ez egy nagyon finom megfogalmazása annak, hogy összeomlott az egész.
Tapasztalt kommunikátorok
A kommunikációval is akadnak gondok, mert mintha az ügyfélszolgálati telefon is elromlott volna. Vagy most inkább nem használják, mindenesetre ki se csörög. Megkérdeztük az Erstét is, hogy mikorra oldják meg várhatóan a dolgot, frissítjük a cikket, ha válaszoltak.
Az ügy hátterében az állhat, hogy most vették át a citibankos ügyfeleket. Az átállás után megnövekedett forgalmat viszont ezek szerint nem bírta a rendszerük. A zökkenőmentes átállás érdekében pár napja le is állították a rendszert, hogy felkészítsék a megváltozott körülményekre. Úgy néz ki, nem sikerült.
Leáll az Erste netbankja egy pár napra
A citis ügyfelek átvétele miatt szombattól hétfőig szünetel az ügyfélszolgálat is.
Az ügyfélszámlák teljes átvételét az eredeti tervek szerint tavaly októbertől intézték volna egyébként. A felvásárlással az Erste a második legnagyobb magyar lakossági bank lett az OTP után.
Frissítés: Az Erste nem válaszolt arra, hogy miért nem megy az ügyfélszolgálat se, vagy hogy mikorra javítják a meg a netbankot. Megismételték viszont a honlapra kiírt üzenetet.
Frissítés2: Délutánra már helyenként akadozva, de többeknek lehetett már ügyeket intézni a rendszerben.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Bejelentést tett a Mol-csoport, kőolajmezőt találtak Magyarországon
A területen található kút napi 1200 hordó termelésre képes.
március 18., 11:32
- Gazdaság
Az egymillióhoz közelít a felújítandó lakások négyzetméterára a fővárosban
Tizenkét százalékkal drágultak az ingatlanok.
március 18., 15:26
- Gazdaság
Bevezeti a részletfizetési lehetőséget az MVM
Automatikus fizetési haladékot is bejelentettek.
március 18., 18:15
- Gazdaság
Stratégiai együttműködés kezdődik Magyarország és Vietnám között a nukleáris iparban
Százával fognak érkezni Magyarországra a jövőbeli nukleáris szakemberek.
március 19., 10:31
- Gazdaság
Nagy Márton helyesnek véli az Index számítását, erre készülhetünk
Egyévnyi számlaköltséget spórolna az Index javaslata a bankolóknak.
március 18., 17:34
- Gazdaság
Többmilliárdos EU-s támogatást kaptak a magyar szakszervezetek
A szociális partnerek megerősítése érdekében.
március 19., 09:43
- Címlapon
Dr. Csernus Imre: Menjenek a p*csába!
Megérintette a halál szele, mégsem változtatott az életvitelén.
50 perce
- Gazdaság
Szívhatják a fogukat a németek, nem fest rózsásan a jövőjük
Nagyot csalódhattak, akik gyökeres fordulatban reménykedtek.
március 19., 06:10
- Gazdaság
Közelebb kerültünk a tragédiához, amit Orbán Viktor megjósolt
Nyomasztóan felfordult a világ, kijelölték Magyarország stratégiáját.
március 18., 12:01
- Gazdaság
Fordul a világ: beindítanák a fejlesztési hengert, már „csak” egy korlátot kell ledönteni
A kamatcsökkenés élénkíti a kkv-k hitelkeresletét, ám van még hová előrelépni.
március 18., 10:57
- Gazdaság
Bénító bürokrácia és magas költségek: külföldre menekül a német ipar
Fordulóponthoz érkezett az ország.
március 17., 11:34
- Címlapon
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél
Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.
2 órája
- Címlapon
Megváltoztatta a rendőrség a keddi tüntetés helyszínét, nem lehet demonstrálni az Erzsébet hídon
Hadházy Ákos számolt be a részletekről.
1 órája
- Gazdaság
Bánhegyi Zsófia az év európai marketingvezetője címért versenyez – így látja a szakma jövőjét
A Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója adott interjút.
március 19., 12:05
- Gazdaság
Az árrésstop hatása: van olyan termék, amelynél 64 százalékos az árcsökkenés
Mutatjuk a listát.
március 19., 10:33
- Címlapon
A volt honvédelmi miniszter szerint nem szabadott volna civil kézbe éles fegyvert adni Újdörögdön
Szerinte nagy hibát követett el a minisztérium.
4 órája
- Gazdaság
Varga Mihály köszöntötte az új államháztartásért felelős államtitkárt
Kisgergely Kornél veszi át a terheket.
március 19., 12:40
- Címlapon
Megnyerte a keresetét Bródy János fia, Dániel
Meghekkelte volt munkahelye számítástechnikai rendszerét.
2 órája
- Mindeközben
Nagy Feró A Nagy Duettről: Hál’ istennek, hogy kiestünk, csak egy nyűg volt a nyakamon, Szabó Zsófi szabályosan utált engem
3 órája
- Címlapon
Az egyik török lap botrányosnak minősítette a magyar szurkolók viselkedését Budapesten
A vendégek zokon vették a hazai drukkerek reakcióját.
50 perce
- Gazdaság
ÉVOSZ: most a legalkalmasabb az időpont a lakásépítésekre
Kedvezőek a piaci lehetőségek.
március 17., 12:53
- Gazdaság
Vizsgálatokat készít elő a GVH, lecsapnának a trükköző boltokra
Árrésstop-ellenőrzéseket indítanak.
március 17., 16:19
- Gazdaság
Történelmi fordulópont: Európa bejelentette, hogy harcra készül Amerikával
A tét a kontinens versenyképessége.
március 17., 16:44
- Címlapon
Elindult Magyar Péter konzultációja
Volt minden a rendezvényen, ami kell: éneklés, skandálás, valamint kötözködés a Hír TV tudósítójával.
3 órája
- Címlapon
Orbán Viktor hétfő reggel eligazítást tartott
A miniszterelnök a Külügyminisztériumban találkozott a nagykövetekkel.
2 órája
- Gazdaság
Ezért lett Orbán Viktor rémálma Ukrajna uniós csatlakozása
Drámai következményei lehetnek a keleti szomszédunk belépésének.
március 18., 06:53
- Címlapon
Felvállalta kapcsolatát Donald Trump volt menye és a világ egyik leghíresebb sportolója
A szerelmesek a magánéletük tiszteletben tartását kérték mindenkitől.
2 órája
- Címlapon
Elemző a vasárnapi választásról: A Fidesznek az újpesti vereség akár jól is jöhet
Gyurcsány Ferencék visszatértek a játékba?
1 órája