Jövőre kezdődik az Árkád pláza építése Szegeden

2008.08.18. 10:16

A tervek szerint 2009 márciusában kezdődhet el a mintegy 35 ezer négyzetméteres bérbe adható alapterületű Árkád bevásárlóközpont építése a csongrádi megyeszékhelyen, a 70–100 millió eurós beruházás 2010 őszére fejeződhet be – közölte Christoph Augustin, az építtető Einkaufs-Center Szeged GmbH ügyvezetője. A cég több ingatlant megszerzett erre a célra, ezek közül a legnagyobb a Szegedi Kenderfonó épületegyüttese. A már engedélyeztetésre benyújtott tervek alapján felújítják több régi, részben műemléki védelem alatt álló épületét, ezek majd szervesen illeszkednek a bevásárlóközpont tömbjébe.

Világgazdaság