A helyi viszonyokra kifejlesztett "Kis tejes" márkanév alatt, indulásként hat kategóriában tizenhét termékkel jelenik meg a francia Senoble tejipari cég a magyar piacon - mondta Francois Salamon, a Senoble Group ügyvezető igazgatója pénteken, sajtótájékoztatón Budapesten abból az alkalomból, hogy pénteken megkezdték termékeik forgalmazását. Elmondta: egy éves piackutatás után döntöttek úgy, hogy a Magyarországon is jelen lesznek, mert úgy vélik, az itteni piac bővül. Gál Zsuzsa, a Senoble Central Europe budapesi képviseletének vezetője elmondta: a magyar piacon évente 100 ezer tonna joghurt és tejdesszert fogy, a cég tervei szerint a következő három évben e piaci szegmensben legalább 8-10 százalékos részesedést ér el. Francois Salamon elmondta, hogy a Senoble Group 10 európai országban forgalmazza tejtermékeit. Öt európai gyárban naponta 1,5 millió liter tejet dolgoznak fel, az idén 1,1 milliárd euró forgalommal számolnak. A társaság előrehaladott tárgyalásokat folytat több magyarországi üzlethálózattal is termékei forgalmazásáról. A Magyarországon forgalomba kerülő termékek jelentős részét Szlovákiában, Zólyomban gyártják.
MTI