Zelma, Rajmund
-3 °C
5 °C
Index - In English In English Eng

Megint rekordközeli profitja lett az OTP-nek

2017.11.10. 08:06

Az OTP Bankcsoport 79,329 milliárd forintos konszolidált adózott nyereséget ért el a harmadik negyedévben, 2 százalékkal kevesebbet az előző negyedévinél, és 14 százalékkal többet az egy évvel korábbinál – közölte a bankcsoport a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.

Az OTP-csoport eredménye így újra megközelítette a második negyedéves rekordösszegnek számító 81 milliárd forintot. Elemzők ennél alacsonyabb, 70 milliárd körüli eredményre számítottak a július és szeptember közötti időszakban. Az, hogy mégis sikerült meglepni őket, a Portfolio cikke szerint annak köszönhető, hogy a csoport kevesebb céltartalékot képzett a vártnál, így több pénz maradt nyereségként. A csoport összes bevétele 202,818 milliárd forint volt a harmadik negyedévben, 1 százalékkal kevesebb az előző negyedévinél, és 10 százalékkal több a tavalyi harmadik negyedévinél.

Az első háromnegyed év bevételei meghaladták 596 milliárd forintot, 10 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest. A legnagyobb magyar bank és leányvállalatai ebben az időszakban 212,885 milliárd forint adózott nyereséget könyveltek el, 21 százalékkal többet, mint az előző évben ugyanekkor. 

Az év első kilenc hónapjában 2008 óta nem volt ilyen nyereséges a OTP-csoport.

 A csoport bevételéhez a magyar bank után a legtöbbet a bolgár, az orosz és a horvát leányvállalat tette hozzá a legtöbbet, míg a szlovák cég ebben a negyedévben is veszteséges volt. A csoport bruttó hitelállománya mérsékelten nőtt, teljesítő hitelekből 3 százalékkal több volt, a késedelmes hitelek aránya pedig mind a kilenc piacon javult, ahol az OTP jelen van.

A bank vezetése úgy látja, hogy a következő időszakban is dinamikusan növekszik majd a cégcsoport, a cégvezetés pedig újra megerősítette azt, amiről Csányi Sándor elnök korábban a Bloombergnek nyilatkozott: az OTP újabb bankokat akar megvásárolni a közeljövőben a térségben.

A bank további fontosabb számai így alakultak a jelentés szerint:

  • A nettó kamatbevétel a harmadik negyedévben gyakorlatilag változatlan maradt az előző negyedévihez képest, éves összehasonlításban 5 százalékos a növekedés. Az első kilenc hónap nettó kamatbevétele 4 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét.
  • A kilenchavi működési költség egy év alatt 9 százalékkal nőtt meg, a jelentés szerint jellemzően a bérinfláció miatti magasabb személyi jellegű kiadások, részben pedig a növekvő marketing- és szakértői költségek miatt.
  • A csoport mérlegfőösszege a harmadik negyedévben 4 százalékkal volt több az előző negyedévinél és 16 százalékkal az egy évvel ezelőttinél. Az első háromnegyed évi mérlegfőösszeg 13 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
  • A nettó árfolyamszűrt hitelállomány a harmadik negyedévben 2 százalékkal nőtt a második negyedévihez képest, és 22 százalékkal a tavalyi azonos időszakhoz képest. Az első háromnegyed évben 18 százalékos volt a növekedés az előző év azonos időszakával összevetve.