A román jegybank megfúrta az OTP romániai terjeszkedését
Valutaváltó
Az OTP nem veszi meg a görög National Bank of Greece tulajdonában álló romániai Banca Romaneasca 99,28 százalékos tulajdonrészét - közölte a bank csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
A Román Nemzeti Bank március 14-én értesítette az OTP Bank romániai leánybankját arról, hogy nem hagyta jóvá a National Bank of Greece tulajdonában álló romániai Banca Romaneasca 99,28 százalékos tulajdonrészének, valamint a National Bank of Greece más leányvállalataihoz tartozó egyéb romániai érdekeltségek megvásárlását. A jegybank nem indokolta a döntést.
Az OTP csütörtöki közleményében arról tájékoztatott, hogy az a szerződés, ami alapján az OTP Bank Romania S.A. megvette volna Banca Romaneasca 99,28 százalékos tulajdonrészét. Az OTP román leányvállalata a Román Nemzeti Banknál (RNB) időközben benyújtott fellebbezését is visszavonta az RNB első fokú döntésével szemben.
Az OTP március 19-én még azt közölte, hogy vizsgálja a felügyeleti levél tartalmát, amelyben a Román Nemzeti Bank közölte, hogy nem hagyta jóvá az OTP romániai leánybankjának újabb felvásárlását, írja az MTI.